Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.
Ülésnapok - 1896-149
64 149, országos ttlés 189?. jnlins 28-án, szerdán. hogy pedig a répatermelés mégis csak új dolog az ország sok vidékén, helyes is, természetes is hogy első sorban a nagybirtokos tesz vele próbát. Azonban igen természetes fejlődés az, hogy mind nagyobb mértékben következnek most a közép- és kisbirtokosok. De legyeit szabad itt megjegyeznem, hogy különösen a kisbirtokosoknak a répatermek'se ki van zárva akkor, ha a gyárak üzemüket ezentúl nem hogy kiterjesztenék, hanem azt ellenkezőleg redukálnák. Ezt akartam Barta Ödön képviselő úrnak felvilágosításképen megmondani. Mielőtt most már egy általa felvetett más kérdésre rátérnék, kötelességem egy ellenvetésre felelni, melyet Szluha István képviselő úrtól hallottunk és a mely egy tisztán gyakorlati szempontot ölel fel. Szluha István képviselő úr azt mondja, hogy az általam előterjesztett adatok alapján, ha az átlagot kiszámítja, csak azt találja, hogy egy holdnak a hozadéka 56 forint, ez pedig nem valami nagy vívmány. Hát a dolog nem egészen így áll, mert ez esetben nem helyes átlagokkal dolgozni, nem helyes különböző indokoknál fogva. Először azért nem, mert van eset, hogy egy répával beültetett holdnak a nyers hozadéka kitesz 200 forintot, sőt többet; számos esetbeu a hozadék kitesz 110—115 forintot; ha ebből leütjük a kulturális kiadásokat, még mindig marad 80—85 forint tiszta hozadék. Ez pedig talán még sem olyan csekélység. Megengedem, hogy mivel az eredmény ágy szólván megyéről-megyére változik, vannak ennél kedvezőtlenebb eredmények is. Azonban t. ház, ha ezek a kedvezőtlenebb helyzetben levő gazdák is megtartják a répatermelést, ez mit bizonyít? Egyszerűen azt bizonyítja, hogy azzal a pénzösszeggel, a melyet a birtokosoknak a gyárban kifizetnek, még nincsenek kimerítve mindazok az előnyök, a melyekkel a répatermelés a gazdaságra nézve jár. Szluha István képviselő ár, mint régi és — úgy tudom —- hires és sikeres gazda, bizonyára csak mosolyogna a felett, ha én, újságíró létemre, neki ezeket a dolgokat hosszasan magyarázgatni akarnám. De, t. ház, nem is azért hozom ezt én fel, hogy Szluha István képviselő úrnak magyarázzam ; nem is azért hozom fel, hogy Polónyi Gréza képviselő urnak mondjak vele valami újat, mert a ki annyira behatolt a kérdésbe, mint Polónyi Gréza képviselő úr, az bizonyára csak humorizálva mondhat olyat, hogy a különbség a között, vájjon répával vagy gabonával ültetjük-e be az itt szóban forgó területet, az egész magyar birodalomban összesen 1200 forintot tenne ki. A képviselő úr — ismétlem — ezt inkább humorizálva mondhatta, mert ő is tudja ép úgy, mint Szluha István képviselő úr és mint mindnyájan tudjuk, hogy a répatermelés minden gazdaságban milyen sokoldalú szerepet visz. Ha mégis__inzisztálok ezen a ponton, azt inkább Barta Ödön képviselő úr kedvéért teszem, a ki bizonyos derült szenzácziót keltett egy megengedem, hogy szellemes és frappáns ötlettel, a melyet azonban én bátor leszek azonnal minden pikantériájából kivetkőztetni. T. barátom ugyanis azt mondja, hogy ime az előadó 160.000 holdra becsüli a répával beültetett területet és csodálatos, hogy most felszólalnak a sopronmej»yei termelők és a házhoz intézett kérvényükben azt állítják, hogy ők 124.000 holdat képviselnek. Azt mondja erre a képviselő úr: micsoda rejtély az? Vagy ezek nem képviselnek 124.000 holdat, vagy pedig a többi Magyarország nincs a dologban érdekelve. A képviselő úr itt igen ügyes fordulattal élt, azonban nekem kötelességem arra utalni, hogy a sopronmegyei gazdák egyetlen szóval sem mondják azt, hogy ők 124.000 hold répaterületet képviselnek, hanem azt mondják, hogy 124.000 hold birtokot képviselnek, a mely a répatermelésnél érdekelve van. Épúgy azt mondhatnók, hogy az a birtok, mely az egész országban a répatermelésnél érdekelve van, nem 160.000 hold, hanem legalább is négy-ötször akkora. Ebben — azt hiszem — Szluha István képviselő úr, ha jelen volna, okvetlenül nekem adna igazat. Ebből az is következik, hogy mindazok a humoros megjegyzések, a melyeket Barta Ödön képviselő úr ehhez az adathoz fűzött, elesnek. Ugyanezen a nyomon továbbhaladva, és nehogy a t. ház türelmével túlságosan visszaéljek, mindössze csak két pontot kívánok még felemlíteni, minthogy ez a két pont a tárgyalás során úgyszólván minden egyes beszédben felmerült. A képviselő urak közül számosan azt hangoztatták, hogy óhajtanák, hogy a ezukorgyárak nálunk is, ép úgy mint Francziaországban és Németországbnn, szövetkezeti alapon jöjjenek létre. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy tudtommal legalább Francziaországban szövetkezeti alapon épült ezukorgyár nem létezik, mert ott az egész ezukoripar egynéhány kézben van konczentrálva, sokkal inkább van konczentrálva, mint bárhol másutt a világon. Ámde magam is azon a véleményen vagyok, hogy a ezukorgyáraknak szövetkezeti alapon való létesítése a legnagyobb mértékben óhajtandó számtalan indoknál fogva. Még annak a gazdaközönségnek is, a mely nem tagja a szövetkezeteknek, de répát termel, inkább felel meg az, ha a közelében levő kisebb gyáraknak termel. Azonban, t. ház, konstatálnom kell azt is, hogy a kezeim közt levő hivatalos adatok azt mutatják, hogy még Németországban is mindinkább abban az irányban fejlődnek a dolgok, hogy a kis