Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

14 147. országos ülés 1897 . jnllns 26-án, hétfőn. Ha tovább megyünk, látjuk, hogy az áralakulást a termelő és fogyasztótól elkobozza a közvetítő kereskedelem, a mely sem az egyiknek, sem a másiknak, hanem a saját maga javára csinálja az árakat. Megengedem, hogy liberális szempontból nem rosszalható, de azért mégis bizonyos, hogy rég oda kellett volna már hatnia a kormánynak és társadalomnak, hogy ez verseny útján ellensúlyoztassék. Ha tovább megyünk, azt találjuk, hogy ez ellensúlyozható volna szövetkezeti úton alakítandó raktárakkal, a melyek hivatva volnának versenyt csinálni a kereskedelem útján alakúit üzleteknek s ezáltal az árakat rektifikálhatnák. Régen lehetett és kellett volna már a vidéki uzsorás túlkapásokat — mert hisz minden hiba ide redukálódik — helyes közgazdasági iránynyal szanálni. Értem pedig ez alatt a nép Idszivattyú/ását úgy az adóbehajtó, mint a regále-bérlő, valamint az árendás részéről. Ennek a népnek lehetőleg mindenütt oly egyleteket kellett volna segítségére adni, a melyek megvédik az uzsorától. Hisz el vannak terjedve Németországban a Bauernvereinok, Francziaországban az úgynevezett szindikátusok; másutt a Raiffeisen-féle szövetkezetek, a melyek mind kiterjednek az illető falu összes életviszonyaira, tehát nem egyoldalúak. Mindez azonban nálunk elmaradt és az abból származható előnyök nem a vidéken, hanem a központban mutatkoznak bizonyos emberek és intézetek javára, a kik ebből pénzelnek és dividendát húznak. Körülbelül tíz év óta, midőn a viczinális törvény meghozatott, és azóta viczinális vasutaink körtí! is oly helytelen dolgok történnek, a melyeket korrigálni kellene líj törvények létesítésével, a melyek a szemmel látható abuzusokat egyszersmindenkorra megszüntetnék. De mindaz, a minek e téren történnie kellene, elmarad. És miért? Mert tulajdonképen a pénzintézeteknek, egyeseknek akarunk privilégiumokat adni, és akartuk engedni, hogy ők gyarapodjanak mások rovására. (Úgy van! balfelöl.) Például legutóbb itt a ház asztalára letett egy törvényjavaslatot a pénzügyminiszter úr, némely pénzintézeteknek adandó kedvezményekről ; az agrár emberek Úgy nevezik, hogy: az aranyborjú törvénye. (Derültség és tetszés balfelöl.) Ennek a törvénynek a kritikájába nem akarok most mélyebben belemenni; dé jelezni kívánom álláspontomat épen ezen törvénynek az idézésével is. Á törvény telepítésekkel foglalkozik, ezeket a telepítéseket pénzintézetekre bízza. Az államnak a befolyását azokról elvonja. És nevezetes pénzintézetek azok, a melyeknek ezzel foglalkozniuk kell. Látszólag nagyon egyszerűnek és szépnek látszik a dolog, pedig hát ez nagy tévedés. Mert hiszen a pénzintézet embere annak a telepesnek a morális és anyagi fejlődését ugyan nem. keresi, hanem azt keresi, hogy abból az üzletből, a melyet vele kötött, ő hasznot húzzon, egyebet nem. (Úgy van! bálfelöl.) Már most, hogy az a szegény földmíves ember ott bukik-e vagy nem bukik, az annak a pénzintézetnek, mint olyannak, közönbös. Meglehet, ho«y van annak igazgatója, a ki épen oly jól érzi, mint mi, hogy ez igazságtalan eljárás, de ő kötve vau szabályaival, kötve van társulata irányával és ő neki, akár tetszik, akár nem tetszik, végére kell járnia, hogy azt a túlterhelt embert kidobják vagyonából. Így jái" el például az Albina is. Az Albiua csinál, vagy olykor csinált hasonló üzleteket, nem telepítéseket, hanem kisbirtokoknak a megvételéhez segít egyeseket, parasztokat. Ha megvették a parasztok, akkor azután egy darabig fizetnek; egy darab idő múlva pedig bekövetkezik, hogy azok a parasztok nem fizethetnek többé és az Albina kidobatja. Akkor betesznek a paraszt helyébe román nemzetiségű bármilyen egyént és az középbirtokossá válik. A középbirtok formáczióját ilyen módon fogják fel a bankok is. A parasztot, a ki vette, kidobják és helyébe fognak első alkalommal, midőn nem bir fizetni, alkotni középbirtokokat, latifundiumokat kicsiben. A 20—50 holdas parczellákat néhány száz holdnyi parczellákba tagosítják össze és lesz belőle, középbirtok ; és hogy ki legyen a birtokos, a bank fogja kiszemelni: annak fogja adni, a ki legtöbbet tud fizetni. Ez nem helyes. A németek nem így jártak el, ők az ő nehézkes szervezetük daczára is jól és helyesen jártak el. Ezt a dolgot olyannak tekintették, a mely állami érdek, s így az állam szoros felügyelete alá helyezték. Nálunk az államnak a feladata azokat a telepítvényeket létesíteni és portálni. Az a pénzintézet, a mely kölcsönt ad, az az állam garancziája alatt adja a teljes vételárt és akkor azután az államé a felelősség a bankkal szemben arra nézve, hogy mi lesz azzal a kisbirtokossal. Ilyen dolgok azok, a melyek minden téren megnyilatkoznak: azok a privilégiumok, a melyeket csilláinak maguknak a pénzintézetek. Ugyanezen törvényben van az, hogy van egy viczinális papiros, oda lesz írva, hogy az prioritási papiros, és joga van annak az intézetnek, mely ezt alapszabályaiba beleveszi, az ily papirosokat a piaczra dobni. Az a pénzintézet arról a prioritásról titre-t bocsát ki, mely adómentes és így jól értékesíthető, de azt az alapot, a melyet ő megszerzett, azt a prioritási kötvényt, a melyet a vasúttól vett át, evidensen