Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-152

130 152. országos ülés 1897. Julius 31-én, szombaton. szét a ház tagjai között és csak azután tűzes­sék ki napirendre. (Helyeslés a szélső baloldalon.) B Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Hozzájárulok Polónyi Géza képviselő úrnak azon kívánságához, hogy a kérdés felett tovább ma ne tanácskozzunk, hanem azt a legközelebbi, ta­lán a hétfői ülésben vegyük tanácskozás alá. (Élénk helyeslés a bal- szélső baloldalon.) Bárha, megjegyzem, hogy nem egészen új dologról van szó, csak kizárólag a törvényjavaslat 1. §-ának módosításáról. Elismerem, hogy e módosítás igen messzeható és kiterjed oly intézkedésekre, a me­lyek a javaslatban kontemplálva nem voltak, ezek szükségessé váltak részben a pénzügyi bizottság­ban már felmerült kívánságokra való tekintettel, a mely kívánságoknak megfelelőleg, mint a pénz­ügyminiszter úr tegnap már nyilatkozott, gon­dolom, Horánszky Nándor képviselő úrral a szö­veget is közölte; részben szükségessé váltak azért, mert augusztus elsején a törvény nem jö­hetvén létre, visszaható intézkedések szükséges­sége is mutatkozik. Mindenesetre szivesén hozzá­járulok, hogy a törvényjavaslat folytatólagos tárgyalásától most eltekintve, méltóztassék intéz­kedni, hogy a módosítás kinyomassák, szétosz­tassák és azt a hétfői ülésben vegyük újra tár­gyalás alá. (Általános helyeslés.) Elnök: Akkor azt gondolom, hogy tegyük át az egész törvényjavaslat tárgyalását <i hétfői napirendre. (Helyeslés.) Tehát a t. ház elhatá­rozta, hogy a beadott módosítás kinyomassák és szétosztassák és a törvényjavaslat részletes tár­gyalása át lesz téve a hétfői ülés napirendjére első tárgyúl. (Helyeslés.) Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Nehogy hétfőn ismét az a kifogás tétessék, hogy a képviselőház nincs tájékozva az iránt, a mit javasolni szándékozom, ennélfogva czélszeLÜ­nek tartom, hogy egyúttal az a módosítás is ki­nyomassák, a melyet a 2. §-hoz vagyok bátor javaslatba hozni. (Halljuk! Halljuk!) Ez egy­szerűen abból áll, hogy a végrehajtási szakasz­ban kimondatnék, hogy a jelen törvény kihir­detése napján lép hatályba és végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg. Tehát az újabb előterjesztés az, hogy a törvény a kihirdetés napján lép hatályba. Kérem, hogy ennek kinyo­matását is méltóztassék elrendelni, hogy egy­idejűleg lehessen hétfőn mindkét módosítvány felett határozni. (Helyeslés.) Elnök : T. ház ! Formaszerűleg módosítás ahhoz a szakaszhoz, a mely tárgyalás alatt nem áll, nem nyújtható be, hanem ez a t. háznak tu­domására hozható, és előzetes kinyomatásáról gondoskodás történhetik, de formaszerű módosítás csak oly szakaszhoz adható be, a mely tárgyalás alatt van. (Helyeslés.) Mielőtt átmennék a másik tárgyra, az ezen törvényjavaslat felett vita közben tett kifejezések szempontjából Láng Lajos képviselő úr személyes kérdésben kíván szólani. Láng Lajos: T. ház! Sima Ferencz kép­viselő úr a tegnapi ülésen ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával olyan nyilatkozatokat tett személyemre vonatkozólag, a melyekre azt hi­szem nemcsak okom van, de egyszersmind köte­lességem is válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr, a mint ő maga is mondja, bizonyos közlések alapján azt állítja rólam, hogy én olyan munkálatot dolgoztam ki, a melynek czélja volna bebizonyítani és pedig részben titkos adatok alap­ján, hogy nem lesz jogosulatlan a quóta felemelése, szóval, hogy az én munkálatomnak a czélja volt Ausztriának eszközöket, adatokat szolgáltatni a magyar álláspontnak helytelenségéről, a meny­nyiben azt mondja, hogy munkálatom 2 — 3%-al kívánta emelni a quótát és én azt bizonyítom, hogy Magyarország nem panaszkodhatik akkor, ha a quóta 2—3°/oal emeltetik. T. ház! A dolognak lényegére nézve a pénz­ügyminiszter úr szives volt azonnal nyilatkozni, a mennyiben kategoricze kijelentette, hogy én semmiféle titkos adatokat tanulmányozás czéljá­ból a pénzügyminisztériumból ki nem vettem, ilyen adatokat nem kértem, nem is kaptam; és a dolog természeténél fogva ilyen titkos adatok nem is létezhetnek, mert mindaz, a mi a fogyasz­tási adókra és az ezzel kapcsolatos adókra vo­natkozik, azok nyilvános adatok, melyek minden­kinek rendelkezésére állanak. A miért én tehát ma felszólalok, nem any­nyira maga ez a nyilatkozat, mint inkább az, hogy a t. képviselő úrnak váilja nem egyéb, mint visszhangja annak, a mit hosszabb idő óta, különösen az ellenzéki sajtó egy részében ismé­telve látunk. Én ezekre a vádakra akkor köte­lességemnek tartottam hallgatni. Magamra vettem még a hazafiatlanság vádját is, midőn ezen váda­kat felemelték ellenem, noha nagyon jól tudtam, hogy azok ellen megvédelmezhetem magamat, mert épen akkor a quótatárgyalások olyan mederben vol­tak, a hol kellett, hogy a többség a maga fele­lősségével jelentkezzék az alkudozásokban és ily körülmények közt egy külön vélemény úgy tűn­hetett volna fel, a mely a vélemények megosz­tását czélozza. Én akkor hazafias kötelességem­nek tartottam hallgatui; tudtam, hogy el fog jönni az idő, a midőn alkalmam lesz ezen vádak alól magamat tisztázni. Ma, a mint méltóztatnak tudni, be van jelentve a provizórium és így a quóta kérdések tulajdonképeu új stádiumba lép­tek. Az a feszély, a mely engem akkor aka­dályozott, hogy nyiltan és őszintén elmondjam, mit dolgoztam, mit csináltam, az most rám nézve elenyészett. És én már huzamosabb idő óta gon-

Next

/
Thumbnails
Contents