Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-133

Xöö. v,/JLuk3r l JrWJTK^h^ w S I EiíO 1897. évi július hó 9-én, pénteken, Szilágyi Dezső elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Chorin Ferencz, Halassy Gyula szabadságolása. — Kérvény bemutatása. — Mentelmi bizottság jelentése: Győrffy Gyula, b. Nopcsa Elek, Nagy Mihály, Rakovszky István mentelmi ügyében. — Ozukoradó, 1886 : XIX. törvényczikk hatályának meghosszabbítása. — Napirend. — Belügyminiszter válaszol: 1. Rátkay László interpellácziójára: a német szini­előadásoknak egyszersmindenkorra leendő betiltása és az orfeumokban a bevégzett cselekményű szindarabok előadásának betiltása tárgyában; 2. Justh Gyula interpellácziójára: azon rendel­kezésnek, mely szerint a fővárosi dalcsarnokokban bevégzett cselekményű darabok nem adhatók, haladéktalan végrehajtása tárgyában. A kormány részéről jelen vannak: B. Bánffy Dezső, Lukács László, Perczel Dezső, h. Dániel Ernő, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, Josipo­vich Imre. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Molnár Antal jegyző úr, a javaslatok mellett felszól dó­kat jegyzi gróf Esterházy Kálmán, a javaslatok ellen felszólalókat Rakovszky István jegyző úr. Kérem felolvasni a múlt ülés jegyzőkönyvét. Molnár Antal jegyző (olvassa a július hó 8-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van észrevétel a jegyzőkönyvre? (Nincs!) A jegyzőkönyv hitelesítve van. Chorin Ferencz és Halassy Gyula képviselő urak egészségi okokból négy heti szabadságot kér­nek. A ház a kért szabadságot a két képviselő­nek megadja. Bemutatom a sopronmegyei gazdasági egye­sületnek (Bálijuk! Halljuk!) Molnár Antal kép­viselő által beadott kérvényét, a czukoradóról szóló 1896 : XIX. törvényczikk hatályának meg­hosszabbítása iránti törvényjavaslat tárgyában. A kérvény letétetik a ház asztal törvényjavaslathoz beadott kérvényekkel együtt fog elintéztetni. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Schmidt Gyula, a mentelmi bizottság előadója! Schmidt Gyula előadó: A mentelmi bizott­ság megbízásából van szerencséin a következő jelentéseket beterjeszteni: Vonatkoznak ezen jelen­tések (írom. 2Í7—§20) rágalmazással terhelt Győrffy Gyula képviselő űr ügyére; továbbá sajtó útján elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsé­gével vádolt báró Nopcsa Elek ügyére; becsület­sértés vétségével és közcsend elleni kihágással vádolt dr. Nagy Mihály képviselő úr mentelmi ügyére, végre Rakovszky képviselő úr mentelmi jogának általa bejelentett sértési ügyére. Kérem a jelentéseket kinyomatni, kiosztatni és annak idején napirendre tűzetni. Elnök: A beadott jelentések kinyomását és szétosztását a ház elrendeli. Következik már most a czukoradóról szóló javaslat (írom. 188, 199) tárgyalásának foly­tatása. Rakovszky István jegyző: Boda Vilmos! Boda Vilmos: T. hkzl (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a most tárgyalt törvényjavaslatra vonat-

Next

/
Thumbnails
Contents