Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-132

76 182. országos ülés 1897. Julius 8-áu, csütörtökön. gunkat tartani, hogy megelégedjünk az országunkban előállítható tőkével. Ezzel is lehetett volna — ha talán nem is olyan rohamosan — befektetéseket tenni, mert 1867—68-ban — méltóztatik tudni — nem volt deficzit, az államháztartásban felesleg is volt, s azért a jövedelmek lassú fokozásával és az ebből előálló felesleggel lehetett volna — kisebb mértékben bár — beruházásokat tenni, és akkor ezek a vállalatok nekünk jövedelmeztek volna, nem pedig a külföldi tőkepénzeseknek és akkor most a magunk gazdái volnánk nem pedig a külföldi tőke robotosai, (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Most, a midőn ezen törvényjavaslattal kapcsolatban a ezukoripar emeléséről van szó, a t. túloldal egyik szónoka ismét az olcsó pénzt, persze a külföldit emlegeti, mert a magunké kevés lévén, nem igen lehet olcsó, tehát hadd jöjjön be a külföldi és alapítson itten czukorgyárakat, majd adunk mi bőven neki prémiumot; az ő hasznuk okvetlenül meglesz, de hogy a termelőké és az országé meglesz-e, az más kérdés, mondom: mikor ismét azt ajánlgatják, hogy ezt az átkos és hazánkat végveszedelembe döntött rendszert továbbra is folytassuk, a külföldi tőkét hozzuk be, feltámad bennem a gondolat — elismerem, hogy az olvasott és hallott beszédek támasztották azt fel — hogy miként Franeziaországban, a hol a czukorgyárak többnyire kicsinyek és egyes kisebb birtokosok állottak össze többen szövetkezeti alapon; miért ne követhetnó'nk mi is ezen okos és jó példát, nyújtózván addig, a mig a takaró ér. Akkor a czukortermelésből beálló haszon benmarad az országban, illetve azoké lesz, a kik répatermeíéssel és czukorgyártással foglalkoznak, nem pedig a külföldi bankároké, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Midőn mi azt mondjuk, hogy ne a külföldi tőkepénzesek állítsanak nálunk nagy gyárakat, akkor, az igen tisztelt előadó úr Neményi Ambrus,, ha nem is kifejezetten, de mégis a sorok között gyaníthat ólag olyanformán mutat be minket, mintha mi a gyáriparnak ellenségei volnánk. Ezt is kissé tisztázzuk, mert minket azzal gyanúsítanak, hogy a gyáriparnak és a nagy tőkének ellenségei vagyunk. Dehogy, t. ház. Mi szükségesnek tartjuk a nagytőkét és a gyáripart, de nem úgy, hogy a kicsinyek kizsákmányoltassanak, hanem hogy a keresztényfelfogás szerint ezreknek javára szolgáljanak. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Elégedjék meg a nagytőke mérsékelt haszonnal, és ne iparkodjék a tíz millióból száz milliókat csinálni a szegény nép véres verejtékének rovására. Már a munkáskérdés megoldása szempontjából is kívánjuk a gyáripart, az ország minden részében, természetesen a helyi viszonyoknak megfelelően, mert a munkáskérdés, vagy — hogy a gyereket a maga nevén nevezzük — a szoczializmus bajainak nemcsak a vallástalanság terjedése,, hanem a munkahiány is az oka. Ezelőtt 20 — 30 évvel, midőn még nem volt annyi gép és a gazdaközönség kevésbbé volt terhelve, az alföldi magyar mezei munkásnak csaknem egész éven át volt keresete, de most nincs. Akkor a nyomtatás, kivált nagyobb gazdaságokban, belenyúlt a téli, sokszor a tavaszi időszakba is, tavaszkor természetesen kezdődtek ismét a különböző gazdasági mííveletek. És a napszám akkor sem volt kisebb, mint most, sőt a kedvező gabonaárak miatt aratáskor többet keresett a munkás akkor, mint most, az élvezetczikkek: sör, pálinka, dohány, bor stb. pedig olcsóbbak voltak. A szoczíalizmus oka tehát tulajdonképeii — eltekintve, mondom, hogy a vallás is belejátszik — a megélhetés kérdése. Most nincs a mezei munkásoknak oly keresete, mint régen. Négy-öt hét alatt készen vagyunk a nyári munbával; nagyobb uradalmakban tart ugyan, mondjuk augusztus végéig, vagy kisasszony-napig, ott azonban aránylag már kevés munkás talál munkát; a munkások nagy zöménél most a nyári munka három-négy-öt hétig tart; kevesebbet keresnek mint azelőtt, mert a gabna ára alacsonyabb és többet költenek, mert mindenféle élvezeti ezikk drágább. Ezelőtt 25—30 esztendővel kiadták a földeket felébe; ma már van harmados, negyedes kukoricza s mellé mindenféle robot. Távolról sem okozhatjuk ezért a gazdákat, legalább a zömét, mert rájuk is nehéz idők járnak, az adók emelkedtek, s megélhetési viszonyok súlyosodtak, ők is szorítva vannak arra, hogy földjükből minél több jövedelmet szedjenek. S mivel most a Kánaán-alföldön a munkás nem bír annyit keresni a néhány nyári hét alatt, miből családját eltarthatná, a gazda nem adhat neki annyit, mert akkor maga megy tönkre: a közkormányzatnak kell arról gondoskodnia, hogy minél több gyár keletkezzék az országban, hogy a mezei munkálkodással oly kevés ideig elfoglalt munkások gyári munkával segíthessenek magukon. Ha így majd télen is keresnek valamicskét, ha mindjárt nagyon alacsony 30—40—-50 krajczáros napszámmal is, nem fognak lázongani; hiszen a mi magyar népünk nem volt ilyesmire sose hajlandó, csak most a legutóbbi esztendőben vitték gonosz, lelkiismeretlen, hitetlen, istentelen szoczia lista izgatók arra, hogy még becsületes magyar jellegét is megtagadja. (Úgy van! bálfélöl.) Mert mikor szerződés ellenére százan meg százan, mint egy ember leteszik a