Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-130

130. országos ülés 1897. július 6-án, kedden. 57 ró az adózókra és még nagyobbat a fogyasztóra? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt megint azt hiszem, hogy úgy a kormánynak, mint a t. előadó urnak is a parlament iránti kötelessége lett volna e tekintetben felmerülhető aggályokat már eleve is elhárítani. (Ugy van! a szélső baloldalon) Ezt nem tették. Ha nem tették, akkor sohase panaszkodjanak a tárgyalások hosszasága miatt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Az ellenzéknek a helyett, hogy illetékes helyről az adatok nemcsak hogy kiszolgáltatva, előterjesztve lennének, hogy az aggályok már eleve eloszlattassanak, mély hallgatást kell tapasztalnia. Ennek a természetes következése az, hogy az ellenzéknek magának kell — hogy úgy mondjam — abból a káoszból kifejteni a valóságot, (ügy van/ a szélső baloldalon.) Ha ez eljárásban téved az ellenzék — mert hisz tévedni emberi dolog — annak oka nem az ellenzék, hanem a kormány, a mely a kellő útbaigazításokat meg nem adta. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha pedig az ellenzék nem téved, hanem helyes úton jár, akkor az egész érdem csupán és kizárólag az ellenzéké. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiába folyamodunk, t. ház, az indokoláshoz. Más törvényeknél mégis csak találunk egy véletlenül elejtett szót, a mely megadja a fonalat, hogy annak nyomán tovább haladva, megtaláljuk az igazságot. Mit találunk ebben az indokolásban? Semmi mást, t. ház, mint a prémiumnak elítélését. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) És akkor, midőn az egyetlen indok, a melyet a kormánytól hallunk, elitélése a prémiumnak, akkor ugyanaz a kormány, ugyanaz a többség azt kívánja tőlünk, hogy nyugodtan elhigyjük ezen javaslatról, a melyet ő maga is elítél, hogy az az ország javára is szolgál. (Tetszés a szélső báloldalon.) Mielőtt, t. ház, áttérnék arra, mennyire tartom hasznos és mennyire károsnak e törvényjavaslatot, miután itt prémiumról van szó, méltóztassanak megengedni azt, hogy idézzek egy könyvből. (Halljuk! Halljuk!) Ezen eredetileg angol munkának czíme: »Volkswirtschaftslehre für Anfänger«, tehát »kezdők részére.« Ez a többi közt, hogy elrettentő példáját adja annak, mi ez a prémium tulaj donképen, Németországra hivatkozik és elmondja, hogy mik voltak a hatásai a prémiumnak Németországban. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja, az egyik hatása az volt, hogy 1884— 1885-ben 44 millió márka folyt be a kincstárba, holott a prémium révén 100 millió márkának kellett volna befolyni. Elmondja azután, hogy magára a közgazdaságra milyen hatása volt ennek a rendszernek. Végre azutáu rezüméját adja az egésznek és azt mondja: Legelső hatása Németországban tehát az volt, hogy a mikor az államprémiumok a czukorárakat a külföldön lenyomták, Németországon, tehát magának a német fogyasztónak a fogyasztási ezikket megdrágították. A második következés pedig az volt, hogy — a mit máivoltam bátor idézni — az állam bevételei csökkentek, s a nép maga kétféle veszteséget szenvedett : az egyik veszteség az volt, hogy az állampénztárba nem folyván be a czukorból a várt s remélt jövedelem, ezt máshonnan, más úton kellett behajtani, akkor, a mikor a cznkor árának emelésével külön megterhelést kellett szenvedniük. (Igazi Úgy van! balfelől.) Az volt tovább a következése, hogy azon külországok, hová a czukrot bevitték, a német adófizetőktől igen nagy ajándékot kaptak. De most következik egy nevezetes eredmény. (Halljuk!) Maguk azok a czukorgyárak, melyek a prémiumot megkapták, ezáltal természetellenes versenyre ingereltetvén, hátrányba jutottak, és vesztettek. Végre azt mondja, hogy ezen beteges erőlködés folytán — mert természetes, hogy a gyáraknak nem természetes, hanem mesterséges fejlődését okvetlenül követte a répatermelésnek mesterséges fokozódása — nevezetes terrénumok vonassak el oly termények haszonnal való termelésétől, melyek a közélelmezésre szolgálnak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most az a kérdés, ha ez Németországban így megtörtént, történik-e ez nálunk máskép? Meg vagyok győződve, hogy nem. Egy nevezetes hivatkozást hallottam ezen törvény támogatására nemcsak itt a házban, de a lapokban is olvastam, s ez ma a munkásmozgalmak idejében, hogy úgy mondjam — kapatos. Szívesen elhiszi az ember, hogy ha ez a törvény meg nem szavaztatnék, a gyárak vesztesége visszahárúl a magyar munkásra, s ezen okból is meg kell azt szavazni. Kétségtelen, hogy közaggodalmat szülnek a munkás viszonyok, s kell, hogy a közgondoskodás keresse ezek orvoslását. A kérdés az, hogy ez a felállított tétel igaz-e? Én meg vagyok győződve, hogy nem, egy véghetetlenül egyszerű oknál fogva. (Halljuk!) Magyarországon ez idő szerint s talán még igen soká, nem muukafölösleg, nem munkahiány, hanem munkáshiány van. Mi hatása lehet tehát a munkáskérdésre? Felteszem azt a képzelhetetlen esetet, hogy a répaprodukczió kisebb térre szorul. Ebből tán az következnék, hogy a munkás nem kap munkát? flis?en a répatermelők azok, kik nem kapnak munkást. Talán jó lenne, ha a kormány egyik vagy másik tagja köríílnézné magát az országban és látná, hogy például az idén az alkalmatlan időjárás folytán a répa nagy része ott, hol répát termelnek, ma is kapálatlan. (Igaz! Úgy van! a székö baloldalon.) Miért ka-