Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

20 129. országos ülés 1897. július 5-én, hétfőn. tálában nem térek el, sőt a tárgy mellett vagyok és pedig annak teljesen meleg közelében, mikor azt mondom, hogy igenis a czukorprémium megszavazása által az államkincstár bevételei nem rövidíttetnek ugyan meg, mert azt ezukoradó czímen beveszik, épen azon közönségtől, a mely ma úgyis kevés cznkrot fogyaszt, mert nincs rá pénze, de odaadják azt a pénzt azoknak, a kiknek mégis sokkal jobb sorsuk van, mint akár a mezőgazdának, akár a munkásnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát térjünk egyszer azon politikára, amely nemcsak prezenczmárkákkal boldogítja a nagyoknak érdekét, hanem az ország összes polgárainak javát foglalja magában és az ország legutolsó polgárának érdekét is szem előtt tartja. Ha törvényt alkotunk a nemzet, az ország érdekében, akkor nem térünk el a tárgytól, nem térünk el egymástól, nem állunk szemben egymással, hanem egymás mellett közös erővel és közös igyekezettel állunk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Gajári Ödön t. képviselőtársam a mit integet, mondja el otthon csongrádi választóinak, meg fogják köszönni, mert azok is igen boldog emberek, t. háf. tessék ottan elmondani. Gajári Ödön: Enbelém hiába akar belémkötni! Sima Ferencz: T. ház! A főelv, a mi előttem és elvbarátaim előtt lebeg a törvényjavaslat megítélésénél, az, hogy mi a magunk részéről e törvényjavaslat meghozásával egyáltalában nem akarunk prejudikálni az önálló vámterület kérdésére vonatkozó legközelebbi közgazdasági kiegyezésnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi, a kik abban a véleményben vagyunk, hogy Magyarországot anyagilag, közgazdasági téren egyedül csak az önálló vámterület alapján lehet anyagi jólétre vezetni, e törvényjavaslatot már csak azért sem fogadhatjuk el, mert ez is egyike a közös ügyeknek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy a mint beszédem folyamán rámutattam arra, hogy az utóbbi harmincz év alatt, a míg gyáraink nagyobb arányú fejlődésére egyáltalában nem mutathatunk reá, sőt hanyatlást látunk mindenfelé, addig a kisipar teljesen elveszett, elpusztult és megsemmisült Magyarországon. Ez a rendkívüli mértékben pusztító közgazdasági jelenség semmi másban nem találja magyarázatát és okát, mint abban, hogy mi a fejlett iparú Ausztriával kőző vámterületi viszonyban élük és így a magyar önálló erők abszolúte nem érvényesülhetnek, mert az tsztrák fejlettebb ipar, fejlettebb kereskedő lem a mienket teljesen megsemmisíti, megemészti. Már most, t. ház, Magyarországnak nem áll érdekében egy oly politikának folytatása, mely erkölcsileg teljesen leszerel és megsemmisít bennünket, mert látjuk, hogy a míg anyagilag egyáltalában érvényesülni nem bírunk, erkölcsileg sem birunk fejlődni és haladni. A mily óriási mérvű hanyatlás tapasztalható az ipari élet terén a közös vámterületi viszony folytán, ép oly mértékű hanyatlás mutatkozik politikánk erkölcseibea a miatt, mert semmiféle egyezkedés nem történhetik még egy ilyen specziális magyar ipari és mezőgazdasági törvényjavaslatnál sem, mint a jelenlegi, a melynél feltétlenül az osztrák érdekekhez ne kellene simulnunk, és ne kellene azt keresnünk, hogy mit fog ehhez majd szólani Ausztria és az osztrák kormány. Ily viszonyok közt, t. ház, mi, a kik az önálló vámterület alapján állunk, és ebben látjuk Magyarország anyagi fejlődésének minden biztosítékát, ezt a törvényjavaslatot, mint a mely újabb közös ügyet csinál, illetve egy régibb közös ügynek folytatása és megizmosodása, támogatásban egyáltalában nem részesítjük. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De minden tartózkodás nélkül ki kell jelentenem, t. ház, legalább a magam részéről, hogy már azért is ellenezzük ezen törvényjavaslat elfogadását teljes erőnkből, mert a t. miniszterelnök úr egy másik javaslatot, melynek tárgyalását megkezdtük, ég melynek bizonyos rendelkezései ellen a közvélemény az ellenzék felfogása szerint hatalmasan megnyilatkozott, a legmakacsabbúl fenn kivan tartani és — mint legalább a kormányhoz közel álló lapok hirdetik — meg is akar maradni a végletekig a 16. §. mellett. Mi is megmaradunk, t. ház, a kormánynyal szemben, úgy ezen, mint más törvényjavaslatnál minden a küzdelemre álló erők teljes összemérésénél. Volt már egy eset a magyar parlamentbei), melyre beszédem kezdetem hivatkoztam, akkor is két és fél hónapi hatalmas küzdelmével oda kényszeritette a ellenzék a kormányt, hogy visszavonja azt a törvényjavaslatot, melyet az ellenzék a nemzetre nézve veszélyesnek és hátrányosnak tartott. Ha azelőtt 19—20 évvel ekkora erkölcsi erő volt az ellenzékben, a midőn Magyarországnak, mondhatnám a régi időkből fenmaradt legjelesebbjei állottak a kormányzat élén, és képes volt az ellenzék arra, hogy lehetetlenné tegye a kormánynak egy rossz törvényjavaslatát, akkor a mai ellenzékben is kell annyi erkölcsi erőnek lenni, hogy ha azt látja, hogy a t. miniszterelnök úr és az ő táborra makacsul ragaszkodik egy oly törvényjavaslathoz, melynek érvényre jutását az ellenzék meg nem engedheti : más téren is a leghatalmasabb akcziót fejtse ki a t. miniszterelnök úrnak minden törekvésével szemben. A lapokból olvasom, hogy bizonyos pak-