Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

I g 129. országos ülés 1897. Julius 5-én, hétfőn. donkép kenyerét találja meg, azzal a munkával, a melyből él és úgy magát, mint családját fentartani hivatva van, a helyett, hogy a munka, a szorgalom s az emberi tevékenységnek minden ösztöne hatna reá, hogy magának jobb sorsot teremtsen. Ez a kérdés addig, a mig a törvényhozás termében foglalkozunk vele, a magyar parlament kérdését képezi s oly nagy állami feladat, mely sokkal fontosabb, a magyar állam jövő sorsára messze kihatóbb, mint a czukorprémium kérdése. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Én csodálom, hogy mindezek daczára nem jut eszébe senkinek a világon, még azoknak sem, kik erre hivatva volnának ezen nagy probléma megoldása érdekében, csak gondolatokat is vetni a tömeg közé, hogy ime megvan az az irány, a melyben titeket boldogítani akarunk és azon differencziák, mely saját exisztencziátok és a munkaadók közt fennforog, kiegyenlíteni akarjuk. Nagy hibát, nagy mulasztást, sőt bűnt követ el a törvényhozás az államjövő fejlődése szempontjából, mikor ezt a nagy kérdést teljesen érintetlenül Nagyja. Egy volt képviselőtársam ki sok jó akarattal, sok gonddal, sok utánjárással a magyar rnunkáskérdéssel foglalkozott, a következő statisztikai adatokat állítja össze, melyeket bátor vagyok a t. ház figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Megérdemlik, hogy velük foglalkozzék a törvényhozás, mert sokkal kívánatosabb, hogy augusztus 1-ére ebben az irányban tegyen valami jót a t. miniszterelnök úr, mint hogy a czukorpréminmot a czukorgyárosoknak megszavaztassa. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja ez a magyar politikus (olvassa) : »Rég tanulmányozom a magyar nép életviszonyait. Sokszor figyelmeztettem már parasztjaink sanyarú helyzetére a kormányt, s az egyéb illetékes faktorokat. Ismétlem, rosszabbul, mint a magyar mezei munkás, nem él ma senki Európában. Még Cseh- és Olaszországban is több ma a keresetük az embereknek, mint a mi földmíveseinknek s a mi fő, ott sokkal olcsóbb az élet, mint Magyarországon. A helyszínén sze

1 reztem be adataimat, melyek megczáfolhatatlanok. A magyar mezei munkás, állítom és bebizonyítom bárkivel szemben is, ma csak a legrettentőbb nélkülözések mellett tud megélni. Élete tengődés. Fizikai és szellemi satnyaságban vergődik születésétől haláláig. Én, a ki életem jó részét külföldön töltöttem, nem tudom az éhező embert látni. Nálunk nagy a fásultság s talán kevés a felebaráti szeretet. Ez okozza, hogy ezzel a nép élet-kérdésével eddig oly keveset foglalkoztak. Gróf Károlyi István mozgásba hozta a követ. Igyekszem azt én is gurítani, hogy jó oldalára forduljon majd. Miből él ma az a magyar földraíves, a kinek nincs saját tulajdona ? Ugy-e bár, a munkájából? Vagy elszegődik cselédnek, vagy napszámba jár. — Mit keres ezen foglalkozásaival ? A családos cselédek kommencziója igen variál Magyarországon. Vegyük a legjobb szegődmények egyikét — pl. a Károlyi-uradalmakét az Alföldön : Nagy-Szénás. Ez tesz 44 forintot készpénzben, 40 mérő gabonát, melynek nagyobb része tisztabúza, 2 hold föld — fele őszi alá — 25 font só, egy nagy-marha-tartás borjúval, téli tartás is, 2 sertés-tartás, csak legelő, lakás és tüzelő. Ez a kommenczió, mely ritkítja párját — az uradalmi igazgatóság saját becslése szerint, — kitesz pénzértékben 190 forintot, legfeljebb 200-at. 365 napra felosztva, e kommenczió tehát megfelel 55 krajczár napi átalánynak, ha pedig levonjuk a vasár- és ünnepnapokat, melyeken csak félmunkát teljesítenek a mezei cselédek, — úgy 60—65 krajczár napszámnak is bízvást megfelel. Ebből a kommenczióból, dicséretéi-e váljék az uraságnak, a cseléd családjával együtt tisztességesen megélhet. De hány ily kommenczió van Magyarországon ? Nagyon kevés, az egyes jobb vidékeken, elszórva itt-ott. Az Alföldön is például mindjárt a Károlyi uradalmak bérlőinél már elesett a marhatartás és a második hold föld az őszi. A béresek tejpénz fejében 8 forintot kapnak évenkint, holott maga a marhatartás, hacsak 2 liter tejet vesznek is átlagban naponkint, az évenkinti borjúval — 50 forintot reprezentál. Bihar vármegyében már rosszabb a kommenczió. Tiszáék geszti uradalmán például nem ér meg többet 170 forintnál. Az erdélyi kommenczió átlaga nem üti meg a 150 forintot. — A Dunántúl, kivévén Fejért, Tolnát, Somogyot, B irányát, — a hol 160 és 170 forint körül ingadozik — már mindenhol 140 forint értéken alól marad. Itt már nincs marhatartás, a készpénz 32—36 forint, a gabona 24—30 mérő, melyből alig a negyedrész búza; se só, se hús. — Vas-, Sopron- és Zalamegyékben a cselédkommenczió 120 — 130 forint. Itt már a mezei munkás átlag nem keres 40 krajczárnál többet naponkint. És ebből éljen családjával, tehát egyre-másra negyedmagával!« Nem folytatom tovább. Ez egészen megbízható statisztikai adatok szerint egy családos embernek 120—170—180 forint az egyévi keresete, s ez is csak a munkásosztályok azon rétegénél, mely elég szerencsés nagyobb uradalmakba elszegődhetni s ott hosszú szolgálattal erre érdemet szerezni. A me-