Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-137
204 137. országos ülés 1897, . Julius 14-én, ssierűáu. hogy a t. miniszter úr nem kártyajátékos, de a miniszterelnök úr, a ki tudvalevőleg bokros teendői közepett is meleg érdeklődéssel viseltetik a tarokk iránt, át fogja érteni hasonlatomat, hogy ha én a kormány eljárást ahhoz a játékoshoz hasonlítom, a kinek rossz kártyája van a keiében és úgy képzeli megnyerhetni a játszmát, hogy kivágja a skizt. (Élénk tetszés a szélsőhalon.) Kormányunk a lehető legkevésbbé biztató auspicziumok mellett megy neki a kiegyezési kérdéseknek — ha ugyan addig életöknek fonalát ketté nem rágják a sáskák — de még ekkor is megbocsáthatlan hiba a prémium kérdésén keresztül siklani úgy, hogy legalább az parancsolólag már most mondatnék ki, hogy ezentúl viselje mindkét állam a maga exportjának a prémiumát. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Azt mondotta erre a t. miniszter úr, hogy ÜZ új kiegyezésben határozott biztosítékot nyert arra nézve, hogy ez a jogos követelés teljesíttetni fog. De hát ha ott tényleg megvan a jó szándék, mért nem igtatták már törvénybe a múlt évben; miért nincs az egy szakasz alakjában márt most benne a javaslatban és mért kellett nekünk csaknem egy félmilliót már eddig egy év alatt és valószínűleg újból ugyanannyit fizetni és csak jó reménység ígéretével miért járunk mi jól ? Azt mondhatja a miniszter úr, hogy ez a kérdés véglegesen csak a kiegyezés keretében oldható meg : igaz, elismerem, de ezt a törvénybe lehetett volna iktatni előbb is utólagos elszámolás terhe mellett és az a kiegyezés mit se prejudikálna. Én, t. ház, a miniszter úr jóakarata és jóhiszeműsége felől teljesen meg vagyok győződve : de ki biztosít bennünket a felől, ha az a fél, a kitől az ígéretet nyerte, csakugyan szavának áll? Jól mondta már múlt évben Polónyi Géza t. képviselőtársam, a mikor t. miniszter úr azt az ígéretet bejelentette, hogy a miniszter úrhoz képest Ézsau egy kipróbált uzsorás volt. Mert ő legalább egy tál lencsét kapott az örökségeért, mig a miniszter űr a jogtalan fizetett és fizetni szándékolt egy millió fejében kapott egy összkormányi Ígéretet. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Bocsánatot kérek, ha a t. ausztriai kormány megtudja, hogy neki minden szóbeli ígérete e gJe gy milliót hoz be, tuczatszámra fogja osztogatni azokat az államháztartás költségeinek fedezésére és egy év alatt minden államadósságot letörleszthetnek. De tegyük fel, hogy tényleg meg is van ott a jóakarat az adott szó beváltására: ki tudja meg, van-e részökre a lehetőség? Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagy prófétai ihlet kell ahhoz, hogy valaki előre megérezze és még még is bizzon abban, hogy a kiegyezési kérdések felett a jelenlegi ausztriai kormány nyugodtan diszponálhasson. És ha nem diszponálhat; mi akkor fizethetünk nyugodtan és sebtapaszúl cserébe kaptunk egy miniszteri ígéretet. Bocsánatot kérek: én ezt az alkut igen rossz eredményűnek tekintem. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Egyébiránt, hogy a miniszteri ígéretek, még ha nem is egy kormány, hanem két kormány részéről; nem is zárt ajtók mögött, hanem az egész világ színe előtt tétetnek meg, mily nagy biztosítékot képezhetnek az eredményre vonatkozólag, szabad legyen hivatkoznom az osztrák és magyar kormányoknak a londoni konferenczián 1877-ben, tehát épen 10 év előtti megállapodásra, a melyet az akkori magyar államtitkár Wekerle Sándor 1888. évi márczius hó 3-án jogos önérzettel be is jelentett az országgyűlésnek iíyeténképen: »Úgy Ausztria, mint Magyarország kormánya a londoni internaczionális konferenczián leghatározottabban kifejezést adott annak, sőt morális kötelezettséget is vállalt az iránt, hogy hajlandó a prémiumok megszüntetéséhez hozzájárulni.* Hogy úgy Ausztria, valamint Magyarország a világ előtt vállalt morális kötelezettségének mennyire igyekezett megfelelni, arra Isten kegyelméből itt a legjobb bizonyíték, hogy íme most már másodízben még július hó 14-én is, a mai napon is a czukorprémiumok felemeléséről tárgyalunk. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ennyire lehet bízni, t. ház, a morális garancziákban. Ilyen viszonyok és körülmények között, t. ház, a mikor kilencz év tapasztalata győzött meg bennünket arról, hogy mily sokat érő biztosíték az erkölcsi tanácsok alapján nyújtott igazat: én azt hiszem, nemcsak joga, hanem határozottan kötelessége ellen való mulasztás számba mehetne az az eshetőség, a mit ránk disputálni akartak, hogy tudniillik e javaslatokkal szemben a legerélyesebben föl ne lépjünk. És a midőn tényleg megtettük azt, a mit megtennünk kötelességünk volt, nincs senkinek sem jogczíme ahhoz, hogy bennünket olyas mozgalmak elkövetésével vádoljon meg, a melyek bármi tekintetben is akár a magyar közgazdaság, akár a pénzügy rovására mehetnek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Egész vitánk folyamán tárgyilagos hang, mérséklet uralkodott: nincs szándékunkban és nem is lesz, sem az oknélküli botrányok, sem a parlament tekintélyét sértő jelenetek előidézésére. Bárki is, a ki higgadtan és elfogulatlanul, a pártszempontok mellőzésével ítéli meg a mi törekvésünket és eljárásunkat, beláthatja, hogy a mi szerepünk a defenzíva és mint végszükséget
