Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-136

170 136. országos ülés 1897. Julius 18-án, kedden. ez a verseny nincsen kárára Franezia- vagy Németországnak, akkor nekünk nincsen előnyünkre : akkor tudniillik nem hódítunk seramit, nem nyerünk piaczot, területet. De ha ő nekik nem tudunk kárt okozni, a mi más szóval annyit jelent, hogy mi magunknak nem tudunk előnyt biztosítani, — mert ez a két dolog kapcsolatos — akkor ez az egész törvényjavaslat csakugyan hiábavaló volt, mert akkor nem fogunk elérni vele semmit, nem érjük el vele a czélt. Azután miért keresUnk mi piaczot Londonban ? Hát idehaza, Budapesten nincs piacz? Akkora a termelés, hogy idehaza fölöslegünk van ? Minek megyünk ki a külföldre, mikor vau egy természetes piaczunk, a mely a mienk, és a melynek forgalma minekünk használ. Minek megyünk Angolországba, hogy ott e piaczok forgalma az angol kincstárba folyjon be? Erre szüksége van oly országnak, a melynek akkora termelése vau, hogy otthon nem tudja elhelyezni. De hiszen a mi termelésünk annyira korlátolt, hogy még Ausztriából kényszerülünk czukrot behozni. Miért akarunk mi Angolországban czukrot árulni akkor, mikor itthon sincs elég? T. ház és t. miniszter űr! Ezt az egész péminm-handa-bandát, (Derültség halfelöl.) ezt a prémiumharczot, a melyet egymással folytatnak az államok, nem teszi-e valósággal nevetségessé az amerikai Egyesült-Államok szén'.tusa? Nem tetszett olvasni a washingtoni sürgönyöket ? (Derültség.) Ezek szerint az Egyesült-Államok szenátusa azt határozta el, hogy minden czikkre, a melyeket exportprémiummal kivisznek, ugyan annyival fogja felemelni a beviteli vámot, a mekkora prémiummal azt kiviszik. Ezt itt a múlt napokban említette már gróf Károlyi Sándor képviselő úr is. Hát erről önök nem tudnak semmit? De talán azt nem tudják, mi lesz ennek eredménye? Ha mi tiz forintot adunk a kivitelnél a gyárosnak, a bevitelnél a vámot felemelik tiz forinttal; ha húsz forintot adunk, húsz forinttal. Már most tessék versenyezni ! Hiszen t. miniszter úr, ha ezt a javaslatot beterjesztette, annak elfogadását a bizottságban kérte, mikor kegyed ezt a sürgönyt elolvasta, nyomban vissza kellett volna vennie, mert ma már más a viszony, ma nem megfelelő és czélravezető, ha előbb megfelelő és czélravezető lett volna is. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Azt méltóztatik gondolni, hogy ez a határozat csak az Egyesült-Államok keretében fog megmaradni, hogy nem megy át egyik államból a másikba, mihelyt annak jó eredményét látni fogják? Ne tessék ily hiú ábrándok által áltatni önmagát, mert az ki fog terjedni mindenfele, s akkor aztán adhatunk prémiumot bármennyit, odadobhatunk a gyárosoknak nem kilencz, hanem kilenczszáz milliót, akkor is hiábavaló és nevetséges lesz az egész czukorprémium-hajsza. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha őszinte az a beszéd — nem akarok kételkedni — hogy ezzel azt czélozzák, hogy segítsenek a mezőgazdákon, a répatermelőkön és munkásokon, ennek más módja is van. Néhány módot e is soroltam, de hogy különösen a répatermelőkön mikép lehet segíteni, erre szintén mondok el egy gondolatot. (Halljuk!) Méltóztassék törvényhozásilag meghatározni a répa minimális árát, hogy a gyárosok lefelé ne Hezitálhassanak, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) akkor elérjük ezt prémium nélkül is, most nem érjük el a prémiummal sem. Azután mért kapnak csak a ezukorgyárosok prémiumot, az az iparág, melynek kivitelre nincs szüksége, mikor van oly iparág, melynek kivitelre nagy szüksége van. Hisz ha a törvényjavaslat igazságos, igazságos a prémium a többi iparágnál is! Ugyan miféle nagy érdemeket szereztek a ezukorgyárosok, hogy még állami segítséggel is fel kell őket pénzelni! Méltóztassék megnézni mérlegüket, igen szép nyereséggel dolgoznak. Elég, ha szubveneziónáljuk a kormánypárti újságokat; minek még a ezukorgy árakat is ? Vagy ha támogatjuk az egyik iparágat, tegyük meg ezt a másikkal is. Vagy mindnek, vagy egynek sem! De egyiknek megadni a prémiumot, a másikat kipusztulni engedni, ez csak nem igazság! Ez az argumentum megállna akkor is, ha a mi gyáraink kapnák az egész prémiumot. De a miniszter úr is megvallja, hogy bizony a prémiumot nem igen igazságosan osztogatják. Hiszen már 1888-ban megvallotta Láng Lajos, hogy a prémium legnagyobb részét az osztrák gyárosok kapják. Hát mi közünk nekünk az osztrák gyárosokhoz? Nincs-e elég szegényünk itthon, és nincs-e százféle lyuk, a melyet e pénzzel be lehetne dugni ? (Helyeslés balfelől.) Ausztria ipara úgy is elég erős; fenn tudják azt tartani az osztrákok maguk is. A mi iparunk ellenben igen gyenge. Azt kivánja tehát nemcsak a méltányosság, hanem a hazafiság is, hogy ha valakit támogatni akarunk, saját embereinket támogassuk! De megszavazhatjuk-e az összeget nyugodt lelkiismerettel, mikor a megszavazandó pénz nagy része idegen gyárosok zsebébe fog folyni? Megengedi-e lelkiismeretünk és hazafiságunk, hogy elfogadjunk oly törvényjavaslatot, a mely a szegény nyomorgó magyar népnek adófizetéseit Ausztriába viszi ki. (Helyeslés balfelől.) T. ház és t. túloldal! Lelkiismeretünk lázadna föl és szemrehányást kellene tenni önmagunknak, hogy ha e törvényjavaslatot megszavaznók. (Helyeslés balfelől.) T. ház! Hát hogyan áll ez állítás, a melyet