Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

135. országos ülés 1897. julins 12-én, hétfőn. 155 nagy gondolat rejlik abban, midőn az ország törvényhozása felhívja a társadalmat a védekezésre, (Igaz! Úgy van! a bál- és szélsőbalon.) azon hazafias kötelességek teljesítésére, melyek életerejét fogják egészségessé tenni. Minő nagy gondolat rejlik abban, ha egy kicsiny nép, az önvédelem ezen hatalmas eszközét kezébe veszi. Hiszen a mi szükségletünk is a lehető legcsekélyebb, a melyiket a mi terményeinkből, búzánkból és húsunkból fedezni képesek vagyunk. A. kenyér és a hús legkisebb része életszükségletünknek; táplálkozásunk, a finom eledelek, a fűszer, ruházatunk sokkal nagyobb értékét képviseli azon ipari terményeknek, melyek idegen munkás munkájából erednek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ha a társadalom venné ki részét a maga kötelességéből, ha azon kiváló egyéniségek, kik az ország társadalmának élén állanak, azzal a nagy buzgalommal, a minővel például gróf Károlyi Sándor a hitelszövetkezetek ügyének szentelte magát, egy ily társadalmi mozgalom élére állnának, rendkívüli mértékben figyelmessé tennék a nemzetet és lemondóvá a a tekintetben, hogy ne tekintse feladatának a külsőleg talán kiválóbb, talán finomabb, talán ízlésesebb czikkek beszerzését, hanem lemondana igényeiről, ízlésének magasabbfokú kielégítéséről, elégedjék meg egyszerűbb, durvább, sokszor drágább árúkkal, csakhogy a belföldi munkásnak adjon kenyeret, a belföldi ipart fejleszsze. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Bármit tenne azonban a társadalom, az állam közreműködése nélkül ezen a téren végleges eredményeket elérni nem lehet. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Midőn önök a javaslatban tőlünk áldozatot kérnek, ismételten az ipar fejlesztését emlegetik. Azt mondják: a czukoripar oly fejlett, hogy azt koczkáztatni nem szabad! A czél bizouyára igen nemes. De ez a tény azt is mutatja, hogy önöknek még áll rendelkezésükre néhány milliójuk és hogy a pénzt bizonyára iiem Ausztria, hanem Magyarország iparára akarják költeni. De ha ez valóban így van, vájjon e pár millió erre a czélra van-e leghelyesebben kiadva? Úgy kell-e iparunkat támogatni, hogy milliókat adunk a nagy czukorgyárosoknak prémiumul ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen Magyarországon nem telik, arra a mi hasznos; arra kell a pénz, a mi szükséges, sőt még ettől is el kell vonni sokszor, mert a nélkülözhetetlenre sincs elég. Midőn tehát az ipar fejlesztésére néhány milliót akarunk adni, nem találunk jobb helyet, mint az amúgy is fellendült czukoripart ? Hisz az az ipar a kilencz milliós prémiumok előtt is már úgy felvirágzott, hogy kivitelre is dolgozott! Azt az ipart segítsük, mely már export-képes? Ne az legyen ambicziónk, hogy az amerikai magyar czukrot ropogtasson, hanem az, hogy a magyar ember magyar származású ruhával elégítse ki szükségletét ! (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt a néhány milliót sokkal hasznosabban lehetne felhasználni. Persze ehhez az kellene, hogy a kormány az iparfejlesztés egész programmját terjeszsze elénk. Csakhogy az utolsó években az ipar szót még a minisztériumok czímeiből is törülték. Azelőtt volt kereskedelmi és iparmiuiszte rium, most már csak kereskedelmi minisztérium van. Akarnak állítani vasúti minisztériumot, de az ipar fejlesztésére nem gondolnak. Nem arról van szó, hogy maga az állam építsen gyárakat és egyszerre tegye jóvá a múlt mulasztásait, hanem szó van arról, hogy az állam vigye át e térre is az ő irányadó munkáját. Mert ha ezt a véletlenre bízzuk, úgy járunk, mintha valaki a véletlenre bízza földjei bevetését, hogy majd a repülő ma darák hullatnak magvat földjére és abból lesz erdő, nem pedig úgy, hogy önmaga ülteti azokba a magvakat, a melyekből az egész általa kivánt gazdaság, erdőség előáll, Az államnak e téren a vezetést és irányzást magától elutasítani teljes lehetetlen, mert ez által nemcsak egyenlő körülmények közt lévő államokban nem érhet el egy kormány semmit, de legkevésbbé ott, a hol egész századok keserves időinek mulasztásait és hátramaradását kell aránylag rövid idő alatt helyrehozni. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Talán én, mint ahhoz nem értő, legkevésbbé vagyok hivatott, hogy egy ilyen rendszeres iparfejlesztésnek csak alapjairól is beszéljek, mégis néhány szóval tapasztalataimat és felfogásomat e téren röviden vagyok bátor előadni. (Halljuk! Halljuk!) Sem a kormányt, sem a társadalmat nem vezetheti e téren más, mint az a tapasztalat, hogy Magyarország honnan és miféle termékeket hoz be? Fel kell keresni az eredeti helyeket, azok kifejlett iparát tanulmányozni és azok okszerű átültetéséről gondoskodni kell. Hogy menyire helytelen ebben a tekintetben a magyar társadalmat magára Nagyni, azt mindenki tapasztalja, a ki egy kissé szétnéz, mert látja, hogy ha valamely gyár keletkezik Magyarországban és kedvező irányban fejlődik, rögtör; megjön az embernek a kedve hasonló irányú iparvállalatok felállításához, a mivel azonban konkurrencziát csinálnak és leszállítják a már létezőnek keresetét. Nekem, saját kerületemben, volt egy szerény tapasztalatom, a melyet inkább példaképen hozok fel, mint jelentőségénél fogva, a hol egy szorgalmas és gazdag nép évenkinti megtakarításából szívesen adna iparvállalatokra, ha erre