Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

\ 44 135. országos ülés 1897. fogják nyugtatni a t. túloldalt és el is fogják hallgattatni azt a vádat. Tudvalevőleg a legelső bevallott obstrukczió az 1872 iki volt, melyet a Tisza Kálmán t. képviselő úr vezérlete alatt álló ellenzék folytatott a választási törvény ellen. Az obstrukezió kezdődött azon év február 2á-én és végződött ugyanazon év április 12 én. Alig létezett egy ülés, hol napirendi vita névszerinti szavazásokkal nem volt. Volt egy napirendi vita, mely öt napon át tartott és melyben számtalan névszerinti szavazás volt. Volt egy éjjeli ülés; magához a czímhez nem kevesebb mint 60 szónok szólt. Ezen czím feletti vitatkozással hat nap lelt el délelőtti és délutáni ülésekkel, míg végre április 12-én annyira jöttek, hogy a választási törvény első fejezete bevezetésének részletes tárgyalását végezték be, ugyanazon választási törvényét, melynek néhány kifogásolt szakaszát Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt maga életbe is léptette. (Derültség balfelöl.) Ha minket obstrukczióval vádolnak, sokkal több joggal vádolhatnék mi — de nem teszszük — a kormánypártot azzal, hogy a némaság obstrukczióját tízi. Ennek bizonyságául felolvasom Simonyi Ernőnek az 1872-iki obstrukczió alatt márczius hó 2-án mondott néhány szavát. Kijelentem, hogy a beszéd bevezetését abszolúte nem czélzatossággal olvasom fel és hogy a mai helyzet épen nem hasonlít az akkorihoz. Simonyi Ernő a következőket mondotta (olvassa): »Én igen sajnálnám, ha akár a jelen esetben, akár máshol is valamely kérdés, itt személyes tekintetekből tárgyaltatnék. Én nekem magamnak is volt alkalmam és legbensőbb meggyőződésemből vettem magamnak alkalmat, hogy több izben felszólaljak az ellen, hogy e ház tele van vasúti igazgató-tanácsosokkal, konezesszionáriusokkal, szóval igen sok tagja a háznak összeköttetésben áll vasúti és más vállalatokkal, melyek viszont az állam és kormánynyal álla nak számadási viszonyban. Azt, hogy túlságosan foglalkoznak üzlettel, kereskedelemmel: én soha sem kárhoztattam, sőt igen dicséretesnek tartottam mindig azt, és igen nagy hibának tartottam Magyarországban, hogy oly kevés mértékben foglalkozik ezen ügyekkel épen azon osztály, mely osztály azt hiszi, hogy csak hivatalból lehet megélni. A míg ez meg nem változik, addig ezen osztályoknak, habár hazafisagában nem lehet kételkedni, de tevékenységére nem lehet az országnak számítani. Tehát azt én egyáltalában nem kárhoztatom; de kárhoztatom azt, hogy ha a törvényhozó testületben oly tagok ülnek, kiknek mint képviselőknek kötelessége anyagi érdekeikkel vagy az általuk képviselt társulatok anyagi érdekeivel összeütközésbe jöhet és időről-időre alkalom jnllns 12-én, hétfőn. nyujtatik nekik e házban, hogy a kettő közt választani kelljen. A nélkül, hogy akárkinek személyére észrevételt akarnék tenni, azt mondom, hogy ily kísértésnek nem tennék ki senkit ; hanem nem kell megengedni, hogy az ilyen a háznak tagja legyen. így van ez Angliában, így volt Francziaországban még a császárság alatt is, mihelyt valaki a kormánynyal számadási vagy szerződési viszonyba lépett, azonnal ki kellett lépnie a törvényhozó testületből, ha már benne volt, vagy ha előbb volt ily szerződési viszonyban a kormánynyal és fel akart lépni mint képviselő-jelölt: előbb le kellett mondania róla. Ez elismertetett az egész czivilizált világban; nálunk pedig nemcsak hogy el nem ismertetik, de túlságos mértékben gyakoroltatik, mert méltóztassanak megengedni, annyi vasúti igazgató-tanácsos ül itt, hogy mikor vasúti dologról van szó, ők maguk képesek leszavazni minket és ezek maguk képesek a többséget kiállítani. Ez az, a mi ellen felszólalni akartam.« Eddig nincs analógia; de most (olvassa); »Itt az érvek megczáfolásáról szó sincs: itt a vita mindig csak egyik oldalról jő; felhozatnak a legfontosabb érvek a törvényjavaslatnak ily módoni elfogadása ellen, a mint az kívántatik; de arra, hogy az a túlsó félről megczáfoltassék: igen kevés, vagy semmi gond sem fordíttatik. Akkor igen természetes, hogy az ellenzék vagy akármely párt legyen is az, mely ily kérdést vitat, látván, hogy nem czáfoltatik meg: ismétlésekbe esik, miután a már felhozott érveket senkisem czáfolta meg, azok újra és újra felhozatnak. Ez természetes következése annak, hogy az érvek megczáfolására, mi pedig a parlamenti vitatkozásoknak első kelléke volna, senki sem gondol « Olvastam, hogy a t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy ő egészen meg van nyugtatva arról, mivel tartozik ő a parlamentarizmusnak. Engedje meg a t. ház, hogy én így vaktában a t. miniszterelnök úr kijelentésében kissé kételkedjem, mert előttem úgy áll az axióma, hogy vagy báró Bánffy Dezső és a t. kormány tudja, hogy mivel tartozik a parlamentnek, vagy Tisza Kálmán nem tudja. Tisztelet, becsület, de én mégis csak azt hiszem, hogy e kérdésben mégis csak Tisza Kálmán a kompetensebb, a ki kitér, az úgylátszik már akkor is divatban lévő ama szokásra, hogy a t. kormány a vita során minden nyilatkozattól tartózkodjék. Én úgy tudtam, hogy a kormány kötelessége a parlamenti vitákban az, hogy kitűzze azon nagy vezéreszméket, melyek körül a vita csoportosul, és ha a t. kormány azt látja, hogy a vita sülyedne, akkor ő ad egy új gondolatot, mely felett a vitatkozás megindul.