Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

129. országos ülés 1897. Julius 5-én, hétfőn. 5 ügyminiszter úrnak; ha ezt tenném, akkor mondhatná a képviselő úr, hogy nincs napirenden; de felelvén az interpeliácziómra adott válaszban mondottakra, idézem mint tekintélynek, a belügyminiszter úrnak egy mondatát. Ezt tán szabad tennem. A belügyminiszter úr tegnap azt mondta, hogy a hazaárulással! vád már ma hála Istennek oly vád, a melylyel legfelebb csak az őrülteket lehet izgatni. Én, uraim, tekintettel arra, hogy önök is hazaárulássá] vádolnak bennünket, midőn mi itt az ellenzék részéről egy komoly, nagy, hatalmas akcziót indítunk az önök politikája ellen, levonom Tisza Kálmán konzequencziáját az önök vádjával szemben. Azt mondja Tisza Kálmán (olvassa): »Én nem húzom ki a következtetést a belügyminiszter úr nyilatkozatából. Önök azzal illetnek minket, hogy hazaárulók vagyunk ; önök izgatnak ezzel; méltóztassék már most a belügyminiszter úr szavaiból a következtetést lehúzni.« Hát, t. ház, valamint 1872-ben csak az őrülteket lehetett a hazaárulás vádja czímén izgatni, úgy minket legkevésbbé sem lehet sodrunkból kihozni, akármit olvasunk is az önök lapjából s akármilyen politikai eszközöket s módokat alkalmaz is a t. miniszterelnök úr az ellenzék akcziójával szemben. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legkevésbbé izgat pedig bennünket azért, t. ház, mert ha semmit sem veszek, pusztán ezen törvényjavaslat tárgyalásának módja is már egyik bizonyítéka annak, hogy nem mi veszélyeztetjük a parlamentarizmust, hanem a túloldal; nem mi vagyunk okai, t. ház, hogy ily akcziót kell a kormánynak egy, esetleg más szellemben is tárgyalható törvényjavaslatával szemben indítani, hanem a kormánynak azon merev és makacs álláspontja, melyet a bűnvádi perrendtartás 16. §-ának fentartása érdekében tanúsít, hogy a midőn már napok hosszú során át folytatunk ezen törvényszakasz felett vitát, kénytelen volt a képviselőház, hogy a jelenlegi törvényjavaslat tárgyalás alá jöhessen, azt a másik törvényjavaslatot félretenni és annak tárgyalását jobb időkre halasztani, hogy ezen határnaphoz kötött törvényjavaslatnak letárgyalása és törvénybe iktatása keresztülvihető legyen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) No hát, t. ház, miért foglalja el a kormány ezt az álláspontot? Azért, mert — azt mondja a kormánypárt — a többség nem engedhet. Hogy engedhet-e vagy nem, arra nézve a múlt emlékéből szintén czitálok, azon férfiak politikai múltjából és küzdelméből, a kik hirdetik, hogy az alkotmánynak és a parlamentarizmusnak volna a megtévesztése és megvesztegetése, ha a többség a kisebbségnek engedne. 1872-ben, midőn a választási törvényt tárgyalták, melyre az akkori balközép kimondta, hogy »azt pedig törvénybe nem fogjátok iktatni*, akkor is azt mondta a kormány és kormánypárt, hogy a többség nem kapitulálhat, a parlamentarizmus szigorú elve az, hogy a többség uralkodik. Hát akkor, a ki ma is vezérszámba mehetne önök között, ha véletlenül quótaellenes nyilatkozata miatt ki nem Nagyják, ki nem felejtik a képviselőházból, Jókai Mór, az akkori balközépnek egyik vezére, a következőket jelentette ki (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon. Olvassa): »Az ellenzéknek is volt egykor majoritása. Épen czímkérdésben, a mostaninál nevezetesebb czímkérdésben, jutott többségre az ellenzék akarata. Ez volt az 1861-iki válaszfelirati vitánál. És az akkori ellenzék, midőn meggyőződött felőle, hogy akaratának érvényesítése nem a kivánt eredményt szüli: eltért a magáétól s a kisebbség véleményének adott helyet. . És önök, uraim, parlamentünk t, többsége, már egy hét óta elhallgatják, hogy az ellenzék a választási törvényjavaslat czímét ostromolja s nem támad önök közül egy bátor férfiú, a ki felállna és azt mondaná: »jól van, tehát legyen olyan czíme a törvénynek, a minőt az ellenzék többsége óhajt.* önök vaskeménységgel állanak azon maxima mellett, hogy a parlamenti többség akarata szent s a kisebbségnek jogai nincsenek.« És ezen okoskodás révén Jókai Mór szintén azon konzequencziára jutott, hogy hát majd a parlamenti küzdelem határai mutatják meg, ha vájjon a többség képes lesz-e a kezében levő törvényjavaslatból törvényt alkotni. És mi történt? 1872. február 21-én benyújtotta a kormány a választási törvényjavaslatot. Pusztán az általános vita és a czímkérdés két és í'élhónapi vitát vett igénybe, míg végre a kormány belátta, hogy helyzete tarthatatlan és a törvényjavaslatot levette a ház asztaláról. Ezeket a példákat tehát csak azért idézem fel, t. ház, hogy méltóztassanak látni, miszerint a parlamentnek a többsége elméletben és gyakorlatban is, igen, alkotja a törvényt; de hogy ha ezen törvényalkotás veszélyezteti a nemzet közérdekeit, akkor a parlament kisebbségének ellenállása, nemcsak Magyarországon, de a művelt Európa alkotmányos államaiban bárhol számtalanszor lehetetlenné tette a többség törvényalko tási képességét. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez meg fog történi ezúttal is. (Zaj jobbfelöl.) Elnök (csenget): Csendet kérek! SímaFerenCZ: Meg fog törtinni azért, mert a kormány egyrészről a perrendtartásról szóló javaslat tekintetében egy oly merev álláspontot foglal el, a mely szemben áll az egész nemzet