Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-120

120. országos ülés 1897. junlns 32-én, kedden. 137 Magyarországon. Azonban gondolkozásom alap­ján arra az eredményre jutottam, hogy sem Angliában, sem nálunk, sem a világ bármely országában, a bírák nem képesek magukat, — mivel ők is gyarló emberek — a bensőtől függet­leníteni. (Helyeslés balfelőL) Ez a szempont, a mely engem a gondolkozásra, elmélkedésre bír és ennek alapján oda jutottam, hogy az esküdtszék a szakbíróság fölött a bűntények elbírálása tekin­tetében előnynyel bír. Igen is bensőleg is füg­getlennek, elfogulatlannak kell lenni; nem szabad, hogy magát engedje a felek iránt érzett rokon­vagy ellenszenv által, politikai pártnézetek által befolyásoltatni . . . Úgyde lehetséges-e olyan embert képzelni, a ki kibírná magát vonni, a ki bensőleg teljesen képes volna magát függet­leníteni ? Történt egyszer, hogy egy bizonyos pénzintézethez pénztárnokot kellett választani, több folyamadó volt, különösen volt egy, a ki minden tekintetben a legalkalmasabbnak látszott, mert kellő anyagi garancziát nyújtott, megvolt a kellő qualifikácziója és élete is mindenben ki­fogástalan volt. És a legnagyobb bámulatomra, az igazgatóság tagjai nem ezt választották meg, banem egy másikat, a kinél sem a kellő anyagi garanczia, sem a képesség, sem pedig az erkölcsi feltétel nem volt meg. Kérdeztem az igazgatóság egy tagját, hogy miért nem arra szavazott, hiszen az teljesen alkalmas lett volna, de ő erre mondta : »Igaz, belátom, — s itt engedelmet kérek mert nem egészen parlamentáris a kifejezés, — nem szavaztam rá, mert nem tetszett a pof áj a.« Hát én felteszem a magyar bíróság minden tag­járól, hogy a felekkel szemben az Ítélkezésnél képesek magukat annyira emanczipálni, hogy valakit csak azért el ne ítéljen, mert az illetőnek az arcza nem tetszik, illetve valakit csak azért fel ne mentsen, mert nagyon is tetszik az areza, de — engedelmet kérek igen tisztelt uraim, — azt hiszem, mindnyájan egyetértenek velem abban, hogy még a legműveltebb és legjobb szándékú ember sem képes magát saját nézeteitől olyan mértékben függetleníteni, a mily mértékben kell, hogy az a bíró, a midőn a bírói székben ül, magát feltétlenül függetlennek érezze. (Helyeslés balfelöl.) Ezen körülménynek a megfontolása bír t. ház, arra, hogy tovább gondolkozzam és vizs­gáljam, vájjon ezt a belső függetlenséget meg­találhatom-e az esküdtbíróságoknál? (Halljuk! Halljuk!) Fájdalom, azon esküdtszékek tagjainál, a melyek a ház által elfogadott törvény értel­mében kiválogatva fognak majd megállapíttatni, nem igen fogunk találkozni, legalább kívánatos mértékben, ama belső függetlenséggel és elfogu­latlansággal. Nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasan foglalkozni, mert lelkiismereteti kötelességet csi­nálok abból, akármily furcsának tűnik is fel, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VII. KÖTET. hogy egy szót se mondjak, a mit szükségesnek nem tartok. Én nem obstruálok semmiféíeképen, de szükségesnek tartom mindazt elmondani, a minek elmondására magamat mint képviselő kö­telezve érzem. (Helyeslés abal- és szélső baloldalon.) Mondom, az esküdtszékek alakításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával bőven ki­fejtetett, hogy amaz esküdtszékek tagjai, melyeket majd a jelen törvény szerint alakítanak, nem igen fognak megfelelni ama kívánalomnak, hogy magukat függetlenítsék rokon- vagy ellenszen­vüktől a feleket és a pártszempontokat illetőleg, amaz esküdtszékek igen sok esetben pártintéz­mények fognak lenni. Ennek daczára, t. ház, én még az ily módon megalkotott esküdtszékre is nyugodtabban merem bízni a bűntettek és vétségek elbírálását, mint a szakbíróság tagjaira, a kik külsőleg sem függetleníthetik magukat a felsőbbségtől, és természetesen mint emberek is sokszor képte­lenek magukat belsőleg függetleníteni a felekkel szemben. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső bal­oldalon.) Az esküdtszék tagjai azonban tizenketten lesznek, a kik härminczból válogattatnak ki, úgy, hogy a vádlott tizet visszavethet, a kikről azt hiszi, hogy vele szemben elfogultak, ellenséges indulat által vezettetnek; a vádhatóság képviselője ugyancsak tizet visszavethet azokból, a kikről azt hiszi, hogy esetleg a vádlott iránti rokonság­ból vagy barátságból, vagy mivel őket a párt­szempontok rokonsága egybeköti, szintén képtele­nek magukat bensőleg függetleníteni. És így van arra mód, hogy 'az esküdtszéknek, ha nem is valamennyi tagja, de mégis hol több, hol keve­sebb tagja legyen, a kik aztán minden tekintetben garancziát nyújtanak arra nézve, hogy a vád­hatósággal úgy, mint a vádlottal szemben többé­kevésbbé függetlenek és ez állapotban képesek lesznek elfogulatlan, tárgyilagos ítélet hozatalára. (Úgy van! a haloldalon.) Ezeu szempontok mérlegelése, t. hár, bír engem arra, hogy szerintem elhibázott esküdt­széki törvényünk daczára is több garancziát lássak az esküdtszékek ítélkezésében, mint a szakbíróságokéban s azért helyezkedtem azon álláspontra, melyet mondhatom, az ellenzék minden tagja elfoglal, hogy a sajtó útján elkö­vetett különféle vétségek minden válogatás nélkííl az esküdtszékek elbírálása alá kerüljenek. (He­lyeslés a baloldalon.) De bátorkodom még egy szempontot felhozni, a mely, ha jól tudom, eddig a képviselőházban hangoztatva nem volt, és mely talán alkalmas lesz, ha nem is gyökeresen kiirtani, de némileg mérsékelni egy, hazánkban, társadalmunkban igen-igen elharapódzott barbár szokást: értem a párbajozást- (Halljuk! Halljuk!) Már Buzáth 18

Next

/
Thumbnails
Contents