Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-119

128 119- országos ülés 1897 hangoztatni, az érvelések legnagyobb része abban kulminált. Azt hangoztatták, hogy a kik a magánbecsület szentségét elismerik és ennek a társadalmi életben minden oldalról oltalmat akarnak szerezni, azok csak kötelességüket teljesítik akkor, midőn egy be nem vált fórum helyett a másik fórumnál keresnek számára kellő védelmet. 1867 óta, t. ház, midőn az 1848-iki sajtótörvény életbelépett és a sajtóelj behozatott, nem sok embernek, talán nagyon kevés embernek volt annyi alkalma az e-küdtszéki sajtótárgyalásokon akár a védelem, akár a vád részéről annyiszor jelen lenni és résztvenni, mint nekem. (Halljuk! Halljuk

I) Noha egész büszkeséggel hivatkozom arra, hogy ezen működésemben úgy a vád, mint a védelem terén az általam képviselt törekvés a legnagyobb részben siken'ílt, tehát azt a czélt, melyet akkor hivatásomban magam elé kitűztem, elértem, mégis — mert őszintén és igazságosan szoktam nyilatkozni — kijelentem, hogy nagyon sokszor volt eset reá, midőn a hozott határozat engem nem elégített ki. Nagyon sokszor éreztem, hogy ha én esküdt vagyok, másként határoztam volna. Nem titkolom, hogy a hozott határozat sokszor ellenkezett nemcsak egyéni nézetemmel, de ízlésemmel is és talán sokszor bennem fájdalmas érzést is keltett. Midőn ezt elLmerem, kötelességem elismerni azt is, hogy akkor, midőn agyamban gondolkozni kezdtem azon, vájjon micsoda indok teremtette meg azon határozatot, mi volt annak az alapja, akkor, méltóztassanak nekem elhinni, minden egyes alkalommal megtaláltam azt a motívumot, a mely előtt mindenkor tisztelettel hajoltam meg. Oly motívumok voltak ezek, a melyek mindenütt tiszteletreméltók és ha az egyéni sérelem meg is történt talán, a motívumok iránt a tiszteletet megtagadni nem lehetett soha. Az egyéni sérelem megtörtént, de ugyanakkor a közönség érdeke mintegy kielégíttetett. Ha szabad volna itt az egyes eseteket felhoznom, (Halljuk! Halljuk!) bebizonyíthatnám, hogy voltak ugyan tényleg olyau határozatok, a melyeket én nem tartottam helyeseknek, de a melyekben a tiszteletreméltó motívumokat megtaláltam. Legyenek arról meggyőződve, t. képviselő urak, hogy a felmentő határozat ily esetekben leginkább elítélése volt oly ténykedéseknek, oly társadalmi szokásoknak, a melyek ellen az etikai érzés, a polgári gondolkozás, a munka önérzete és különösen az egyenlőség utáni vágy mindenkor és mindenütt tiltakozni fog, a hol a teremtés ezéljával ellentétben álló kaszt-rendszert megtűrni tovább nem akarják. (Igazi Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Felfogásom szerint az esküdtszék nemcsak azért az egy czélért állíttatott fel, . jnntus 21-én, hétfőn. hogy mint igazságszolgáltatási szerv az igazságot érvényre emelje; anDak volt még egy nem kevésbbé nagy czélja és ez az, hogy bizonyos tekintetben a jelen felett bírálatot mondjon, és a jövőnek irányt mutasson. T. ház! Az egyesekre sérelmes határozatok teremtették meg egy bizonyos társadalmi kör azon nézetét, a mely előtt azután az igen tisztelt miniszter úr meg is hajolt, hogy a sajtó megrendszabályozását épen a sajtószabadság érdekében tartsa jónak. Ha ma ilyen helytelen határozatok ellen állást akarunk foglalni, akkor nem az esküdtszékeket kell megrendszabályozni, hanem el kell hárítani azon okokat, a melyek közbejátszottak arra, hogy az esküdtszék nek ilyen felfogása volt és ilyen határozatot hozott. Bizonyos társadalmi osztályoknak dédelgetett hibáit és bűneit, a nyegleséget, a gőgöt, a több társadalmi osztályok feletti terrorizmust és különösen a minden értelem nélkül való érvényesülést kell lehetetleníteni e hazában, mert méltóztassanak meggyőződve lenni, azok a felmentő határozatok mindig ezek elítélését képezték és ezek adták meg az indokot, hogy az esküdtszék ezen irányok ellen határozottan állást foglalt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) így csak rövidesen, minden személy megnevezése nélkül egypár esetre hívom fel a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Volt eset, midőn egy adófelügyelő ellen igazán durva, erős sértés jelent meg egy lapban. A sajtópert megindították, a tárgyalás során az ő becsületessége iránt ugyan kétely nem támasztatott, hanem bizonyítást nyert az, hogy ott ugyanazon egy községben egész más elbánásban részestílt az adókezelés szempontjából az egyik ember, mint a másik. Bizonyítást nyert, hogy ugyanazon községben két lap jelenik meg és az egyiknek a hirdetését, a mely tulajdonképen nem is hirdetés volt, csak reprodukálása annak, mit a templom előtt úgynevezett publikáló székről tesznek közhírré, bélyegilletékkel rótták meg, míg a másik lap, mely kormánypárti elveket hirdetett, ilyesmitől mentes volt. Az egyik lapot az adófelügyelő sohasem bántotta, a másikat ellenben két esztendő múlva a hirdetések után egyszerre óriási bélyegcsonkítással vádolta. Bizonyítást nyert, hogy soha senki az adófelügyelő igazgatása óta nem tudta még az év közepén sem azt, hogy mennyi az ez évi adója. Mikor ezek a tarthatatlan állapotok bebizonyítást nyertek, az esküdtszék felmentő határozatot hozott. Nem az adófelügyelő egyéni becsületét akarta érinteni, hanem határozatával azt akarta jelezni, hogy ezt a pénzügyi kezelést nem szabad tovább törni, ezt meg kell változtatni, mert ha így lesz, akkor Magyarország tényleg nem jogállam. (Mozgás