Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-119
119. orsz&gos ülés 1897. jnnius 21-én, hétfőn. j \ 7 a törvényjavaslat ennek szükségét a következőképen. (Halljuk! Bálijuk!) Elmondja, hogy távol legyen a kormánytól, eezeágában sem volt soha senkinek, talán nem is születik azokon a padokon egyetlen egy olyan férfiúi és hazafi, a kinek valaha agyához férne a gondolatnak árnyéka is, (Derültség a szélső baloldalon.) hogy a sajtót megrendszabályozza. Ezt hosszasan megindokolják, leírkálják és szépen kinyomatják. Azt mondja az indokolás többek között (olvassa): »Minden emberi intézménynek, legyen bár az a legnemesebb czélból felállítva, vannak kóros kinövései. A közérdekben nyert legkifogástalanabb jogkörrel is vissza lehet élni. A nyomdafestékkel is visszaélnek sokan, a kik a sajtónak nem is hivatásszerű munkásai. Másrészt minden államban tapasztalható, hogy a sajtó munkásainak egy része, — kivétel ugyan, de olyan, a mely külön jogi rendezést tesz szükségessé, — szem elől téveszti nagy és jelentőségteljes hivatását, a magánbecsületnek meghurczolására vetemedik, behatol a családi életnek gondosan kerülendő szentélyébe, meghurczolja a női becsületet stb. Mindezen visszaélésekkel szemben előtérbe lép a jogállamnak egy másik feladata, minden jogállamban kiváló gonddal őrzött egy másik jogi érdek: a magánbecsület megóvásának jogi érdeke.« Tehát azért kell az esküdtszékek elöl elvonni a nagánbecsület ellen sajtó útján elkövetett sértést, mert a magáubecsület megóvásának jogi érdekét kell biztosítani. Azt mondja továbbá, — és itt aztán máiigazán mulatságos, — hogy szükséges ez azért, mert sokszor az ily tárgyalás delikát családi kérdéseket ériat, melyek nyilvános tárgyalása nem kiváuatos az illető meghurczolt családok érdekéből Azt mondja már most a törvényjavaslat, hogy rendes körülmények közt ugyan a járás1 íróságokhoz tartoznék a bíráskodás, de meggondolja magát a t. javaslatkészítő és azt mondja, hogy ezt is a törvényszékhez kell utasítani. A t. igazságügyminiszter úrnak csak tudni kell annyit, de már többet nem tud, hogy a törvényszék ülései is nyilvánosak s így a nyilvánosság szempontjából nem szükséges elvonni az Ítélkezést az esküdtszéktől, mert oly természetű pereknél, a melyek iránt a közönség érdeklődik, akár esküdtszék, akár törvényszék ítél, az ügy egyaránt a nyilvánosság elé van hurczulva. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Erre, mint argumentumra, nagy súlyt fektet a t. minisztérium, mert mindenütt ritkított betűkkel áll az indokolásban. Ha tehát a ritkított indokolást jól kiritkítjuk t meggyőződünk, hogy ez az egy döntőnek tekintett körülmény tulaj donkép számba sem jöhet. Érdekes az indokolásban az is, hogy a kiskorúak által elkövetett bűntettek eseteire nézve abban a véleményben volt ugyan elsősorban a bizottság, hogy a kiskorúak ily cselekményeit rendes bíróság előtt kell elintézni, azonban mégis nagy súlyt fektet arra, hogy azok felett a közlelkiismeret megnyilatkozásának erősebb fóruma, az esküdtszék ítéljen, jónak tartja tehát, hogy ezek az esküdtszék mellett maradjanak. Tehát kiskorú által elkövetett, közérdeket érdeklő ily kihágás az indokolás szerint az esküdtszék elé utalandó; a magánbecsület kérdésében elkövetett sértés pedig egy teljesen hamis s indokaiban egy perczig sem megállható megokolás alapján az esküdtszék ítélkezése alól elvonatni szándékoltatik. A ki a magyar életviszonyokat ismeri, (Halljuk! Halljuk!) az igazat fog nekem adni, hogy ezekre méltán el lehet mondani azon közmondásos karakterisztikumot, melyet velünk szemben használni szoktak, hogy a magyar politikus nemzet. (Erdély Sándor igazságügy-miniszter fölkel a helyéről.) Hisz az nem fontos, hogy a miniszter úr hallgat-e valakit. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Hallju'c!) Elnök (csenget): Tessék folytatni! (Zaj jobbfelöl. Fekiáltások balfelől: Hadd beszéljék ki magukat ! Ráérünk !) Sima Ferencz: Én különösen ráérek, mert ez a napom lígy is arra van szánva. (Derültség és éljenzés a szélső baloldalon Halljuk ! 3> Ujuk !) T. ház! Már több fényes beszéd világított be e kérdés minden részletébe, hogy a legkitűnőbb analízis útján álljon az ügy a parlament asztalán, ha vájjon a magánbeesület kérdése mennyiben képez oly természetű tárgyat, hogy az megkülönböztethető legyen a köztisztviselők vagy a közélet fórumán ülő férfiak tényeinek bírálásától. A ki viszonyainkat ismeri, az láthatja, hogy minden állampolgár úgy össze van itt forrva a magánélettel, hogy a magánélet, mint öntevékenység . . . (Mozgás és zaj. Elnök csenget.) ... a közérdektől alig választható el. Elnök: Ne tessék a szónokot zavarni! Sima Ferencz: Én tehát úgy ítélem meg a dolgot, hogy a sajtónak a magánbeesület dolgában teljesen szabad kritikát épúgy biztosítani kell, mint a hogy biztosítani akarja ezt a törvényjavaslat a köztisztviselőkkel szemben. Magánosok esetleg olyan politikai szerepet visznek Magyarországon, hogy épúgy, mintha a törvényjavaslat szerint bármiféle hivatalos testületnek tagjai volnának, a szabad kritika gyakorlását a legnagyobb mértékben provokálják.
