Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-98
88 98. országos ülés 1897. május 18-&n, Kedden. királynéhoz bármi tekintetben. És az csak szerencse, hogy kevésszer volt arra alkalom, mert a mikor küldöttek is az országgyűlések küldöttséget, sohasem fogadtattak méltóan; az udvari régi, elavult és a nemzet méltóságának, országunk állásának meg nem felelő felfogás szerint az országgyűlések küldöttségei mindig akként fogadtattak, mintha udvari tisztek, kitüntetettek, hatóságok, szubordinált testületek stb. küldöttségei volnának. Itt meg kell jegyeznem, hogy a ház igen tisztelt elnökének egy kifejezését nem tartom a magam és elvbarátaim részéről egészen kielégítőnek, midőn azt mondotta, hogy a tisztelgő küldöttségek sorában és rendjében az országgyűlés küldöttsége első helyen fogadtassék. Én kijelentem, hogy az országgyűlés küldöttségére nézve semmi sort és sorrendet el nem fogadok, (Helyeslés a szélső baloldalon.) és azon küldöttségek és tisztelgők és kérelmezők és hódolók között, a kik ő Felsége szine és trónja elé járulnak, az országgyűlés küldöttsége sem nem kérelmező, sem pedig nem az, a ki szübordinálva volna akár a királynak, akár koronájának, akár az udvarnak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn az országgyűlés küldöttsége megjelenik a királynál, egy nagy nemzet szuverenitásának két tényezője találkozik; egyik a másikkal. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én tudom azt, hogy e találkozás őseink által elfogadott általános szokás szerint és a monarchikus érzelemnek megfelelőleg a hódoló tisztelet alakjában szokott történni, hódoló tisztelet alakjában, mint egyéb öntudattal, önérzettel és szabadsággal biró nemzeteknél is. De a hó doló tisztelet alakja azért nem jelentheti azt, hogy ez egy alárendelt küldöttség, a mely örülhet azon, ha valamely cs. kir. főudvarmester neki a küldöttségek sorában valami előkelő helyet ad. Az országgyűlés küldöttségének jelentkezése a koronánál, hódoló tisztelgése ugyanott egy egészen külön közjogi cselekmény, a mely semmiféle udvari szertartásnak, semmiféle főudvarmesteri fogadtatási rendnek numerusai közé be nem osztható, (Úgy van! a szélső baloldalon.) azért a küldöttségek közt sem első, sem utolsó sorrendben nines helye a magyar országgyűlési küldöttségnek, hanem külön találkozik a törvényhozás másik faktorával, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) találkozik azért, uem hogy a maga alárendeltségét demonstrálja, hanem azért, hogy a királyt, mint törvényhozásban hatalmi társát üdvözölje, és azért, hogy a magyar nemzet hű ségéről és bizalmáról a koronás és alkotmányos királyt biztosítsa. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mindezek a tekintetek figyelmen kivtíl hagyattak a pozsonyi május 16-án tartott ünnepélyen. Ha a miniszterelnök úr és a ház t. elnöke közt nem történt volna előzetes beszélgetés arra nézve, hogy miként történjék az országgyűlés küldöttségének fogadtatása, akkor nem szólnék hozzá a dologhoz. Talán nem szólanék, mert akkor az országgyűlés küldöttsége Pozsony yáros törvényhatósága megbízottjaként, félig-meddig mint magánférfiak küldöttsége elkeveredhetett volna ott abban az ünneplő tömegben. De mikor ez a képviselőház elnöke és a kormányelnök közt szóba jön, csak egy megoldás lehet az, a mely az országgyűlés méltóságának és alkotmányjogi és közjogi helyzetének megfelel. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Más megoldás teljesen lehetetlen, és ne is hivatkozzék nekem a t. miniszterelnök úr vagy bárki más arra, hogy miként történt ez Orsován, vagy más alkalommal, mert az orsovai ünnepély részletei szintén sértők nemzetünkre és államjogi állásunkra, mert abból, hogy ott a nemzet ellen egy sérelmet sikerűit a t. miniszterelnök úrnak is egyebeknek instituálni, még nem következik, hogy akár azt mi helyesnek fogadjuk el, akár abból a konzequencziáknt folyton a szerint vonjuk le. (Úgy van! balfelöl.) Sőt következik az ellenkező. Ha már a miniszterelnök úr és egyebek tévedtek, helytelenül jártak el, a nemzet jogát, méltóságát és államjogi fontosságát megsértették, ebből nem következik az, hogy most is úgy tegyünk, hanem az, hogy most és ezentúl akként ne tegyünk. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem először fordul elő ez a sérelem. Vagy 24—25 év előtt — nem emlékezem pontosan az idejére — egy, a király személyét és családját érdeklő ünnepély alkalmával a ház elnöke Bécsbe ment és ott a magyar országgyűlés méltóságának nem megfelelő fogadtatásban részesült. Emlékszem, szóba jött a dolog a házban és a sajtóban, és a t. miniszterek akkor is részint elhallgatni, részint elmagyarázni törekedtek az eljárást, hogy ne sértsék meg kézzelfoghatólag se a nemzetet, se az úgynevezett udvart.* De itt se elhallgatásnak, se félremagyarázásnak helye nincs. Egyszer már e tekintetben tiszta álláspontot kell elfoglalnia az országgyűlésnek, ha saját méltóságára súlyt akar fektetni, ha saját súlyát önként csökkenteni nem akarja azokban a nagy és nehéz kérdésekben, melyekben egész súlyának érvényesítésére szükség van. Nekünk többé behányt szemmel nem szabad néznünk azt, hogy az országgyűlés tekintélye mintegy elmagyaráztassék, mintegy elsikkasztassék. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Lehetetlen, hogy szót ne adjak a magam, mint elvbarátaim részéről azon őszinte, mély és hazafias elismerésnek a t. ház elnökének szilárd elhatározásáért .. . (Hosszantartó, megújuló élénk