Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-98

c 98. országos illés 1897, . május 18-án, kedden. gokban a czivilizáezió nyomában a jólét és a vagyonosodás jár, addig nálunk ellenkezőleg, a czivilizáezió nyomában csaknem az országnak tönkrejutása következett be, (Igazi Ügy van! a baloldal hátsó padjain.) és megteremtette azon szerencsétlen korszakot, a melyet a lelkiismeretlen liberális politika önző uralmi vágyainak kizsákmányolására felhasználtak. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Ilyen körülmények közt, t. ház, nem lehet csodálkozni, ha az önök rendszere megteremtette a mai társadalomban a korrupeziót, a mely romboló erővel pusztít egész társadalmunkban ; ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni, ha önök a társadalmi rend és béke megbolygatására irányítják minden figyelmüket. És midőn látjuk azt, hogy önök fékevesztett vad szenvedélylyel még a hit, az istenség ellen is intéznek támadást; midőn látjuk azt, hogy önök lábbal tiporják a legszentebb emberi jugokat, a közszabadságot: akkor nem látom azt az egységes társadalmat a melyre ezen fontos intézményt fektetni lehetne. De hogy mégis röviden elbírálhassuk a kérdést, három szempontból kell azt szerintem mérlegelni és pedig felekezeti és nemzetiségi szempontból, társadalmi és politikai szempontból. T. ház! A midőn azt kell látnunk, hogy önök, a kik hat hónapon keresztül a hazafiságból élősködtek, képesek voltak egy pártot, a mely a választásoknál 85 jelöltet állított ki, a kiknek magyar hazafisága iránt semmi kétség nem lehet és a mely a választásoknál 63.000 szavazattal jelent meg az urnánál, képesek voltak ezt a pártot hazafiatlauság vádjával illetni, sőt képesek voltak még a hazaárulás vádját is reásütni: ez, t. képviselőház, bizonyítja azt, hogy Magyarországon egyáltalában a felekezeti állapotok egészen el vannak egymástól szigetelve és bizonyítja azt, hogy a mai társadalom egészen széjjel van szórvíi. Ha elegendő az, hogy egy magyar ember egy felekezeti emberrel politikai tekintetben csak egy szót váltson, hazaárulóvá legyen. De lássuk, t. ház, a társadalmi szempontokat. A liberalizmus elvesztette lábai alól az igazi liberalizmusnak az alapját, a demokrácziát és az, önök liberalizmusa az arisztokrácziára alapúit. És midőn látjuk azt, hogy önök nemességet, báróságot, grófi méltóságot létesítenek, nem az érdemek szerint, hanem a szerint, vájjon bir-e az illető annyi vagyonnal, hogy a főrendiházi tagságot elnyerhesse, midőn látjuk a társadalmat így alakulni: akkor, t. képviselőház, nem látom azt az egységes társadalmat, a melyre ezt a fontos intézményt fektetni lehetne. Én egy monarchikus országban nem vagyok az arisztokratikus intézménynek ellensége, sőt azt tartom, hogy a haza és a trón körüli érdemek megjutalmaztassanak, hanem hogy a jutalmazásra csakis az képezzen alapot, hogy az illető czenzura alapján főrendiházi tagságot nyerhet-e és hogy egy Horvát Boldizsárt, Magyarországnak egykori igazságügyminiszterét, egy Bittó Istvánt, a ki büszkesége lehetne annak a főrendiháznak, még ma se lássunk a főrendiház sorában, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) ez, t. ház, a társadalomnak olyan elzüllése, hogy ilyen társadalomra ilyen intézményt fektetni egyáltalában nem lehet. A t. miniszterelnök úrnak az érzékenységét az utóbbi időben felmerült inkompatibilitási esetek mindenesetre bebizonyították, és mikor felmerült az a kérdés, hogy a miniszteri állás és a 35. §. között válaszszon — a melyek egymással inkompatíbilissá váltak — akkor meg kell adni, hogy férfiasan, inkább — gróf Tisza István szavaival élve — azt a nyomorult miniszteri széket választotta, semmint hogy megállt volna a 35. §. mellett. Pedig az a 35. §. igen fontos dolgot tartalmaz. Az a 35. §. elítélése annak a törvényjavaslatnak, a melyet az igen tisztelt miniszter úr benyújtott, mert bizonyítja azt, hogy ő maga is lehetőségét látja annak, hogy az esküdtszék működését egyszerűen felfüggeszszék. Ez tehát azt bizonyítja, hogy a mai viszonyokat ő sem tartja kielégítőknek és nem talál elég alapot, a melyre az esküdtszéki intézményt fektetni lehetne és ő maga is lehetőségét látja annak, hogy az esküdtszéki intézmény felfügg'esztessók. Hogy ha azonban ezt nem társadalmi szempontból tartja felfüggesztendőuek, hanem politikai és más, kulissza mögötti szempontokból, akkor ez a legnagyobb reakcziónak szellemét mutatja. Én tehát a legnagyobb aggodalmakkal vagyok ezen törvényjavaslattal szemben és akkor, a midőn azt látjuk, hogy nemzetünk különös, sajátságos viszonyainál fogva, faji tekintetben, azonkívül érzelem tekintetében, felekezeti szempontból egymástól nagyon elütő és akkor midőn látjuk, hogy önök behozták a felekezetnélküliséget, a mely a társadalomba ismét egy üszköt dobott s a társadalmat ismét egész új alapra fogja fektetni: én a társadalmat olyan bizonytalannak találom, hogy ilyen körülmények között ezen törvényjavaslatot arra nem fektetném. Hanem egyet ez a törvényjavaslat mégis mutat és ez az, hogy a bűnvádi eljárás életbeléptetése alkalmával felhasználta a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot arra, hogy az esküdtszéki bíróságot akként szervezze, hogy ezzel egyedüli szabad intézményünket, a sajtóbíróságot is megsemmisítse. Ily körülmények közt én általánosságban elfogadom ugyan a törvényjavaslatot, hanem aggályaimat kifejezni ennek daczára szükségesnek láttam.