Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-112

112. országos iilés 189?. június 11-én, pénteken. 377 ket szerezzen, ellenkezőleg, épen ezen eszmékkel szembeni idegenkedést és ellenszenvet teremt. Mondom, milyen rövidlátóságnak kell honolnia egy kormányzatban, a mely ilyen állapotokat idéz elő. Mert hiszen, t. ház, a bűnvádi perrendtartás az esküdtszéket is létesíti, Méltóztatnak tudni, hogy az esküdtszékben a magyar közvélemény — úgy a politikai, mint a jogászközvélemény is — nemcsak igazságügyi intézményt látott, hanem mindenkor egy politikai szabadságot létesítő intézményt is; így fogta ezt fel az 1840-iki törvényhozás; így gondolkoztak mindazok, a kik az 1840-es törvényhozásban különvéleményt nyújtottak be az esküdtszék létesítése tárgyában, és ezen áramlat hatotta át mindenkor a törvényhozásnak azon rétegeit, a melyek az esküdtszék létesítése mellett voltak. Ezt az esküdtszéket tehát, a magyar közvélemény régi vágyódását lépteti életbe és alkotja meg a bűnvádi perrendtartás, és ime, t. ház, nem különös dolog-e, hogy épen az esküdtszéki bíráskodás elvét, épen az esküdtszéki intézmény reputáczióját ma nekünk, az ellenzéknek kell megvédenünk azon kormányzattal szemben, a mely az esküdtszéket magát beleiktatta az ő legújabb alkotásába, a bűnvádi perrendtartásba. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Ha ezt szemügyre veszszük, akkor lehetetlen félreismernünk, hogy tulajdonképen annak a 16. §-nak, a melyet létesíteni akarnak, a törvényhozás elé hozatala, mint be fogom bizonyítani, a legnagyobb törvényhozási botrányt képezi, mely talán a legújabb időben napvilágot látott. Soha nem történhetett talán meg úgy, mint most megtörténik, hogy egy kormány elfeledve és szem elől tévesztve egynéhány hónappal ezelőtt meghozott törvénynek egész rendszerét, az abban meghonosított elvnek, az abban instituált szakaszoknak, az abban felállított intézménynek létéről, mondom, mindenről megfeledkezve, oly szakaszszal hozakodik elő, a melynek meghozatala és törvénybe iktatása --- azt hiszem, szerencsém lesz bebizonyíthatni — nem történhetik meg, mert hogy azt a képviselőház elfogadja, szemben a büntető perrendtartásnak már szentesített törvényével, azt kizártnak kell tekintenem. (Úgy van! Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) Erre később fogok rátérni, és azt hiszem, olyan adatokkal fogom támogatni, a miket megezáfolni teljes lehetetlenség. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) De, t. ház, majd lesz szerencsém jelezni, hogy miért volt szüksége az igazságügyi kormánynak arra, hogy ezzel a szakaszszal előhozakodjék, hogy azon czím alatt, hogy a magánbecsületet meg kell védeni, a nyomtatvány útján elkövetett büntetendő cselekvények egyrészét át kell utalni a KÉP ve. NAPLÓ. 1896—1901. VI. KÖTET. közönséges, — és méltóztassék erre a szóra figyelni — a közönséges és nem sajtóbírósági útra. Miért volt erre szükség? Igaz, hogy többször szóba került az utóbbi évtizedben, hogy a sajtótörvénynek 17. §-a, mely az esküdtszékeknek az összes sajtóvétségekre való kiterjesztéséről intézkedik, módosíttassék-e és arra szükség van-e ? íme, t. ház, utalok az előzményekre, azokra a törvényhozási előzményekre, melyek a most étbeléptetetni czélzott büntető perrendtartást megelőzték. 1882. éyben, mikor Csemegi Károly megbízatott azzal, hogy egy büntető perrendtartás tervezetét kidolgozza, a mint az 1882-iki eredeti és az 1885-iki átdolgozott tervezetből látjuk, az esküdtszéket nem kivánta intézményeink közé felvenni. Nem vallja magát az esküdtszék ellenségének, de arra közállapotainkat, nemzetiségi viszonyainkat alkalmatlanoknak találta és azért mellőzte. Es mit látunk? Habár ezirányban az esküdtszékek hatáskörét a közönséges bűntettekre nem fogadta el, vonakodott és tartózkodott attól, hogy a sajtószabadság garancziáját képező esküdtszéket bármely irányban megcsonkítsa. Fabinyi Teofil volt igazságügyi miniszter úr javaslata iSj 3J ki szintén egy büntető perrendtartást készíttetett, szintén mellőzte az esküdtszéket és indokolásában már egy kis animozitás is benne volt. A volt igazságügyminiszter úr, a ki most az esküdtszék életbeléptetéséről szóló javaslatot, mint az igazságügyi bizottság elnöke protegálni volt kénytelen, tervezetének indokolásába egy kis animozitás is belevegyül, és mégis meg kell adni, hogy ha az esküdtszék ellenségeként szerepel is, mégis egyenesen kijelentette, hogy azonban a sajtószabadság garancziáját képező sajtóesküdtszékhez hozzányúlni nem kivan, azt a maga teljességében fentartani kívánja. Es jellemző, t. képviselőház, a mostani vitára is, — mert az idő jele nyilatkozik meg benne — hogy ha azt kutatjuk, vájjon mik voltak az indokok, a melyek miatt Fabiny Teofil volt igazságügyminiszter úr idejében az esküdtszéket nem vették be büntető perrendtartásunkba és a mely miatt hangulatot csináltak az esküdtszékek ellen. Az indok az volt, hogy az esküdtszékek politikai befolyások alatt állanak, tehát nem alkalmasak arra, hogy a közszabadság megvédésére mint igazságszolgáltatási tényező közreműködjenek. Es a csalhatatlanságnak ugyanazon jelével, ugyanazon hangos szóval, melylyel hangoztatják most, hogy az esküdtszékek nem alkalmasak arra, hogy a magánbecsület megvédésére szolgáljanak eszközül: ugyanazon applombbal tárgyalta az akkori miniszteri tervezet 48