Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-112
112. országos ülés 1897. junlns 11-én, pénteken. 371 véges, és azt hiszem, hogy java kenyerét már meg is ette. (Derültség a szélső baloldalon.) Már pedig azok a kijelentések, miket a t. igazságügyminiszter úr itt tett, a melyekkel bennünket megnyugtatni és lecsillapítani igyekezett, a következő igazságügyi kormányra és az összkormányra kötelező erővel nem birnak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen maguk is úgy gyengéden elismerik, hogy a sajtónak némi elrettentéséül akarják ezen rendelkezést törvénybe iktatni s ezzel maguk is elismerik, hogy bizony nem oly ártatlan dolog ez, mint a milyennek sokan feltüntetni szeretnék, hanem itt van a magán-, az egyéni becsület, a melybe eddig a sajtó belegázolt, belegázolt pedig büntetlenül s egy előrelátó, egy népéről atyailag gondoskodó kormánynak kötelessége, hogy az egyeseknek legszentebb javait, az ő becsületüket leghathatósabban megvédelmezze. Hát ez igaz; de azt kérdem, vájjon alkalmasabb-e egy szakbíróság az egyéni becsület megvédelmezésére, mint az esküdtszék? Én nem akarok a magyar bírói kar igazságszeretetében, részrehajlatlanságában és törvényismeretében kételkedni és elismerem, hogy a magyar bírói kar hivatása magaslatán áll, azonban, ha ez így van, akkor minek az esküdtszék? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, ha a bíróság igazságosan, részrehajiatlanúl, a törvények szerint jár el, akkor az esküdtszék felesleges s kár áldozatokat hozni annak felállítására. De én azt hiszem, hogy az esküdtszék behozatalát ép azért kontempláltuk, mert vannak ügyek, melyek nem alkalmasak a Szakbíróság által való elbírálásra. A törvény sokszor a legigazságszeretőbb bíró kezét is megkötheti, úgy, hogy kénytelen az általa is átérzett igazság ellen ítéletet hozni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azért hozatik be az esküdtszék, hogy az ily kényes esetekben a társadalomnak, habár csak halovány s a mi esküdtszéki törvényünk szerint meghamisított, de mégis mintegy lelkiismeretét legyen hivatva képviselni. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Ha ez így van, ha az esküdtbíróságoknak csakugyan van olyan feladatuk, melyet ők képesek a legczélszerűbben, legigazságosabban megoldani, akkor bizonyára e kérdések azok, melyek az egyéni becsület ügyét érintik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Csodálkozom azon a felfogáson, a mely az esküdtszéket képtelennek tekinti a sajtó útján elkövetett, magánbecsület elleni vétségek reparálására, mert hisz az esküdtek szintén, legalább túlnyomó részben magáuegyének, és a mi ma egyik polgártársukkal megtörténik, holnap velünk történhetik meg. Azért a ki igazán féltékeny a maga becsületére s azt hathatósan szeretné megvédelmezve látni az esküdtszék előtt, az maga is, ha mint esküdt működik, félre fog tenni ily ügyekben minden politikai tekintetet és egyéni gyűlölködést s csak lelkiismerete szerint fog ítélni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Minthogy én a sajtószabadság korlátozását látom e rendelkezésben, én, mint magyar ember, a ki nemzete jövőjébe aggódva tekint, bármennyire óhajtanám az esküdtbíróság életbeléptetését, nem szavazhatom meg a törvényjavaslatot, mert hisz a sajtó ma az egyetlen tér, a hol nemzeti érdekeink mellett küzdhetünk, az nemzeti érdekeink legerősebb támasza. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért én, ismétlem, sohasem egyezhetnék bele ily törvény életbeléptetésébe; nem fogathatom el e törvényjavaslatot, hanem csatlakozom Bartha Ödön és Győry Elek t. barátaim határozati javaslataihoz. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Marjay Péter! Marjay Péter: T. ház! A vita folyamán az utóbbi szónokok csaknem mindegyike azzal kezdte beszédét, hogy az elmondott szakszerű fejtegetések után nehéz az utóbb következő szónok helyzete. Kétségtelen, hogy a vita színvonala dicséretére válik a kötelességét híven teljesítő ellenzéknek. (Úgy van! a szélsőbalon.) Némelyik az utóbbi szónokok közül felhozta azt is, hogy nehéz már új dolgokat mondani, mert a széles terjedelmű vita folyamán az érvek és czáfolatok megmérhetetlen száma mondatott el. Ez is igen természetes, mert nagy kérdésről levén szó, a hol az érdeklődés a kérdés súlyos voltához képest emelkedik, okvetlenül bekövetkezik, hogy ugyanegy kérdésben az emberek egyformán gondolkoznak, egyforma érveléssel élnek, támadnak az ilyen tendencziózus törekvések ellen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindazonáltal, habár az érvek a vitatkozás folyamán megismétlődnek, az nem helytelen dolog, sőt nagyon szükséges, mert úgy látszik, hogy az igazságügyminiszter úr nagy szót hall, nem akarja meghallani, megérteni az igazságos érvek özönét, nem akarja meghallani, megérteni a czáfolatoknak súlyos voltát. Ennélfogva nekünk, szónokoknak, az utánunk következőknek is, úgy kell tenni, mint az egyszeri pap tett, a ki elé az ő hívei panaszra mentek, hogy — tiszteletes aram azt a prédikácziót már nagyon sokszor hallottuk, mondjon nekünk új prédikácziót. Azt kérdezte a pap, hogy tudjátok-e azt a prédikácziót elejétől végig ? Azt felelték: bizony nem tudjuk mi. No hát mindaddig fogom azt mondani, míg elejétől végig meg nem tanultál ok. (Helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) T. ház! Mi is mindaddig fogjuk érveinket előterjeszteni, mindaddig fogjuk az igazságügyminiszter Úr nehézhallású fülébe kiáltani, míg meg nem hallgatja, magáévá nem teszi, meg 47*
