Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

111. országos ülés 1897. jniiins 10-én, csütörtökön. 367 tárt karokkal vár az ügyészség Bécsben, de itt hozzá Bem nyúlnak. A sajtó hivatása ezeket ellenőrizni a közérdek, a polgárok vagyona és vagyonosodásának meg nem károsítása érdekében. Ez a legnagyobb közérdek. Menjünk tovább. Részvénytársaság alakúit itt, a belügyminiszter úr fog róla tudni, mert a kabinetiroda útján közbenjárását kikérték ezen egyesület ügyében, tehát erről biztos tudomása van, és tudja, hogy az Erzsébet-kőrúton alakúit egy »jótékony nőegylet és társalgási kör« czíme alatt egy egyesület. Kétezernégyszáz tagja volt a körnek, cselédek fizettek be heti 20 krajczárt tagsági díj fejében. Minden hónapban zászlószentelés volt, és mikor már a zászlószentelések kezdtek nem sikerülni, (Derültség.) akkor nagy küldöttséget menesztettek Bécsbe, a királynál kértek kihallgatást, hogy vállalja el a fővédnökeéget ő Felsége, az uralkodó. Akkor a kabinetirodából a belügyminisztériumhoz kérdést intéztek, hogy miféle egyesület az, mely a királyt fővédnökéül akarja. A belügyminiszter a VII. kerületi elöljáróságok mint elsőfokú iparhatóságot utaasította vizsgálatra, és akkor kitűnt, hogy az egyesület, úgy, a mint a lapok hónapokkal előbb hangoztatták, a legnagyobb szédelgésen alapszik, hogy ott 2400 szegény cselédnek vagyona, mindene elveszett és két ember élősködött 2400 szegény cseléd fillérein. Mikor a belügyminiszter úr a fővárosi hatósághoz leirt, akkor a fővárosi hatóság részéről már ott volt a vizsgálat, mert a sajtó felhívta reá a figyelmét. De ha a 16. §. már alkalmazásban lett volna, akkor ezen tisztán magánegyének által alapított egyesület az illető czikk Íróját két hét alatt lecsukatja, a járásbíróságnál kikönyörögvén a rövid terminust, s akkor tovább élhetett és zsarolhatta volna épen a legszegényebb népet. Egy, talán még kényesebb dologra hívom fel a figyelmet, melyre nézve a 16. §. tisztán melegágyává lesz az erkölestelenségnek. Ezen legerkölcstelénebb üzelmek ellen egyedüli védelem az volt, hogy a sajtó időről-időre nekiment ezen erkölcstelen üzelmeknek, ezen emberhússal kereskedőknek és kiírva nevöket, pellengérre állítva őket, megakadályozta üzelmeiket. A rendőrség tehetetlen volt velők szemben és, habár ez a legocsmányabb tevékenysége, mégis a közerkölcsiséget szolgálta a becsületes, tisztességes sajtó és száz meg száz szerencsétlen nő egészségét és becsületét segített megvédelmezni. Higyje el a t. ház, hogy ha ott a tisztelt túloldalon mindenki ngy ismerné a zsournalisztika tagjait, mint csekélységem ismeri, nem dobálóznának azzal, hogy a magánbecsületet és a családi szentélyt támadják meg. Az én társaim között nincsenek, — és ha kivételesen vannak, azokat önmagából kiveti — a kik olyan irányt követnek, a melyet most általánosságban ráfognak a magyar sajtóra- Hozok fel példát a külföldről, hogy mily nehéz hivatása van a hírlapirónak. Mindenki emlékezik arra, hogy a franczia képviselőházban egy pénzügyi előterjesztés alkalmával a javaslatot Burdeaux képviselő adta elő, mely valami konverzióra vonatkozott. Másnap egy zsurnaliszta heves támadásban azt állította róla, hogy ő egy konzorcziumnak az expoziturája. Az illetőt Burdeaux három magán egyénnel együtt beperelte és az esküdtszék a hírlapírót nyolcz havi börtönre ítélte, melyet az le is ült. Hogy a megtámadtatásért elégtételt adjanak Burdeauxnak, a legközelebbi ülésszak alkalmával megtette őt a franczia parlament a ház elnökének és midőn meghalt, államköltségen temették el. Másfél éve a kamara-botrányok alkalmával kitűnt, hogy Burdeaux tényleg expoziturája volt egy társulatnak, mely a szavazatok megvételére alakult. Társa, Marét, kénytelen volt megszökni, nehogy a Panama-botrány miatt őt is elfogják. Ezekből látjuk, mily veszélyes a sajtószabadság megcsorbítása. Az 1848-iki törvények a legnagyobb sajtószabadságot biztosították s mivel azoknak egyik értelmi szerzője Deák Ferencz, befejezésül engedje meg a t. ház, hogy egy mondását idézzem. Deák Ferencz egyszer báró Eötvös József és báró Kemény Zsigmonddal a Dunaparton sétálgatott és a kiegyezésről beszélve azt mondta : »A mai körülmények közt az egyedüli módot a kibontakozásra a 67-es kiegyezésben foglaltakban látom. Én úgy törekedtem azt megcsinálni, hogy felemeltem minden védbástyát arra, hogy e nemzet szerzett jogait megtarthassa, de eltorlaszoltam minden rést, a mely azok elvonását maga után vonná De nyitva Nagytam minden rést arra, hogy e nemzet újabb és újabb jogokat szerezhessen magának.« T, ház! Harmincz éve, hogy az 1867-iki kiegyezés létrejött. És odajutottunk, hogy önök a jogok minden védbástyáját lerontották és minden rést bedugtak, melyek újabb jogok szerzésére tették volna képessé a nemzetet. Ez a törvényjavaslat a 16. §. folytán nemcsak a kiegyezésben adott jogokat, hanem az 1848-ból fenmaradt jogokat is megcsorbítja és csak bizonyos magánszemélyeknek akar védelmet adni megfelelően annak a rendszernek, a melyet önök inauguráltak és melyet úgy lehetne nevezni, hogy »Strohmann-rendszer«, mert a mi helytelen és jogtalan mostanában történik, azt nem egyenesen követik el, hanem strohmannok által. Azok a strohmannok mind magánegyének. Ezek számára kell a szabadelvű pártnak a 16. §. (Mozgás.) És mikor nyújtják be