Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

358 111. országos ülés 1897. junins 10-én, csütörtökön. sének egyedüli biztosítékát képezi: akkor ne politikai és gazdasági küzdelmeinkben, mert hiszen a társadalomnak épen ezek lehetőségeit kellene kiegyenlíteni, hanem abban is keressük a bajt, abban is keressük a hibát, hogy különösen a vidéki sajtó egy része — tisztelet a kivételeknek — a magánbecsület és családi szentély pellengérezeséveí a politikai és gazdasági életben ütött sebeket, teljesen gyógyíthatlanná teszi. Ily viszonyok közt, t. ház, alig számíthatunk azon nagy arányokban kibontakozó nemzeti társadalom alakulására, mely mindannyiunknak ideálját képezi s melynek keretében minden polgár boldogulást és békességet, tehát ily viszonyok közt a becsülete és családi szentélye miatt megsértett polgár lelkében, kivált ha elégtételt nem kapott, örökre benmarad az elkeseredés, s hiába bizonyítjuk neki, hogy az esküdtszék a közszabadságot védelmezi, az hátat fog fordítani az esküdtszéknek, a sajtószabadságnak, 8 az egész alkotmánynak, mely neki és családjának védelmet nyújtani nem tudott. El kell tehát ismernünk, t. ház, hogy ezeken az állapotokon, ba nem is az egyes ember, az egyes család, de az egész társadalom érdekében segíteni kell. Hiszen történtek esetek, a hol néhány ember összebeszélése folytán egy zúglap által egy egész vidéki társadalom terrorizálva lett, mert épen ezen kauezió nélkül tengődő zúglapok azáltal, hogy politikával nem foglalkozhatnak, mintegy reá vannak utalva a magánviszonyok szellőztetésére. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Kérdezzük meg, t. ház, az egész magyar társadalmat, hallgassuk ki a polgári közérzület benső, valódi akaratát: ez mind a magánbecsület és a családi szentély hatályosabb védelmét sürgeti, mert azt tapasztalta, hogy a jelenlegi sajtóeljárás mellett sem az egyik, sem a másik nem részesült, de nem is részesülhetett kellő védelemben azon oknál fogva, mert a becsületsértés! és rágalmazás! kérdéseknél a különböző társadalmi osztályok és rétegek különböző felfogásokat tanúsítottak. így lett azután némely vidéken a magánbecsület és családi szentély közprédájává oly tisztátalan elemeknek, a kiktől, jól tudom, maga a hazafias sajtó is undorral fordul el, de a kikkel szemben a magánember becsülete és háza tisztessége megvédelmezésének tizenkettedik órája érkezett el. És én, t. ház, bármennyire is tudok gyönyörködni azon a fényes perspektíván, melyet igen tisztelt képviselőtársam, gróf Apponyi Albert úr a gondolat szabadságának megszületésétől egész addig, míg a sajtó a modern közélet szerve és organizmusa lett, az ő szónoklatának művészetével megrajzolt, bármennyire is érzem annak igazságát, hogy a sajtó az ember társulási ösztönének legnemesebb nyilvánulása: a bámulatom és tiszteletem mégis csak addig terjed, míg az ember meg az általa létesített szellemi társaság midőn gondolatait közli, — hogy gróf Apponyi Albert úr szavaival éljek — »a maga hasznát keresi embertársai segítségében, hanem csak saját szelleme vívmányainak részeseivé akarja embertársait tenni. Az élet azonban nem olyan ideális, mint a hogy azt Apponyi gróf Albert úr igen tisztelt képviselőtársam felfogja, az élet, sajnos, minket arra is tanított, hogy az eszmék társulásának nagy fegyverét akárhányszor a magánérdek és magánhaszon elérésére is felhasználták, már pedig az eszmék ilyen szövetségétől, a szellemek ilyen társulásától, mely saját hasznát keresi embertársai segítségében, s végűi a gondolatok olyan önkormányzatától, mely a magánbecsület és családi szentélynek, a békés társadalmi élet alkotóelemeinek dekomposiczióját is lehetővé teszi, jól tudom, velünk együtt a nemes gróf is elfordul. (Mozgás és zaj a baloldalon. Élénk helyeslés jobbfelől.) Én előttem, mélyen tisztelt képviselőház, tisztán áll az, hogy a magánegyén legszentebb érdekeit védtelenné tevő szabadság nem az a valódi polgári szabadság, melyet a jogállamban feltalálnunk kell, mert az ilyen szabadság már átlépi azon korlátokat, melyen belől a békés társadalmi fejlődés feltételei irányadók, az ilyen szabadság szabadossággá fajúi, a melyről pedig tudjuk, hogy virágzó országokat és nagy nemzeteket a megsemmisülés szélére juttatott. Nem is ettől féltem én, t. ház, az országot, mert jól tudom, hogy a magyar ember természete nem veszi be a szabadosság elveit, de midőn a magánbecsület és családi szentély nagy érdekeit a köztisztelet piedesztáljára állítani óhajtom, én is csak azt akarom, a mit minden magyar ember akar, hogy ebben az országban egy életerős, összetartó nemzeti társadalom fejlődésének vessük meg alapját. A javaslat pedig, t. ház, mely előttünk fekszik, végeredményében ezt czélozza. Azáltal, hogy a magánbecsület és családi szentély védelmét hatályosabbá teszi, összekapcsolja a társadalom széthúzó elemeit s áthidalja azon mélységeket, melyeket a társadalmi életben a politikai és gazdasági küzdelmek időnkínt ásnak. így, de csakis így létesülhet a mindannyiunk ideálja : a magyar nemzeti társadalom . . . (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Endrey Gyula: Az nagyon furcsa lesz! Krístóffy József: . . . melynek alapjai nem az érdekek külö'nféleségén, hanem a hazafiak kölcsönös tiszteletén és becBülésén nyugosz-