Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

356 m* országos ülés 1897. j íius 10-én, cBi'itSrtökSn. lom, hogy a magándeliktumoknak a rendes bíróságok elé tervezett utalása az írót a magánosok ügyeinek pertraktálása alkalmával bizonyos irányban feszélyezni fogja. Ily értelemben tehát, t. ház, elismerem, hogy a szőnyegen levő javaslat 16, §-a a magánbecsület vonatkozásaiban nem nyújta a sajtó munkásainak ason korlátlan szabadságot, melyet az 1848-iki törvény szerint kifejlődött gyakorlat alapján ez idő szerint tényleg élveznek. (Halljuk! Halljuk!) De kérdem én, t. ház, hogy ott, a hol megszűnik az állam, s az abban foglalt nagy közérdek és gondolat, melyet az 1848-iki örökemlékíí törvényhozás szabaddá tett, s előtérbe lép a puszta magánérdek, melynek számadásából hiányzik a közérdek legtávolabbi eleme, kérdem: vájjon van-e akár politikai, akár erkölcsi jogosultsága annak, hogy az ily magánérdekből származott deliktumra az esküdtszék palládiuma kiterjesztessék? (Tetszés jobbfelöl.) Kérdem én, t. ház, hogy a magánegyént mindig magánérdekből származó ezen sajtóközlemények époly joggal tarthatnak-e igényt a közszabadság intézményeinek védelmére, a mily joggal tartanak igényt arra a sajtónak azon tiszteletreméltó munkásai, kiket működésükben kizárólag a közérdek szempontjai vezetnek ? (Úgy van! jobbfelől.) Hiszen maga ez a megkülönböztetés oly mértékben felemeli a hazafias sajtót, melyet ha törvénybe iktatunk, az senkinek se másnak, mint épen a magyar sajtó kívánatos tekintélye és reputácziójának emelésére fog szolgálni. (Úgy van ! jobbfelől.) Mi képezi a sajtószabadság lényegét, t. ház. Nézetem szerint az, hogy a sajtó a közérdekben kifejtett ellenőrző hivatását szabadon teljesíthesse. Minden, a mit ezenkívül a sajtószabadság magyarázatába foglalnak, a magánérdek, a magánbecsület, a családi szentély, ezek nem természetes elemei a sajtószabadság politikai tartalmának, mindig csak arra szolgáltak, hogy a mikor a sajtó ezen a téren mozgott csak önmagára vetett árnyat s azokra, a kik az ily természeti ügyek szolgálatában állottak. (Úgy van! jobbfelől.) Nagyon helyesen jegyezte meg az igazságügyi bizottság egyik kitűnő jogásza, hogy az 1848-iki törvényhozás forradalmi nagy akczió volt, mely a szakrészletek kidomborítására nem nyújtott lehetőséget, s ötven év alatt az a nagy hiba csúazott be ezen alkotásba, (Mozgás a szélső baloldalon.) hogy közérdekűeknek generalizálta az összes sajtóvétségeket. (Úgy van! jobbfelől.) Már pedig, t. ház, a közérdek, ha egyetlenegy lappéldányon is szellőztetjük, mindig csak közérdek, a magánérdek pedig, ha millió példányakkép megoldani, hogy se az egyiken, se a másikon sérelem ne essék, mert hiszem bármelyiknek sérelme csakis a közérdek sérelmével járna. így állván a dolgok, t. ház, azt hiszem, mindnyájunk higgadtságára, mindnyájunk pártszenvedélytől ment objektivitására van szükség, hogy ezen nagyfontosságú politikai és társadalmi kérdésekben oly véleményt, oly meggyőződést alkossunk, mely szavazatunk által megerősítve még az ellennézetííeknél is tiszteletet keltsen, s végeredményében ne csak ott a törvényhozás kebelében, hanem az egész országban megnyugvást szerezzen. Ez nem a pártok kérdése, t. ház, a mint hogy ezen «a párton is a hazafias meggyőződés különböző felfogásokban nyilvánult, hanem az ország kérdése s ez képezi az én kiindulási pontomat is, midőn a tételt magamnak felállítva, azt minden pártvonatkozástól menten, kizárólag az ország politikai és társadalmi érdekeinek szempontjából vizsgálni akarom. A tétel, melyet én magamnak felállítok, t. ház, a következő. A sajtószabadság mindannyiunk alkotmányos közkincsét képezi, de viszont a magánbecsület és családi szentély hatályos védelme is polgári közkincs, melyet biztosítani minden jogállamnak elsőrendű feladatához tartozik. A kérdés lényege, t. ház, most már az, hogy a szőnyegen fekvő törvényjavaslat 16. §-a által, mely a nyomtatvány útján elkövetett magánjellegű rágalmazás és becsületsértési vétségeket az esküdtszékek hatásköréből kivonván, azokat az állam a büntető bíróságához utalja: ártunk-e egyáltalában a sajtószabadságnak, vagy ártunk-e ezen alkotmányjogi biztosítéknak oly mértékben, mely a magánbecsület és családi szentélyépoly általános érdekű jogrendjének közprédává való tételét indokolttá tenné. Mert ez a kérdés, t. ház, melyik magyarán mondva ez; nyerünk-e annyit, vagy többet a vámon, mint a mennyit a réven veszítünk, vagy megfordítva, nem vesztünk-e többet a réven, mint a mennyit nyereség gyanánt a vámon elérni tudunk. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Majd megmutatja a quóta!) Én azt hiszem, a kérdésnek ilyetén, minden politikai és pártszenvedélytől ment, mondhatnám arithmetikus felállítása adja egyedül kezünkbe azon megbízható kulcsot, melylyel ezen nagyfontosságú politikai és társadalmi kérdést közmegnyugvásra elintézné és megoldani tudjuk. Lehetne vitatkozni még a felett is, t. ház, a mint hogy vitatkoznak is, hogy a 16, §. második pontjának rendelkezései a sajtószabadságot egyáltalában nem érintik; én azonban még ezt az álláspontot sem foglalom el, sőt konczedá-