Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-111
350 m* országos ülés !$!>?. j és az ember, a ki magát ily operáezióra elhatátározza, a jól sikerült műtét után talán eigyen gűl, elceenevészedik, bizonynyal sokkal kisebb lesz munkaképessége, mint azelőtt, de mégis csak él s ezért köszönettel tartozik orvosának. De a lelkiismeretes orvosnak, mielőtt amputáczióhoz fogna, gondosan meg kell állapítani, szükség van-e arra, mert csak akkor szabad azt alkalmaznia, ha más eszköz nincsen a gyógyításra. Mert az az orvos, a ki e nélkül csonkítja meg a testet, vagy pláne úgy végzi az amputácziót, hogy a test csonka marad s a betegség mégsem távozik a szervezetből, gyilkol, de nem gyógyít. (Úgy van! balról.) Alkalmazva e hasonlatot a jelen törvényjavaslatra, itt is azt kérik tőlünk, hogy a sajtószabadság érdekében mondjunk le a sajtószabadság egy részérül. S ezzel szemben nekünk is azt kell vizsgálnunk, vájjon e feláldozás feltétlenül szükséges e és vájjon az az eredmény, melyet a sajtószabadság biztosítékának részleges feláldozásától várnak, feltétlen bizonyssággal bekövetkezik-e? Én e kérdésre csak nemmel felelhetek. A t. miniszter úr és követői azt mondják: a magánbecsület eddig nem nyerte meg az a védelmet a. sajtó túlkapásaival szemben, melyet minden magánember, én is elismerem, joggal megköve telhet. Meg kell tehát szorítani — mondják — az esküdtbíróság működését, mert a mi eddig történt, tudniillik e bíróságok verdiktjeinek hiányossága és a revolver-sajtó nemtelen működése, magának a sajtónak tekintélyét ássa alá s e szerint, a ki a t. miniszter úr javaslatát elfogadja, tulajdonkép indirekté a sajtószabadság javára működik. Ez a kormánypárt felfogása. Erre én is, mint az államtitkár úr, azt mondom, hogy a premisszák hibásak. De nem maradók meg e nyilatkozatnál, hanem azt be is akarom bizonyítani. (Halljuk!) Ha először is azt kérdem, oly nagy-e a baj, mint a minőnek a miniszter úr látja, erre tagadó választ kell adnom. A sajtó tekintélyét nem azok a csekély számú magánbecsületsértési esetek és még csekélyebb számú felmentések ássák alá! Nem mondom, hogy a mi sajtónk feltétlenül felette áll minden hibának. A sajtó is csak emberi intézmény, munkásai is csak emberek a kik tévedhetnek és tévednek is. De azt merem állítani, hogy igen ritka eset, hogy a tisztességes sajtó munkásai, megtámadják a magánbecsületet és még ritkább eset, hogy midőn az így megtámadott fél az esküdtszékhez fordul, az neki a védelmet meg ne adná. (Úgy van! balfelöl.) Hiszen természetes is, t. ház, ha mi odahívunk tizenkét embert a polgárok köréből, a mikor az illető esküdt a verdiktjében az igenlő vagy tagadó választ megadja, első sorban belehelyezi magát annak az embernek a szerejnnlus 10-éu, csütörtökön. pébe, a ki hozzáfordul védelemért, o a helyzetet ágy bírálja meg, vájjon kerulhetek-e én is egy ily helyzetbe és ha a válasz lelkében az, hogy ő vele is hasonló igazságtalanság megtörténhetik, elítéli azt a vádlottat, a ki erre rászolgált, (Helyeslés a hal- és szélső haloldalon,) a mint, t. ház, mindazok az ügyvédek, a kik hivatásszerű Seg foglalkoznak ép a sajtóvétségek védelmével, egyhangúlag azt állítják, hogy a legnehezebb védelmek az esküdtszék előtt épen azok, a melyek magánbecsületsértés vagy rágalmazás vétsége esetében mondatnak ki. Mert az esetnek igen-igen sok százaléka az, a melyekben a vádlott felmentését a védőügyvéd ki tudná eszközölni. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) A mi azt illeti, t. ház, hogy a sajtó tekintélyét a revolver-zsurnalisztika nemtelen működése ássa alá, ez sem teljesen áll meg, mert, eltekintve attól, hogy a revolver-zsurnalisztikának lovagjai rendesen nem akkor zsarolnak, mikor valamit írtak, hanem azért fizettetik meg magukat, hogy elhallgassanak valamit, (Élénk helyeslés a baloldalon.) tehát működésük a nyilvánosságra nendesen nem is kerül; ettől eltekintve, t. ház, az intelligens közönség feltétlenül különbséget tesz a sajtónak ezen martalóczai és a sajtó tisztességes munkásai közt és a revolver-zsurnalisztikának kihágásait és félrelépéseit és nem írja a tisztességes sajtó munkásainak terhére és rovására. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A tisztességes sajtó tekintélyét befolyásolják azok az apró indiszkrécziók, t. ház, a melyekkel a sajtó a mai általános, nemcsak magyarországi, hanem az egész művelt világon elharapózott, rossz szokás szerint belebocsátkozik más ember családi életének bírálgatásába és a piaczra hoz olyan apró titkokat, a melyeknek nem szabadna a négy fal közül kikerülni. Ezek az apró indiszkrécziók tényleg hozzájárulnak ahhoz, hogy a sajtó a komoly emberek szemében bizonyos mértékben komprommittáltassék. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De midőn ezt elismerni kénytelen vagyok, egyúttal nem ismerhetem el, hogy ezen az állapoton a 16. §. segíteni fog, mert ép ezen esetekben, t. ház, pláne hogy ha a hivatásos bíró elé viszszük a bírálatot, ezer eset közül egyetlen egy eset lesz, a hol a hivatásos bíró, a ki a törvény szavaihoz ragaszkodik, a becsületsértésnek vagy rágalmazásnak a törvényben megállapított ismérveit meg fogja állapítani g így az író elítéltetése ezekben az esetekben igen ritkán fogna bekövetkezni. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) Ezt tehát, t. ház, nem fogja a 16. §. jóvá tenni. És tulajdonképen nem is ez, a mi a legnagyobb mértékben árt a mai sajtó tekintélyének, hanem árt az, midőn azt látjuk, hogy a
