Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-110
328 110. országos ülés 1897. jnnius 9-én, szerdán. javaslattal szemben aggályok nemcsak az ellenzék részéről merültek fel, hanem a kormánypártnak épen legkiválóbb, legtekintélyesebb jogászai részéről is. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És a kormány nemcsak az ellenzék aggályaival és módosításaival szemben, hanem saját pártja ezen legtekintélyesebb jogászainak aggályaival szemben is a legmerevebb, a legridegebb visszautasítás álláspontjára helyezkedett. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha ez így van, akkor joggal kérdhetem, ki tette ezt a kérdést hatalmi kérdéssé ? és joggal felelhetem rá, hogy az csak a kormány és pártjának többsége voit. Igen, mert ez nagyon alkalmas ürügy volt arra, hogy a kormánypártnak renitens elemeit megpuhítsák és hogy arra legalább rábírhassák őket, hogy a javaslatnak általuk is megtámadott pontja ellenében minden nagyobb akcziótól tartózkodjanak. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az igazi ok, a miért ezt hatalmi kérdés alakjában vetették fel. Ez a jelenség különben a jelen kormányzati szellemnek és rendszernek egészen természetszerű kifolyása, mely az uralkodó pártpolitikának bélyegét iparkodik rásütni minden törvényalkotásra és minden akczióra, a mely épen ezért a legegyszerűbb szakkérdéseket összekeveri a napi politikával s innen van azután, hogy a legegyszerűbb szakkérdések nem szakszerű szempontokból, hanem egyoldalú pártpolitikai s párthatalmi szempontokból nyernek megoldást. Ez az irányzat épen a jelen kormány alatt jutott és szokott jutni a legféktelenebb kifejezésre, (Igazi Úgy van! a bal- és szélső haloldalon.) úgy, hogy igazán rettegni vagyunk kénytelenek, valahányszor ez a kormány valamely nagyobbszeríí törvényalkotást tervez és kezdeményez. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ugyanezt a tapasztalást tettük nem sokkal előbb, mikor az esküdtbíróságokról szóló törvényt tárgyaltuk. A kormány ott is az esküdtHíróságok összealkotását nem az esküdtbíróság intézménye belső természetének megfelelően, hanem lehetőleg párthatalmi szempontokból iparkodott létesíteni, (Igaz! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) a mikor nemcsak az ellenzék, hanem saját pártjának egyes tekintélyes jogászai aggályokat fejeztek ki, engedékenységre törekedtek liirni az igazságügyi kormányzatot, ismét csak a mertv, rideg visszautasítás álláspontjára helyezkedett a t. miniszter úr és az igazságügyi kormány és nemcsak az ellenzék módosításait vetette el, hanem nem engedte saját pártja részéről sem az ezen állapotok javítását czélzó módosítások előterjesztését. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha ennek daczára az ellenzék mégis •A sajtóval szemben az eskitdtbíróságok eddigi hatáskörének érintetlen fentartását óhajtja, azért teszi, mert — mint gróf Apponyi Albert elragadó remek beszédében meggyőzően kifejtette — bízik magában az intézményben és hisz e §y jobb jövő bekövetkeztében, mely azt az intézményt a kormány hibás alkotásaiból származható elfajulások és visszaélések ellen megóvni, megvédeni fogja. (Úgy van! a baloldalon.) A törvényjavaslat, midőn az esküdtbíróság hatáskörét megállapítja, azt s ez a javaslat természetében van — az eddiginél egy bizonyos irányban tágabbra terjeszti ki. De midőn egyik kezével ezt teszi, a másik kezével az esküdtbíróságok hatáskörét épen a sajtóval szemben, hol ez legkevésbbé indokolt, korlátolja, midőn a sajtóvétségek egy egész körét, mely eddig az esküdtbíróságokhoz tartozott, onnan elveszi s a szakbíróságok kezébe teszi. Már e tényben is a legnagyobb bizalmatlanság nyilvánul az esküdtbíróságok intézmény évei szemben, s ennek még azon alakzatával szemben is, melyben a kormány az esküdtbíróságokat lehetőleg saját képére iparkodott megteremteni. (Úgy van! a baloldalon.) E mellett ezen eljárás valóságos belső ellenmondásban szenved. Mert az érthető és logikus, ha valaki azt mondja: én az esküdtbírósági intézményben egyáltalában nem bízom, társadalmunkat arra elég érettnek nem tartom, azért annak általánosítását egyáltalán, vagy ez idő szerint ellenzem. De azt mondani, hogy az esküdtbíróság a büntető ügyek elintézésére a legalkalmasabb bíróság, azt mondani, — mint ezt a kormány teszi — hogy őszinte bizalommal viseltetik az esküdtbíróságok iránt s ezért nagyon súlyos bűntények elbírálását teljes megnyugvással bízza rájuk, aztán pedig a sokkal csekélyebb sajtóvétségek elbírálását épen bizalomhiányból elvonni tőlük: ez valójában —- a legenyhébben szólva is — ellenmondás. De ez az ellenmondás nemcsak a kormány eljárásában, hanem nyilatkozataiban is kifejezésre jut, még pedig úgy, hogy a legkiválóbb karikatúra-rajzolónak is méltó tárgyúl szolgálhat. (Halljuk! Hall juh!) Hiszen a javaslat indokolásában, valamint számos felszólalásokban a tisztelt túloldalról, jelesen a miniszter úr, mint t. képviselőtársam az államtitkár úr, továbbá Pulszky Ágost t. képviselőtársam felszólalásaiban azok az argumentumok hozatnak fel a javaslat mellett, mint legsúlyosabbak, legnyomatékosabbak, hogy az esküdtbíróságok ezen sajtóvétségek elbírálására nem alkalmasak, hogy azok nem nyújtanak elég garaneziát, hogy nem lehet bennök megbízni, hogy a magánbecsület és magánrágalmazás, a melyek sajtó útján elkövettetnek, megfelelő megtorlást nyerjenek, hogy tehát e részben alkalmasabbak a szakbíróságok, ezekben jobban meg lehet bízni, ezek több garaneziát nyújtanak.
