Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-110
110. országos ülés 1897. június 9-én, szerdán. 325 Elnök: A beadott jelentések kinyomatását és szétosztását elhatározza a ház és azt is, hogy az osztályok mellőzésével fognak napirendre kitűzetni, A napirend iránt később fogok javaslatot tenni. Következik már most az indítvány- és interpellácziós könyvek felolvasása. Nyegre László jegyző : Tisztelettel jelentem, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellácziós könyvben a következő két interpelláczió van bejegyezve: Justh Gyula interpelláeziója, azon rendelkezésnek, mely szerint a fővárosi dalcsarnokokban bevégzett eselekményü darabok nem adhatók, haladéktalan végrehajtása tárgyában, a belügyminiszterhez; és Mócsy Antal interpelláeziója a gyülekezési jog és szólásszabadság tárgyában, a belügyminiszterhez. Elnök: Az interpellácziók az ülés végén fognak megtétetni a szokott időben. Következik a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat (írom. 138, 169) tárgyalásának folytatása. Lázár Árpád: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! Már a klasszikus kor legnagyobb szónoka Ciceró mondotta, hogy semmit sem mondhat az ember olyat, a mit már előbb el ne mondottak volna. Hát én nem kecsegtetem magamat azzal, hogy azon tárgyban, melyben felszólalok, tudniillik a sajtószabadság kérdésében, melyről annyit írtak és beszéltek már, főleg azok után az ékes és szakszerű beszédek után, melyek itt e házban elhangzottak, valami új dolgot tudnék előhozni. És ha mégis felszólalok, annak oka részint a tárgy fontossága, részint az a rajongó szeretet, melylyel a sajtó iránt úgyszólván zsenge ifjúságomtól fogva viseltetem. (Helyeslés a szélső haloldalon.) A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat alkotói és védői, különösen a t. igazságügyminiszter úr, azt mondják, hogy eszük ágában sincs a sajtót korlátozni, annál kevésbbé azt megtámadni. A t. államtitkár úr azonban már a beismerés terére lép. Legközelebb tartott beszédében mondott hasonlataiban azt mondja a többek között (olvassa): »Tudjuk, hogy a léghajó, ha nagyon magasra megy, akkor kifeszül és akkor az ügyes léghajós a szelepet.megnyitja. Nagyon helyes, ha ezt kellő időben nyitja meg, mert különben ki van téve annak a veszélynek, hogy a léghajó szétpattan.« Ha ezen hasonlatban a léghajó nem más, — pedig nem lehet más — mint a szabadsajtó, akkor a kibocsátott levegő, mely azt felduzzasztottá, nem lehet más, mint a sajtószabadság levegője. Ebből a levegőből akar a t. államtitkár úr egy részletet kibocsátani, és miért? Hogy azt, tudniillik a szabad sajtót magasra emelkedésében, repülésében korlátozza. Én legalább e hasonlatból más következtetést levonni nem tudok. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Igaz ugyan, azt mondja később a t. államtitkár úr, hogy e javaslatban nem a sajtó megrendszabályozásáról és nem a közszabadság megcsonkításáról van szó. De kérdem, t. ház, korlátozhatja-e valaki az én egyéni szabadságomat, a nélkül, hogy ez megcsonkítása ne lenne eddig birt jogaimnak és egyéni létem eddigi alapfeltóteleinek ? (Igás l Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Annál kevésbbé korlátozhatja valaki a sajtószabadságot, a nélkül, hogy azt alapjogaiban, alapfeltételeiben ne támadná meg vele azt, a mi az emberben a legdrágább, az isteni szikrát, a gondolatszabadságot. Mi volt a gondolatszabadságnak megölője ? A czenzura! S nincsen-e már magában a korlátozás fogalmában benne a czenzura? Horánszky Nándor: Rejtett czenzura! Illyés Bálint: Nem czenzura-e a hírlapi közlemények osztályozása, egyiknek az esküdtszékhez, másiknak a bírósághoz utalása ? Ezen osztályozásra vonatkozólag is igazak és találók Kossuth Lajosnak eme szavai (olvassa): »Én, ki a mathezisnek ismerem szabályait, tudom, a magánjogi törvénykezés körében, hogy ezt, vagy azt megmondhatjuk pozitivitással; de hogy Isten teremthessen embert, ki megszabhassa azon határát a czenzurának, melynélfogva az út és irány ki legyen mutatva, melyik gondolatot szabad a czenzornak azon szabály határain innen vagy túl átereszteni, hogy ily szabátyt emberi ész alkotni képes legyen, felfogni nem tudom. » Azért — folytatja tovább — itt nem lehet más bíró, mint a nép szabad véleménye, mely a legigazságosabb intézményben, az esküdtszékben gyakoroltathatik leginkább.« (Ügy van! a szélső baloldalon.) És kérdem, t. ház, vájjon a hivatali és magánbecsületsértés osztályozása a gyakorlati életben nem ütközik-e azon nehézségekbe, a melyeknél fogva azokra nézve részrehajlatlan szabályokat felállítani nem lehet? Itt csak egy szabály van: a szabad vélemény megnyilatkozása, mely ha tévedne is a sajtóban, vagy az esküdtszékekben, felíílbíráltatik és megorvosoltatik a józan és nemes közvélemény szerint. Tudom én, hogy a szabadsajtóra, erre a nemes fára is felmásznak olykor az élősdi rovarok és hernyók; megrágják annak leveleit és elférgesítik gyümölcseit, de oktalan gazda volna azért az, ki nem a pusztító hernyókat igyekeznék eltávolítani, hanem a termő galyat vagdalná le azon hitben, hogy hiszen megmarad a törzs s
