Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-109

gQQ 109. országos ülés 1897. jnnlns 4-én, pénteken. kinövései, visszaélései, melyek leginkább abban nyilvánultak, hogy keresztülgázolt az emberek becsületén, tapintatlan, sőt kegyetlen kézzel behatolt a családi élet szentélyébe és kiméletlenűl bánt a női becsülettel. Tette ezt igen sokszor a közérdek kívánalmának leple alatt, máskor szenzáczióhajhászásból, igen sokszor üzérkedés, vagy boszúállásból. Nem csoda tehát, ha a sajtóval szemben, annak kinövései miatt, idővel nagy elégedetlenség és visszatetszés támadt, mely már-már annyira fokozódott, hogy egy ellenséges tábor verődött össze, mely azt irta zászlajára, hogy meg kell rendszabályozni a sajtót. De a mily hiba és a nemesebb erkölcs és jobb ízlés ellen volna az, ha valaki a sajtó kinövéseit, visszaéléseit pártolná: épúgy hiba volna az, ha ezen visszaélések miatt valaki a sajtónak vagy sajtószabadságnak ellenségévé lenne. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert a fattyú-bajtásokat le kell nyesni a fáról, a kelevényeket ki kell vágni, a sebeket ki kell égetni a testből, de magát a fát kivágni, a testet megsemmisíteni őrültség volna. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) A bűnvádi perrendtartás életbeléptetését tárgyazó törvényjavaslat, mely egyik feladatául tűzte ki a bűntettek, vétségek és kihágások fölött ítélő hatóságok hatáskörének megállapítását, nagyon közelről érinti a sajtószabadságot, mert mint előbb kijelentettem, a sajtóra nézve nagy horderővel bir, hogy az általa elkövetett vétségek fölött minő hatóságok ítélnek. Közelről érinti ez a sajtószabadságot, még pedig, nézetem szerint, nagyon károsan, a mennyiben a magánegyének ellen sajtó útján elkövetett becsületsértéseket és rágalmazásokat kiveszi az esküdtbíróságok hatásköréből; a miáltal azoknak hatáskörét lényegesen megcsorbítja. Teszi ezt azzal az indokolással, hogy a sajtó az általam is elítélt visszaélésekben leledzik, és hogy a magánbecsületsértések eseteire a jelenleg fennálló hatásköri szabályok fentartása mellett, nagyon meg van nehezítve a törvényes elégtétel megszerzése, a midőn rendszerint távolfekvő esküdtbírósághoz kell fordulni, a mi sok költséggel, nehézséggel és kellemetlenséggel jár, továbbá, hogy ha a családi életet, a család női tagjának becsületét sértette meg a sajtó, a családja becsületét féltő, gonddal őriző családtag, a becsületében sértett nő inkább némán kénytelenek a sértést tűrni, hogysem a nagyobb nyilvánossággal járó esküdtbírósági eljárás előtt keresse törvényes védelmét, mert különben kénytelenek volnának szégyenüket tágasabb körben is feltárni. Elismerem, hogy ezen érvekben sok igazság rejlik; de azért a javaslat a legtávolabbról sem felel meg azon szempontoknak, melyeket kitűzött, midőn a megsértett egyének társadalmi állása szerint határozza meg az illetékes bíróságot. Mert kérdem, t. ház, nem kellett-e eddig is, nem kell-e majd ezután is a köztisztviselőnek, ha magánbecsülete sértetett meg, az esküdteljárással járó nagyobb költségek terhét viselnie? S ha a sajtó a köztisztviselő családi életét, családja női tagjainak becsületét sértette meg, nem kell-e ezeknek is a sértést inkább némán tűrni, semhogy a nagyobb nyilvánossággal járó esküdtbírósági tárgyalás által keresvén orvoslást, szégyenüket tágasabb körben feltárják. Hát, t. ház, ha az esküdtszéki eljárás teher és kellemetlen, mint a javaslat mondja, szabad azt a köztisztviselőt, szabad azt az egyént, a ki aránylag csekély javadalmazásért a közjó érdekében egész életén át kénytelen fáradni és a maga egészségét, vagy legalább kényelmét feláldozni; szabad őt az állam többi polgárainál hátrányosabb helyzetbe hozni, szabad tőle a családi élet tekintetében nagyobb lemondást követelni, szabad őt a sajtó féktelenségeinek martalékul odadobni? Ha pedig az esküdtszéki eljárás az igazságszolgáltatásnak garancziáját képezi, a mint hogy képezi, szabad-e az állampolgárok legnagyobb részét ettől a garancziától megfosztani ? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Épen azért nagyon téved a javaslat, midőn az előbb említett határvonalat megállapítja. Mert annak volna értelme, hogy a bíróság, vagy esküdtszék hatásköre a szerint szabassák meg, a mint közérdek fenforog vagy fenn nem forog; vagyis azon szempontból, hogy valamely állításnak, ténynek, hírnek sajtó útján közzétevését a közérdek indokolja-e vagy sem. Ha például egy kereskedőről azt írja a sajtó, hogy hamisított árúczikkeket árúi, hamis mértékkel mér: a kereskedő magánember, de a mit róla így írnak, az az ő üzleti körébe vág, az az ő nyilvános működésére tartozik, tehát a közönséget nagyon is érdekli. Tehát a közlemény közérdekből jelent meg. Míg ellenben ha a kereskedőről azt írják, hogy részeges ember, ehhez sem a vevőknek, sem a nagy közönségnek semmi köze sincsen; a czikk tehát nem közérdekből jelent meg. Ha egy bíróról azt írják, hogy hivatalában hanyag, ítélkezésében részrehajló, a felekkel durván bánik, ez az ő nyilvános működésére vonatkozik; tehát a közlemény közérdekből jelent meg. Sőt, ha azt írják róla, hogy nyilvános helyen részeg fővel szokott megjelenni, ez is közérdekű közlemény', mert ha ezt teszi, akkor lerombolja azon tekintélyt, a melyet állása, a ráruházott hatalom, a beléje helyezett nagy bizalomnál fogva megkövetel. De ha azt írják róla, hogy nejével durván bánik, tehát hitvány ember, ez tisztán az 8 családi életébe