Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
260 107, országos ölés 1897. junins 2-án, szerdán. megvizsgáljuk, mennyiben találhatók fel ezen javaslatban azok az alapvonások, a melyektől úgyszólván családi jellegét nyerte, azon családi jelleget, hogy minden egyes tagja a közszabadságok egy-egy garancziájától igyekezett több vagy kevesebb sikerrel megfosztani a nemzetet. A családi jelleget ezen javaslatnál azon alapvonás tünteti fel, melyből az a hírhedt 54. §. és ennek elődei épúgy, mint utódai származtak. Felesleges bizonyságokra hivatkoznom, de mégis a meggyőződés indokolásául reá kell mutatnom arra, hogy a kiegyezési éra elején és azóta, az ugyanazon alapon haladott, egymást csak a hely megosztása tekintetében felváltott kormányok egymásután létesítették azon intézményeket, a melyek mellett ebben az országban csak egy akarat érvényesülhet s ez az uralkodó párt hatalmi akarata. Méltóztassék megengedni, hogy ezek közű! épen az iutenczió illusztrálása végett egynehányat felsoroljak. (Halljuk! Ralijuk!) A törvényhatóságokról szóló törvény értelmében a főispán bármikor összehívhatja a közgyűlést. Méltóztassék példát keresni arra, van-e az egész világon olyan autonóm testület, melynek közgyűlését az elnök a tagok bizonyos számának kívánatára ne lenne köteles egybehívni? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ne méltóztassanak kicsinyelni ezt a momentumot. Ez a csekélységnek látszó és alkotmányunkba mintegy kifelejtés útján becsempészett jogfosztás eredménye az, hogy a kormányra nézve alkalmatlan tárgy felett alkotandó rezoluezió czéljából alkalmas időben törvényhatósági gyűlést tartani nem lehet. Ebben a »nem lehet«-ben pedig benfoglaltatik az, hogy a törvényhatóság az alkotmányban biztosított felirati jog gyakorlatától meg van fosztva, vagy legalább meg van bénítva. (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Még egy példát legyen szabad felhoznom. A törvény-alkalmazó testületek szervezetében aligha sikerülne egy törvénybuvárnak kimutatni e gy oly intézményt, melynek keretében az elsőfokban eljárt közeg az ő intézkedése ellen beadott jogorvoslat elbírálásánál mint másodfokú tényező közrehathasson. Méltóztassék azonban megfigyelni nálunk a pénzügyigazgató vagy alispán határozata ellen a közigazgatási bízott sághoz beadott felebbezések elbírálását, mily erősen működnek annál közre az elsőfokon eljárt hatóságok. Sőt az 1876-iki törvénynek talán 20. §-ában oly intézkedés is van, mely szerint a pénzügyi közeg jelenléte nélkül, az ő intézkedése ellen beadott felebbezés a közigazgatási bizottságban el sem bírálható. Ha tehát valami súlyt tulajdonítunk annak a szónak, hogy szabad ítélkezés: kérdem, hol van itt a szabad ítélkezés garaneziája? (Tetszés a szélső baloldalon.) Ugyancsak a kiegyezés után megszerkesztett intézményeink közt vannak nekünk választási intézményeink is. Nem szólok most az országgyűlési képviselőválasztásokról, hanem azon intézményekről, a melyeket a folytonosság elvén haladott és a hatalomhoz igazán meglepő egyformasággal ragaszkodó kormányok a maguk hatalmi ezéljai számára létesítettek. (Halljuk! Halljuk!) Azon választási módszerek közül akarok néhányat megemlíteni, a melyek közé a szelekczió is tartozni fog ama dicső, új alkotás keretében, melyet az igazságügyminiszter úr szavai szerint a közszabadság hatályosabb érvényesülése czéljából létesítettek. Ezek közt első helyen feltűnik a községi választás. Az összes közterheket viselő nép a saját községi ügyeinek intézésére elsősorban hivatott bírájáúl és adminisztrátorul csak azt választhatja meg, a kit a felülről inspirált szolgabíró kijelölni jónak lát. Ezt úgy hívják nálunk, hogy szabad választás, de ki van hozzá mondva, hogy »a szürkét pedig nem adom«. (Tetszés a bal és szélső baloldalon.) Vannak nekünk felsőbb fokban is választásaink. Hisz méltóztatnak tudni, hiszen a t. kormánynak meglehetősen nagy gondja tárgyát képezi a létező állapot megváltoztatása, hogy vannak választási intézményeink még a vármegyében, s a mennyiben e jog még nem konfiskáltatott, a tisztviselők egy nagy részét még a vármegye maga választja. Ennek következménye az, hogy ha a vármegye adminisztráczióját valaki rossznak találja, a felelet az: »Hiszen magatok választjátok tisztviselőiteket.« (Úgy van! Ügy van! a szélső haloldalon. Mozgás a baloldalon.) De kérdem: választhat-e a vármegye közönsége esak egy tisztviselőt is a kormány intenezióit képviselő ügyvivőjének szerepét viselő főispán akarata ellenére? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Választhatna, ha nem találták volna ki a kandidaczionális bizottság egy oly módját, a mely mellett a mindenkori főispán számára mindig biztosítva van a föltétlenül megbízható többség. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez is egy módja a szelekcziónak, melyet a közigazgatás terén meghonosított ezen intézményt utánzó igazságügyminiszter úr nekünk ide behozott. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Itt megtaláljuk azt az ősforrást, a melyre rámutatni bátorkodtam, azt a családi jelleget, a mely (Halljuk! Halljuk!) az esküdtbíróságokról szóló törvénybe beiktatott szelekczionális szakaszokat ódasorozza azon családtagok körébe, a melyeket úgy jellemeztem, hogy ezek mindenike egyegy közszabadságtól akarja a nemzetet megfosztani. (Ügy van! a szélsőbalon.) Ezen szakaszok vannak arra hivatva, hogy odasülyesz-