Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-105

105. országos ülés 1897. május 29-éu, szombaton. 243 hivatalnokokkal állok szemben, hogy diákkoromban hivatalos kötelességem volt igen sokszor a proczessziókon résztvenni és azt tapasztaltam, hogy mindig, akár a plébános, akár a püspök vitte az oltári szentségeta baldachin alatt, az az ember, a ki tartotta a baldachiní, mindig nagyobb embernek képzelte magát, mint az, a ki az oltári szentséget viszi. (Derültség és tetszés.) Itt is így van, t. ház, mert lehetetlen feltenni, hogy ez más, mint tapintatlanság — nem akarok egy íb kifejezést használni — legyen egy rendőrtisztviselő részéről, a ki egyrészt ilyen dolgokat az alkotmányos polgári jogok gyakorlásában elégségeseknek tart arra, hogy megzavarja a rendet és másrészt, a ki a szólásszabadságnak ily módon való korlátozását ily okból rendőri feladatnak tekinti. Hiszen, t, ház, az a rendőrközeg, a ki azzal nincsen tisztában, hogy ily esetben, ha egyáltalában forogna fenn valamely sértés, az nem az ő hatáskörébe tartozik, hanem az elnök diszkiéczionális körébe, ilyen emberre csakugyan nem lehet a rendőri tisztet bízni. De, t. ház, a miért én ezt az esetet, komikuma daczára, a képviselőház elé hozom, ez az, hogy fájdalommal tapasztaltam, — ö ezt különösen hangsúlyozom — hogy nem úgy, mint Angliában, hol a polgárok segítségére vannak a rendőrségnek, nálunk a polgárság sohasem foglal el barátságos, sőt még neutrális állást sem a rendőrséggel szemben. (Igás! Úgy van!) Ez, t. ház, szerencsétlenség, baj, mindnyájunkra nézve baj. De hogy ez a baj létezik, annak, méltóztassanak elhinni, ott van a gyökere és forrása, hogy egy egy ilyen alkalomkor, a mikor a fővárosnak annyi ezer polgára ünnepélyes méltósággal és komolysággal tisztán alkotmányos jogát gyakorolja, a rendőrség részéről ilyen brutális közbelépés történik. Méltóztassék elhinni, hogy a rendőrség az ilyenek által tekintélyét elveszti és nehezen reparálható az későbben, nehezen szerezhető meg a közönség szimpátiája későbben. Azért szólalok fel, — maga a belügyminiszter úr ismeri a tényt, hiszen minden hírlap hozta, nem szenved kétséget — azért szólalok fel, hogy ez a miniszter úrnak alkalmat fog adni arra, hogy megnyugtassa az országot aziránt, hogy Magyarországnak nincsen olyan alkotmánya, mely a rendőrségnek ily véleménynyilvánítási engedélyezési jogot adna, különösen nincsen olyan alkotmánya, mely lehetővé tenné azt, — a rendőrség tekintélye érdekében is mondom — hogy egyes túlkapó tisztviselő a polgárság alkotmányos jogainak csorbítására jogosítva lenne. Ez vezet interpelláczióm megtételére, a mire nézve előre is kijelentem, hogy én nem a ténykérdés tekintetében intézek kérdést a miniszter úrhoz, mert eziránt kétség fenn nem forog, hanem a mire én súlyt helyezek, az az, hogy a miniszter úr véleményt nyilvánítson ebben a kérdésben. Különösen erre fektetem a súlyt, mert vannak számos jelenségek, — ezeket most felsorolni nem akarom — a melyek arra engednek következtetni, hogy esetleg egy rendszerrel állunk szemben. Természetesen étre nézve a konzequencziát nem vonhatom le, míg a miniszter úr nézetét nem ismerem és bona fide arra az álláspontra helyezkedem, hogy maga a miniszter úr sincs abban a helyzetben, hogy a rendőri közegeknek ilyen eljárását helyeselhesse. Ezen indokok előadása után a következőinterpellácziót intézem a t. miniszter úrhoz (olvassa): »Interpelläezió a belügyminiszter úrhoz. 1. Megegyeztethetőnek tartja-e a miniszter úr a gyülekezési joggal, hogy egy — a rendezőség felelősségére megtartott és kétségtelenül hazafias czélzatú népgyűlésen — a kizárólag a közrend fentartására hivatott rendőrközeg — a nélkül, hogy büntetendő cselekmény fenforogna — a szólás jogát tisztán az elnök hatáskörébe tartozható rendreutasító közbeszólásokkal zavarja ?« Hangsúlyozom azt, hogy büntetésre méltó cselekmény fenn nem forog, mert ha valami hazaárulás, vagy felségsértés, vagy ilyen lázító cselekmény forogna fenn, szivesen konczedálom, hogy a rendőrközegnek joga, sőt kötelessége közbelépni •, de hogy ott avatkozzék bele a rendőri közeg, a hol ilyen büntetendő cselekmény nem forog fenn, azt megengedhetőnek nem tartom. »2. Szándékozik-e a miniszter úr intézkedéseket tenni aziránt, hogy a fővárosi államrendőrségnél lábrakapott azon helytelen és czélzatos eljárás, — mely a polgárjogok csorbításával és a gyülekezési jognak illetéktelen korlátozásával — alkotmányunkat, de magának a rendőrségnek tekintélyét is veszélyezteti — megfelelő rendszabályokkal és a rendőrközegeknek a gyülekezési jog fogalmáról való kioktatásával kiküszöböltessék.« Czélom az, í. képviselőház, hogy a miniszter úrnak a képviselőházban tett nyilatkozata által az illető rendőrközegek legalább tájékozást nyerjenek aziránt, hogy Magyarországon a gyülekezési jogot a törvényhozás nemcsak respektálja, hanem kellőleg meg is védi. Kérem a t. miniszter urat, szíveskedjék interpellácziómra válaszolni. Elnök: Ki fog adatni az interpelláczió a belügyminiszter úrnak. (Ralijuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) Nem kívánna a belügyminiszter úr most válaszolni ? Perczel Dezső belügyminiszter: Nem! Elnök: Miután ezzel a napirend teljesen ki van merítve, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 őra 55 perczkor.)