Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-103

103. országos ülés 1897. májns 25-én, kedden. 191 szolgálati lajstrom sorsolás útján állapíttatnék meg. (Helyeslés balfeVil.) Rakovszky István jegyző: Győry Elek! Győry Elek: T. házi (Halljuk! Halljuk!) Ezen szakasznál jutottunk oda, mire mintegy alapintézményére ezen törvényjavaslatnak kötelességemnek ismertem épen az általános tárgyalásnál nagyon tüzetesen rámutatni és épen azért most, midőn a részletes tárgyalásnál is ide ju tottunk, azt hiszem, csak a t. ház becses türelmévé] élnék vissza, ha az elmondottak után itt azoknak ismétlésébe bocsátkoznám. Igen röviden szólhatok tehát: ez a kiválasztás elve, a mi itt foglaltatik, a mint mondottam, veszedelmes és káros, nézetem szerint igen nagy részt elvesz azon intézmény üdvösségéből, a melyhez ezen párt állandóan ragaszkodott s a melyet annyi éven át folytonosan sürgetett, de a melyet annyi éven át a túlsó oldal folytonosan mereven ellenzett. Ez a szakasz állapítja meg a kiválasztás elvét és itt, ha rá kellett is mutatni az általános tárgyalás alkalmával arra a háttéré, hogy midőn végre megjelenik ez az óhajtva várt intézmény előttünk, ily alakban jelent meg, azt bajosan lehet másnak tulajdonítani, mint a közszellem romlott voltának és annak, hogy egy és ugyanezen elveken alapuló uralom folytonosan tart, hogy itt nincs meg a pártoknak a váltógazdasága, hogy úgyszólván csak felülről történhetnek kormányváltozások, és minden újabb kormánynak a háta mögé ül az előbb kormány. Az ily viszonyok közt nem lehet csudálni, ha ez a javaslat ily alakban jelent meg; oka az ilyennek sokszor nem is épen a kormány, hanem, mint kiemeltem, azok a pápánál . is buzgóbb papok, a kik azt hiszik, hogy valami nagy érdemet szereznek maguknak ha túlmennek a pártpolitika túlhajtásában a kormány szándékánál is, hogy érdemeket szerezzenek s ezzcd igen könnyen oda vihetik a dolgot, hogy ezt a jó intézményt, az esküdtszéki intézményt is teljesen elrontsák és annak haszna vehetőségéből és az alkotmány biztosítására szolgáló rendeltetéséből kivetkőztessék. A miniszter úr erre azt mondja, hogy ha nem bíznak az urak a társadalomban, ha nem bíznak abban, hogy becsületes, önérzetes emberek fognak találkozni; ha ez önöknek egész okoskodása: akkor hát tulajdonképen az esküdtszéki intézményt miért óhajtják, sürgetik. Ha így lehetne felállítani ezt a kérdést, akkor természetesen az, lett volna egyedül a helyes álláspont, hogy minden erőnkkel itt, és felrázva a közvéleményt, künn megtegyünk mindent, hogy minden módon megakadályozzuk e törvényjavaslat létrejöttét. De ha ez nem történt, megmondom, miért nem történt. Mert igenis, azt az egyet meg kell adnom és el kell ismernem, s abban igaza van a miniszter urnak, hogy voltak és lesznek mindig független és önálló gondolkozású emberek ebben az országban. Hiszen h.i nem volnának, kétségbe kellene esnünk. De épen ez az egy mutatja, hogy még ezen törvényjavaslat most is, ily alakban is nem ezeknek ad alkalmat nyilatkozniuk, hanem az ellenkezőknek, a maga természetével, a mi oda vezethet és elhozhatja azt az időt, hogy midőn a nyilvánosság előtt működnek, felébred bennök az a tudat, hogy itt polgártársuk életéről, becsületéről, vagyonáról van szó és nem fogják ott a pártpolitikát alkalmazni. Hiszen ha teljesen kiveszett a bizalom a társadalomból, akkor felesleges minden ilyen intézmény; de nem halt ki belőlünk az a remény, hogy ez a javaslat ily alakjában is meg fogja javítani a polgárok gondolkozását. Ez az egyik ok, és a másik ok az, hogy nem mindig politikai természetű dolgokról lesz szó az esküdtszékeknél, például sajtóügyekről stb.; mert nagyon természetesen mindenütt, hol politikáról, vagy ilyen természetű ügyekről vau szó, ott a veszély nagyobb, de oly esetben, hol erről szó nem lehet, mégis alkalmasabb bíróságot találunk az ilyen ügyekre az esküdtszékben, mint volna az a szakbíróság. Nem azért, mintha a szakbíróságban nem bíznánk, nem azért, mintha arról lehetne a kérdés, hogy a szakbíróság függetlenebből és természeténél fogva jobban tud-e ítélni; hanem azért, hogy az ügyek és az elítélendő kérdések természete az esküdbírói intézménynek, tudniillik a népbíróságnak befolyását az ítélkezésbe teszi szükségessé, majd pedig eiengedhetővé teszi ezt bieonyos esetekben, a hol az államnak nincs elég költsége és pénze, hogy a népbíráskodás elvét a maga egészében keresztülvigye. Van tehát, t. miniszter úr, még bizonyos remény, a miért mi az intézményhez ragaszkodunk. És épen azért ne méltóztassék azzal érvelni, hogy hiszen még ily megrontott alakjában is jó lehet az esküdtszék! intézmény. Ne méltóztassék ezzel érvelni akkor, a mi mi azt akarjuk, hogy ne legyen megrontott az intézmény, hanem minden tekintetben nyújtson garancziát és biztosítékot arra nézve, a mit tőle méltán követelni lehet a sajtóügyekben, politikai kérdéseknél való ítélkezésekben is. Mi azt gondoljuk, hogy hiszen a kormánynak sem lehet szándéka okvetlenül úgy intézkedni, hogy csakis rossz és veszedelmes legyen az, a mit létrehoz. Inkább annak tulajdonítottuk tehát, hogy ezen intézkedés így lett megalkotva, a mint megalkották, hogy a kormány attól a tudattól van elfogulva, hogy mindig ez a kormány, vagy hasonló elveken alapuló kormány less az ő utóda, mert csak így érthető, hogy ily