Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-100
120 100. országos ülés 189?. május 20-án, csütörtökén. kormányzati közegek iránt, és, t. ház, én a magam részéről nem habozom e perczben kijelenteni, hogy engem tapasztalataim arra oktatnak Magyarországon, (Halljuk! Halljuk!) —mindig az ez idő szerinti közigazgatásról, annak szerveiről és hatalmi berendezéséről szólok, — hogy ha csak a közt volna választásom, hogy a szelekeziót az önkormányzati közegekre vagy azok majorizálására bízzam, mint a jelen törvényjavaslat teszi, vagy a bíróságra, én minden habozás nélkül a bíróságra bíznám azt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És szives figyelmébe ajánlom t. ellenzéki társaimnak, hogy ha a szelekczióra vonatkozó elvi álláspontunk leszavaztatnék, én a magam részéről lelkiismereti kötelességemnek tartanám akkor legalább ezt a prinezipiumot bevenni, mint az eredeti törvényjavaslatban; de nem úgy, mint ez kontemplálja, nem azokkal a kautelákkal, hanem a bírói szervezetbe való kellő berendezés mellett sokkal inkább tartanám megnyugtatónak a szelekeziót a bíróra bízni, semmint az önkormányzati közegekre. Mert bármit beszélünk, legyen az három, vagy 12 tagja az önkormányzati közegeknek, 12 igaz, hogy veszedelmesebb, műit három, mert ha tizenkettőt nevezhet ki a főispán, ebből a tizenkettőből — tudjuk, hogy a megyei önkormányzatban mit jelent a tagok választása — az lesz az esküdtek összeállítására hivatott bizottság tagja, a kit a főispán akar és senki más; hogyha ebből a tizenkettőből kiválaszthat magának három tizenhárompróbás bizottsági tagot, akkor igazában mindegy, akár hármat, akár tizenkettőt kellene küldeni. Tehát akár három, akár 12, a mai önkormányzati viszonyok olyanok, hogy ott azon három, vagy 12 embernek akarata abszolúte nem reprezentál semmi mást, mint a főispán akaratát, vagy igazabban a kormány hatalmát. Midőn, t. ház, ahhoz, a mit a t. igazságügyminiszter úr mondott, a komolyság, méltóságteljesség és megbízhatóság tekintetében mi még egy negyedik, igen fontos konstitutív elemet csatolunk, a bírói függetlenséget, a bírói függetlenség kardinális posztulátum nemcsak a szakbíróval szemben, hanem az kell, hogy legyen az esküdtbíróval szemben is; mert nem azért küzdöttünk évtizedeken át, hogy egy szent prinezipiumot vonjunk a bíróság szervezetébe, hogy csak a szakbíróságok részére csináljuk e berendezést, hanem hogy az összes bíróságban az igazsággszolgáltatás egész területén mindenhol érvényesüljön a bírói függetlenség. Az az esküdt, a ki a főispán által kinevezett bizottság által szelegáltatik, az nem lehet független, az tisztán a pártkormányzatnak exponense lesz és semmi egyéb. Már most, t. ház, méltóztassanak figyelembe 1 venni azt, hogy ha a törvényjavaslatnak 5. szakaszát egy perezre figyelemre méltatjuk, hogy mi fölött fog hát az a kommisszió tulajdonképen helylyel-közzel bíráskodni, akkor mindjárt tisztában leszünk azzal, hogy az ellenzéki férfiú és egyáltalán az a férfiú, a ki a bírói függetlenséget, mint attribútumot követeli, az ilyen szelekczióhoz hozzá nem járulhat. Azt mondja az 5. §. 6. pontja: »a ki testi vagy szellemi fogyatkozás miatt az esküdt kötelességeit teljesíteni nem képes«. Hát, t. ház, tudom, természetes, mint jogásznak tudnom kell, hogy mi lebeg a kormány férfiainak szeme előtt, mikor ezt így kontemplálják. Tudom, hogy a t. igazságügyminiszter úr egész joggal hivatkozik arra, hogy vannak testileg, szellemileg fogyatékos emberek, a kik gondnokság alatt nem állanak és mégis képtelenek bírói tisztségek betöltésére. Tudom, hogy előtte ez áll s egyénileg talán ki is jelenthetném, hogy ha nekem megnyugtatásom volna arra nézve, hogy ezt a törvényt mindig az igazságügyminiszter maga fogja kezelni és végrehajtani, hogy ez visszaélésekre okot talán nem is szolgáltatna. De ha elém állítom azokat a közigazgatási orgánumokat s azok közt az úgynevezett kommisszionáriusokar, a kiket mi ismerünk, t. ház, akkor méltóztassanak nekem megengedni, hogy ha én ily passepartout adok kezükbe, hogy a mi szellemi képességünk felett bíráskodjanak, nagyon könnyen sokan leszünk azok, a kik szellemi fogyatkozásban lévén, az esküdtszóki intézményben részt nem is vehetünk. Azt méltóztatik gondolni, hogy csak a jövendőtől való félelem, vagy nem tudom én micsoda rém mondatja ezeket velem. De én tapasztalati tényekre utalok. (Halljuk! Halljuk!) A mostani sajtóbírósági esküdtszék összeállítása is a szelekczió elvén akpszik; a mostani eljárás szerint is az alaplajstrom összeállíttatik a 200 forintnyi jövedelmi képesség és 24 éves kort meghaladott, de hatvanat még el nem ért férfiakból. De már aztán a szolgálati lajstrom összeállítása a hármas tagú, tisztán önkormányzati közegekbői álló bizottság által teljesített szelekczió útján történik, úgy, hogy legkevesebb 72-őt, legtöbb 144-et az a hármastagú törvényhatósági vagy megyei bizottság jelöl ki, a mely bizottság az illető királyi sajtóbíróság székhelyén működő esküdtképes egyénekből az esküdtszéki lajstromot állítja össze. És, t. képviselőház, mit mutat csak Budapesten a gyakorlati élet, mire vezetett ez a szelekczió csak Budapesten? Én 26 év óta vagyok önálló ügyvéd Budapesten. Az első időben, mikor még politikával vajmi keveset vagy talán semmitsem foglalkoztam, egyszer véletlenül megtörtént velem, hogy esküdt lettem Budapesten.
