Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-99
| j|, 99. országos ülés 1897. májas 19-én, szerdán. évben az esküdtszéki szolgálatot tényleg fogják teljesíteni. T. ház! Én teljes elismeréssel vagyok előttem felszólalt t. képviselőtársaim azon része iránt, a kik az esküdtszék! intézményt az évi lajstromoknak sorsolása útján való összeállítására kívánják fektetni. De kénytelen vagyok a magam részéről kinyilatkoztatni, hogy én ezt a módját az évi lajstrom megállapításának elfogadhatónak nem tartom, és pedig azért nem, mert nézetem szerint ez a módszer az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyezteti. T. ház! Csak a való élet tapasztalataival' kell akkor foglalkoznunk, raHön megállapítjuk, hogy Magyarországon a húsz koronát fizető állampolgárok között akárhányan vannak olyanok, kik ha tudnak is magyarul írni és beszélni, bizony az esküdtszéki teendők teljesítésére nem nagyon alkalmasak, és azért én nem merném a véletlen esélyére bízni azoknak az egyéneknek kiválasztását, a kikre én a jogszolgáltatást bízni kívánom, mert könnyen megtörténhetik, hogy ezen liberális elvnek hatása épen nem liberális lenne. Mert méltóztassék elképzelni azt, hogy véletlenül épen olyan tizenkét esküdt fog odakerülni, a kik közül talán egy sem eléggé birja azon egyéni tulajdonságokat, melyek méltóvá teszik őket arra, hogy a jogszolgáltatás az ő kezükbe legyen letéve, vájjon nem érvényesítheti-e itt a pártpolitika a maga befolyását? Hiszen az a tizenkét, 10 forint, adót fizető esküdi olyan is lehet, a ki a szolgabíró egy intésére úgy fog szavazni, a hogy a szolgabíró kívánja, mert nem is képes kellőleg felfogni hivatásának nagyságái. T. ház! Feltétlenül a szelekcziónak, a kiválasztásnak elve az, a melyre az évi lajstromok elkészítését nekünk fektetni kell, ha a jogszolgáltatás érdekeit veszélybe dönteni nem kívánjuk. Nekünk figyelemmel kell lennünk a való élet követelményeire, nekünk számolnunk kell azzal az eshetőséggel, hogy ha mi nem biztosítjuk az iutelligenczia túlsúlyát az esküdtek működésében, ezzel veszélyeztetjük ennek az intézménynek egész jóságát, veszélyeztetjük nemcsak a közvélemény szimpátiáját, de veszélyeztetjük a jogszolgáltatás czéljaira való használhatóságát. A javaslat, — szerény véleményem szerint — e kérdésnél is előnyösen üt el az eredeti javaslattól, a mely ezen szelekcziót kinevezett bírákra kívánta bízni, a mit én, t. ház, elvi szempontokból elleneznék. Mert igaz, hogy a törvény szigorú alkalmazását, az igazságtól való eltérés mellőzését leginkább várhatnék a bírói kar tagjaitól. A bírák elmozdíthatlanságak következtében a kormányhatalomtól függetlenítvék; állásuknak természete távol tartja őket a napi politikától és annak mozgalmaitól; a jogszolgáltatásnak folytonos gyakorlata, a mely életük legfőbb kötelességévé teszi az igazság keresését és a törvény rendelkezéseinek fentartását: saját lelkükben mintegy gátat emel számukra az igazságtól való eltévelyedés ellen. Ha ehhez még hozzáveszem a jogszolgáltatás iránt bennök természetszerűleg" kifejlődött előszeretetet, akkor azt kell mondanom, hogy a szelekcziót kétségtelenül leghelyesebben a jogszolgáltatás érdekében legmegfelelőbben a kinevezett bíróságok fognák eszközölni. így áll a dolog az elméletben, t. ház, de a gyakorlatban a dolog képe megváltozik, mert a gyakorlatban a bírói függetlenség csak addig teljes, a meddig a kormány tiszteletben tartja a különböző hatásköröket, míg a bírótól felebbvalói, vagy a kormány közegei soha, nem kívánják, hogy ő ellentétbe jöjjön kötelességével. Ha ez az utóbbi feltevés beáll, akkor többé nem szabad a bírák kezeire bízni a szelekcziót, mert ezzel nemcsak hogy a büntető jogszolgáltatás jóságát nem biztosítjuk, de ellenkezőleg, megrontjuk az igazságszolgáltatást végig az egész vonalon. T. ház! Vannak a nemzetek életében korszakok, a mikor azok élén oly vezérférfiak állanak, a kik mindig alá tudják rendelni a maguk, vagy pártjuk érdekeit a nemzeti érdekeknek, és a kik inkább elbuknak maguk, semhogy a bukás szélére juttassák a nemzet nagy intézményeit. Nem kívánok a kérdésre felelni, csak egyszerűen felteszem a kérdést: ilyen-e a mai kor? (Derültség balfelöl.) De épen, mert erre a kérdésre megnyugtató választ nyerni alig lehet: azt gondolom, hogy a jogszolgáltatás veszélyeztetése nélkül a szelekcziót kizárólag bírákra bízni nem lehet. Mert igaz az, hogy a kormánynak nincs joga a bírót törvényes ok nélkül helyéből kimozdítani, de viszont az is igaz, hogy a kormánynak joga van azt a bírót egy helyben örökké meghagyni. Pedig a bíró is ember; ember, a kinek ambicziója van és családja. Ambicziója, a mely folyton arra sarkalja, hogy önfeláldozó működése a rangemelkedésben is megtalálja az ő külső elismertetését, és családja, a mely kötelességévé teszi, hogy iparkodjék elérni a magasabb fizetést. Az előléptetés a kormánytól függvén, a bíró függetlensége teljesnek nem mondható és veszélybe jut, mihelyt a bírót abba a helyzetbe hozzuk, hogy ő neki választani kell a kötelességteijesítést parancsoló lelkiimeret szava és a kormány kívánsága s ezzel kegye között. A bírónak természetes hivatása igazságot szolgáltatni; nem szabad őt oly helyzetbe hozni, hogy a kormánypolitika tőle szolgálatokat kívánjon. A bíráknak kétségtelenül legnagyobb része ilyen körülmények között is, még akkor is, midőn ezzel feíebb^ T alóinak, vagy a kormányhatalomnak kegyét el fogná veszíteni, nem fog eltérni az igazságtól és a törvénytől, a melyet
