Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-99
| ] Q 99. országos ülés 1897. május 19-én, szerdán. és nem fog, én a magam részéről teljesen meg vagyok nyugtatva aziránt, hogy a t. kormány úgy, a mint a múltban meghallgatta ezen szempontból Fiume képviselőtestületét, a törvények életbeléptetése tekintetében meg fogja hallgatni a jövőben is. A miért felszólalok, annak két specziális oka van. (Halljuk! Sálijuk!) Az egyik az, hogy figyelmébe ajánljam a t. kormánynak, hogy valahányszor az eddigi, fiumei szakasz helyett magában a törvényben kívánja azokat a módosításokat felvenni, a melyek Fiúméra vonatkoznak, akkor természetesen nem a törvény megalkotása után, hanem még akkor, mikor a törvény az előkészítés stádiumában van, lesz szükséges Fiume város képviselőtestületét meghallgatni. (Helyeslés jobbfelöl.) Ez az egyik, a mit a t. kormánynak figyelmébe ajánlani kötelességemnek tartottam. Felszólalásom másik oka azon igazolatlan s szintén gyakrabban hangoztatott vád rektifikálása, mintha Fiume magának törvényhozási jogokat arrogálna. Maga az a tény, hogy Fiume a magyar országgyűlésre képviselőt küld, ezt a vádat már abszurdummá teszi. De tény, hogy valahányszor Fiúméban ez a véleményezési jog, melyről előbb részletesen beszéltem, szóba jött, mindannyiszor azt a vádat hallottuk itt a fővárosban, hogy Fiume törvényhozási jogokat arrogál magának, ez a viszonyok nem ismeréséből folyó tévedés, a két kérdés összetévesztése, melyet mint Fiume ez idő szerinti képviselője, Fiume város reputáeziója érdekében rektifikálnom kellett. Ezek után egyszerűen kijelentem, hogy az esküdtbíróságokról szóló törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint a bizottság szerkesztésében részleteiben is elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Lázár Árpád jegyző; Ragályi Lajos! Ragályi Lajos: T. ház! Mielőtt mai beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnék, a t. ház kegyes engedelmével én is bátor vagyok egypár szóval reflektálni arra a kis inczidensre, mely az imént Visontai Soma képviselő úr és az igazságügyminiszter úr közt lefolyt. Teljesen igazat adok úgy a t. miniszter úrnak, mint a vele e részben teljesen egyformán nyilatkozó Batthyány Tivadar gróf előttem szólt képviselőtársamnak abban, hogy a parlament tekintélye megkívánja azt, hogy egymásnak szavahihetősége iránt soha a legkisebb kételyt ne tápláljuk, és ha egy képviselő, ha ez a képviselő mindjárt miniszter is, itt a házban valamit szavahihetőségének természetes súlyával akar mondani, ne kelljen neki bizonyítania, hogy csakugyan joggal birhat arra, miszerint ezt a szót neki el is higyjék. És, t. ház, ebben a házban ez igen hosszú ideig így is volt. De hogy ma nem egészen így van, annak talán nem az ellenzék, hanem igen nagy részben a kormányon ülő férfiak is okai. fŰgyvan! balfelől!) Mert, t. ház, a vita hevében az ellenzék férfiainak még talán inkább megbocsátható, hogy felhoznak oly dolgokat, a melyeknek teljes valóságáról maguknak elegendő előzetes meggyőződést szerezni elmulasztottak. De, nézetem szerint, sokkal súlyosabban esik a latba, ha egy államférfiú, kit a nemzet és a korona bizalma a miniszteri székbe ültet, és ki, mikor egy kérdésre válaszolnia kell, csak kötelességét teljesíti, ha arról a kérdésről magának teljes tájékozást szerez, itt a ház szine előtt tesz oly nyilatkozatokat, a melyekről azután utólag kiderül legalább is annyi, hogy a miniszter nem eléggé tájékozta magát aziránt, hogy a mit mond, az a valóságnak minden részletében szigorúan meg is feleljen. T. ház! Számos konkrét példára lehet hivatkozni, de elég e tekintetben emlékezetükbe visszaidéznem az Agliardi-esetet, a midőn a miniszterelnök úr a leghatározottabban kijelentette előttünk, hogy elküldetett egy jegyzék, a melyről később kisült, hogy soha el nem küldetett; elég emlékezetükbe visszaidéznem a belgrádi esetet, a mikor a miniszterelnök úr a háznak a legkomolyabban kijelentette, hogy elégtételt kapott az ország abban, hogy az illető tisztviselő, a ki Magyarországot megsértette, állásából elmozdíttatott és később kisült, hogy az elmozdítás előléptetés volt; elég hivatkoznom a Blaskovich-féle levélügyben tett nyilatkozatra, a midőn Vészivel, a közvetlenül érdekelt féllel való utólagos értekezés után a miniszterelnök indíttatva érezte magát itt a házban tett kijelentését utólag megkorrigálni; elég hivatkoznom, t. ház, a tegnapi esetre, midőn a ház igen tisztelt elnöke került abba a helyzetbe, hogy a miniszterelnök úr előadását ha nem is rektifikálnia, de legalább kiegészítenie kellett. (Igaz ! Úgy van! balfelöl.) Ezek szerint, t. ház, ha a miniszteri padokról az ellenzékkel szemben az a követelés támasztatik, hogy mi mindent feltétlenül igaznak és megbízhatónak tartsunk, a mit a miniszter urak nekünk mondanak, akkor a miniszter urak e részben maguk kezdjék meg a régi gyakorlat helyreállítását. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek után áttérek, t. ház, tulajdonképeni tárgyamra. Daczára annak, hogy nem tartozom a t. szabadelvű párt kötelékébe, . . . Meszlény Lajos: Gratulálok! (Zajos derültség.)
