Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-71

71. országos ülés 1897. márczius 16-án, kedden. 8íi nyos politikai mozzanatokat kevert be ebbe az igazságügyi vitába. Ama személyes dolgok, a miket felhozni szíves volt, megvallom, már előbbi beszédem elmondásakor voltak nyelvemen. Hogy pedig e tekintetben nem kényszerűségből nyilatkozom, ügy a hogy fogok nyilatkozni, ennek bizonyí­tékát is szolgáltathatom. Előbbi beszédem jegy­zeteinek elején ugyanis ott áll az öte-toi, que je m'y mette, az, a mit később Polónyi Géza kép­viselő úr felhozott, még pedig mint tiltakozás. Azon gondolat folytán azonban, hogy szokat­lan szerénytelenség volna egy egyszerű kép­viselőnek ily kijelentést tenni, elhagytam ezeket a megjegyzéseket. Polónyi Géza: Plajbászszal vagy tintá­val voltak írva! Elnök: Kérem Polónyi képviselő urat, ne szóljon közbe. Emmer Kornél: T. szomszédom ismeri azokat a jegyzeteket s így ő megnyugtathatja a t. képviselő urat, hogy nem utólagosan írtam be. Én nagyon röviden fogok átmenni ezen reám nézve nem kellemes kérdésen. Osz óta többen törték fejőket azon, hogy mi bírhatott engem reá, hogy ÍIZ én bírói székemet ezzel a helylyel felcseréljem. Titkos czélt, hátgondola­tot, pretenziót és talán várakozásokat véltek ebben a lépésemben rejleni. Mily sötét örvényt tár fel előttem ez a felfogás! Hát már többé nem a legszebb hivatás a mandátum? Nem-e méltó ez arra, hogy a legjobbak önczélként és mindenek felett ambi czionálják? Akár naivságnak, akár idealizmus­nak méltóztassék ezt minősíteni, az én felfogá­som egy maradt. Én rajongok a parlamentariz­musért, mert megőriztem a 60-as évek illúzióit és nem tudom elfeledni, hogy a nagy felirati vitákhoz jártam iskolába. Ez a vád különben szimptomatikus. Minden­ben, a mi ezen a oldalon történik, legyen az gáncs, legyen dicséret vagy mély hallgatás, czélzatosságot, önhaszonlesést és egyéb nem nemes motivumokat keresnek. Ez most sokak politikai force-a, pedig ne ássuk alá a parlament tekin­télyét, hiszen a dicső szent korona mellett, ez a nemzetnek legszentebb intézménye. Ha vannak imitt amott visszaélések, (Egy hang balfelöl: Nagy­szombatban!) ott ugyan nem voltak! Ha vannak imitt-amott jelei a korrupeziónak, megvan az ellen­hatás ÍB minden párton. Ez az ellenhatás meg­győződésem szerint diadalmaskodni fog, mert nemzetünk szervezete erős, egészséges és intakt. A mi már most azt a kérdést illeti, hogy a háznak melyik oldaláról kellett volna márczius tizediki beszédemet elmondanom, arra részben már válaszoltam. Válaszoltam azt, hogy tudo­mányos dolgokban nem ismerek el pártfegyelmet és hogy a szabadelvűség, a gondolat-szabadság pártja, azt hiszem, távol áll attól, hogy tndományos dolgokból pártkérdést csináljon. Az igazság azon­ban, bármely oldalról hangoztassák, érvényt szerez magának. Egyébiránt, ha arra az oldalra való volt az én felszólalásom, miért nem támadt támogatója azon az oldalon? Miért nem támadt bajnok, a ki az ellenem szórt nyilak közül csak egyet is felfogott volna pajzsával? E helyett még Polónyi úr is csatlakozott azokhoz, kik engem kővel megdobáltak. Törvényt akar látni felettünk Polónyi Géza úr, bíró akar lenni a Plósz Sándor és köztem lefolyt vitában. De ő mint legszigorúbb vádló lépett fel azután. Hogy lehetséges ez vádló és bíró egy személyben, száz évvel Beccaria, Ötven évvel Feuerbach után? Azzal vádol, hogy nem tiszte­lem az 1848-iki törvényeket, gyűlölöm a sajtó­szabadságot, ellene vagyok az esküdtszéki intéz­ménynek, és ezt mind egy jogászegyleti értekezé­sem alapján mondja, a mely a főváros legtekin­télyesebb jogászkörében lett elmondva, a végén meg lett tapsolva és egyetlen hang sem volt, mely e vádakat ebben megállapítottaknak találta volna, Csak nem olvashatom fel a háznak most ezt az értekezést. Pedig a félremagyarázott igazi ten­denczia, csak úgy volna kimutatható. A mit Polónyi úr belőle kiolvas, az nem az igazi ten­denczia a mely az egészen átvonul; ezt kellene kimutatnom. De talán elég utalnom arra, hogy Magyarországon és főkép a fővárosban, nem találkoznék jogászkör, a mely ilyen hazaáruláso­kat szó nélkül hagyna és azokat még meg is tapsolná. Az esküdtszéki intézmény ellen kikeltem akkor tudományos alapon, az akkor szerzett tapasztalatok alapján. Mert akkor sűrűn fordultak elő esetek, hogy az esküdtek arra a kérdésre: van-e rágalom, becsületsértés az inkriminált czikk­ben, egyhangúlag igent mondtak; ama kérdésre: szerző-e a vádlott, szintén egyhangúlag igent mondtak; arra a kérdésre pedig: bűnös-e, egy­hangúlag nemmel feleltek, (Mozgás jobbfelöl.) a nél­kül, hogy a sértett fél valami komolyabb kifogás alá esett volna. De még erősebb eset is történt akkoriban, és ennek közvetlen hatása alatt írtam értekezésemet. Történi; az, hogy a panaszos, ki ellen az inkriminált czikk írva volt, oly vehe­mens támadásnak volt kitéve a védő részéről, hogy inkább ő látszott lenni a vádlottak padján. Az esküdtek visszavonultak a hosszú tárgyalás után és nagy feszültséggel várta mindenki a verdiktet. Megjelennek, mély csend közt hirdeti ki az elnök: »Egykangúlag bűnös a czikkíró*. A bíróság erre alkalmazza a büntetést és alig vonul vissza tanácskozó termébe, már jelentkezik az esküdtszék és azt mondja, hogy tévedés van

Next

/
Thumbnails
Contents