Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-70

gfj 70. országos ülés 1897. márczius 13-án, szombaton. kap az egyik kovácslegény egy ítéletet, amelyben 300—400 forint költség fizetésére köteleztetik, a melyet annak fizetésképtelensége okából az állam tartozzék viselni, senkisem akarja, és ez a sajtószabadságnak semmi szolgálatot sem tesz. Még kevésbbé tesz szolgálatot a sajtószabadságnak az, a ki azt az állapotot akarja lehetővé tenni, hogy a megtámadott női becsületet, a melylyel szemben a törvény bizonyítást nem enged, a kis körre terjedő vidéki hírlap mocskai folytán a nagy esküdtszéki tárgyalás alatt az egész világ nagy dobjára vigyük és az egész világ előtt pertraktáljuk. Az ilyen eseteknek esküdtszék elé való vitele azt eredményezi, hogy büntetlenül marad a bíín és a bűnös sikeresen ostromolja áldozatát és zsarolja azt meg, mert a nő, a ki igazán félti becsületét, a család, a mely valóban féltékeny családi szentélyére, inkább elviseli a súlyos és méltatlan támadást és bántalmazást, semhogy a nagy világ elé vigye családi szentélyét vagy női becsületét. (Igaz! Ügy van! jobb- és balfelől.) Ezen esetekben nincs bizonyításnak helye, mert a törvény azt az elvet állítja fel, hogy például a hol külföldi uralkodóról, a hol megtámadott női becsületről vagy oly esetről van szó, midőn magánpanaszos indítja meg a panaszt, vagy azt visszavonja, és a midőn jogerős ítéletről van szó, bizonyításnak nincs helye. Igen természetes ez, mert nem helyes és okos dolog, hogyha valamelyik tiszteletreméltó írótársunk vagy bármelyik zsurnaliszta előáll és például egy külföldi uralkodóval szemben egy gyalázó czikket ír, az esküdtszék előtt bizonyítsunk egyik vagy másik királyról olyasmit, a mi miatt Magyarország háborúba keveredjék egy úriember czikke folytán. Azt sem lehet megengedni, hogy ott, a hol magánember van jogosítva panaszt emelni és azt nem teszi vagy visszavonta, más ember bíráskodjék a becsület fölött; mert lehetetlen, hogy például ha valaki gazdája ellen lopást vagy sikkasztást követ el és az azt be nem jelenti, vagy annak megbocsátott, azt másik ember meggyalázhassa, bár esetleg ártatlan lehetett, de bíróilag már nem purifikálható. Még kevésbbé lehetséges az, hogy a bizonyítást megengedjük a női becsület kérdésében, a mit a magyar törvényhozás termében nem kell részletesen indokolnom. Legkevésbbé lehetséges pedig az, hogy a bizonyítás megengedtessék ott, a hol már jogerős ítélet létezik. Hiszen, ha valaki ellen lopás vagy csalás miatt följelentés tétetett és az illető az erre illetékes bíró által fölmentetik, lehetetlen, hogy róla hat hónap múlva mégis azt mondhassa valaki, hogy csaló és ha mondotta, akkor új bizonyítást engedjünk meg, hogy az előbbeni bírói ítéletet az esküdtszék hatályon kivííl helyezhesse. Ez nevetséges igazságszolgáltatás lenne. Már most, t. ház, mit akartam én konkluzum gyanánt mondani? Azt, hogy oly esetekben, a hol bizonyításnak helye nincs, az esküdtszéki bíráskodás egyszerűen képtelenség, mert az esküdtek lelkiismeretét abba a Prokrusteságyba szorítja, hogyha odajön egy tárgyalásra és azt mondják : »itt bizonyításnak helye nines«, minek folytán nem tudhatják meg, hogy mi az igazság; ez annyit jelent, hogy passe partout-t adnak a vádlott felmentésére, mert tiszta és világos, hogy nincs ember, a ki bizonyíték nélkül valakit el akarjon ítélni. Olyan esetekben tehát, midőn bizonyításnak helye nincs, az esküdtszéki bíráskodásnak sincs értelme, mert az a lelkiismeretnek olyan visszásságokba keveredése volna, mely az esküdtszéki instituczióval magával ellenkeznék. Ámde ezen inagánbecsületsértési perek annyira elárasztották az esküdtszéki institucziót, hogy Budapesten két évig is eltart, míg egy ilyen magánbecsületsértési pert sajtótárgyalás útján el lehet végezni. Mire vezet ez? Oda, hogy a párbajmániának szolgáltatunk egy fegyvert, a mely természetszerűleg fejlődik ki a társadalomban, mert ha én tudom azt, hogy nyilvános megtámadtatásom folytán nem kapok rögtön vagy legalább gyorsan elégtételt, hanem csak évek múlva és akkor is az a szerencse és megtiszteltetés vár reám, hogy megtámadott becsületemért 3—4 száz forintnyi költséget fizethetek: akkor természetes, hogy előbbre helyezem azt, hogy holnapután megverekszem, semhogy két esztendeig várjak becsületemet pellengére állítva elégtételre. Mindazon kérdéseket lehet tisztázni és rendezni, hogy hol forog fönn a sajtószabadság kérdése. Meggyőződésem szerint ott, a hol a közérdek van érintve; minden oly esetben tehát, a hol közérdekről, a hol közhivatalnokoknak hivatali minőségökben elkövetett cselekedeteiről ; a hol jogos magán- vagy közérdekről van szó: feltétlenül szükséges, hogy a sajtószabadság biztosítéka: az esküdtszéki intézmény továbbá is fentartassék. Ismerek egy elméletet; egész tisztelettel hajlom meg előtte. Beksics Gusztáv t. képviselőtársunknak ugyanis az az alaptétele, hogy egy közbeneső jury által állapíttassák meg, vájjon forog-e fenn a közérdek sérelme vagy sem, és ha igen, akkor megy az esküdtszék elé a dolog, ha nem, a szakbíróság elé. Hogyha a törvényhozás erre az álláspontra helyezkedik, vagy ha a vádtanácsra nézve rendeli ezen kérdésnek eldöntését, teljesen eleget tett mindkét irányban, a mennyiben el fogja érni azt, hogy a közérdek az esküdtszék előtt védelmeztessék meg, másrészt meg fogja védeni a magánbecsületet, a női becsületet attól, hogy az