Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-70

70* országos Síén I89T. m&resdns t3-án, siomfeatoa. 55 lékezni, a kúriai bíráskodás kérdése, a mely csak néhány hónap előtt az egész ország közvéleményét oly nagy mértékben igénybe vette, mondhatnám izgatta, úgyannyira, hogy ezen kérdésben teljesen fölmentettnek érzem magamat attól, hogy a néhány hónap előtt történtek tekintetében a képviselőház emlékének felfrissítésére vállalkozzam és ismétlésébe bocsátkozzam azon tömeges érveknek, melyek e kérdés köríü csoportosulnak azon nagy tétel megvitatásánál, hogy végre-valahára elérkezett az ideje annak, hogy Magyarország törvényhozása a verifikáezió kérdésében eddig gyakorolt, mondjuk önkormányzati vagy szuverenitási jogát a kúriával megosma. A dolog hisztorikuma is ismeretes a t. ház előtt. Tudjuk, hogy az a játék, a mely a kúriai bíráskodással lefoytattatott, nem először folyt le a magyar törvényhozás termeiben. Azt hiszem, hogy valamint az első és második alkalommal nem volt ez a játék valami lélekemelő a magyar közvéleményre, époly kevéssé lehetett lélekemelő az ügynek azon utolsó fázisa, mely Ível ezen nagy kérdés a politikai garancziák keretéből kieszkamotiroztatott és az igazságügyi kormánynak a nemzet és világ előtt való teljes kompromissziójával a napirendről leszoríttatott. Tudjuk, t. ház, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat hű történetének előadásához tartozik az is, hogy ez utóbbi törvényjavaslat, mely a kúriai bíráskodás behozatala czéljából a ház előtt feküdt, bizonyos mértékig a pártok közötti transzakczió jellegével is birt és ahhoz az adott férfiszó pecsétje is járult. Daczára ennek, t. ház, úgy történt a javaslattal, hogy nem épen kisjelentőségű politikai hipokrizissel bevétetett e törvényjavaslatba az Úgynevezett Kanzelparagraph, mely a t. többség táborának élén álló kormányférfiak biztos meggyőződése, de az egész ország köztudata szerint is előre lehetetlenné tette, hogy a rendi formák szerint fennálló főrendiházban ez idő szerint e törvényjavaslat e szakasz okából törvényerőre juthasson. Felvétetett tehát egy biztosítási szelep, melyen keresztül a kormány az 8 egész Ígéretével, hozzáfűzött egész politikai reputácziójávaí a legkönnyebb szerrel és könnyű gőzzel elmenekülhetett. Tudjuk, t. ház, hogy a mit mindenki előre látott és jósolt, bekövetkezett. A főrendiházban ezen törvényjavaslat épen a most említettem szakasz okából általánosságban ugyan elfogadtatott, de a részletes vitánál a megfelelő szakaszok kihagyása végett visszaküldetett. A dolgok ily állásában, t. ház, ugyanaz a kormány, mely politikai felelősségének teljes súlyával s Ígéretekkel, nyilatkozatokkal a képviselőházat is ezen keidéiben angazsirozta, most egyszerre ezen kérdést nem létezőnek tekinti és az elvi ígéretek táborába és csomójába sorozza. T. ház! Habár fel mentettnek érzem magamat, mint mondám, a kúriai bíráskodás mellett és ellen szóló érvekkel itt foglalkozói, de azt ezután már kötelességemnek tartom, hogy az igazságügyi kormányt megkérdezzem, hogy vájjon a jövendő szempotjából ezen törvényjavaslat tekintetében mi az álláspontja? Én már megadtam magamnak a feleletet arra, hogy mi ez az álláspont, de az országnak is meg kell felelni és kérdem, vájjon az ország is nem szankczionálja-e azon véleményt, a melyet ezen eljárás felett én alkottara magamnak. A Bánffy-kormánytól azon választások után, a melyeket 1896-ban láttam, nekem, a ki ismerem e választások történetét, talán szinte felesleges kérdeznem, hogy akad-e, elfogad-e pártatlan bírót a megvesztegetések, a hatalmi erőszak azon tényei ellen, a melyek minden választás alkalmával megnyilatkoztak ugyan eddig is, de soha olyan mértékben, mint a hogyan megnyilatkoztak most. Ahhoz a politikához tehát, a mit a Bánffy-kabinet folytat, nem illik egy pártatlan bírónak Ítélkezése a választások érvényessége felett. A mit mi előre tudtunk, az bekövetkezett; a Bánffy kabinetuek a bíró ítélete a Gessler-kalap volt, nem pedig törvényhozási institucziót ezélzott ez intézkedéssel; azért ejtette el a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot. De hát e parlament csak arra való, hogy kormányoknak ígéreteit, e képviselőháznak tényeit a történelem számára regisztrálja? Hát viselkedhetünk ml bizalommal, de csak tisztelettel is azon kormány iránt, mely ilyen játékot tíz a nemzet közvéleményéve], (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) a mely megengedhetőnek tartja azt, hogy saját törvényjavaslatai lomtárba kerüljenek, hogy azok a főrendiháznak egy vétója által megakasztassanak és belőlük törvény sohase lehessen? Ez vagy a politikai gyávaságnak, vagy a politikai liipokrizisnek olyan neme, a melyet eléggé megbélyegezni nem lehet (Ügy van! a szélső baloldalon.) és elhallgatnunk pedig annál kevésbbé szabad, mert azok a jogok, a melyek ott kodifikálva vannak, nem egy pártnak a jogai, hanem a nemzet jövőjét biztosítani ezélzott azon intézkedések, a melyek megelőzhették volna a messze jövendőben azt, hogy ilyen durva és ilyen gyalázatos visszaélések, mint a milyenek Magyarországon történtek, a milyeneket, fájdalom, a szomszéd Ausztria, ílaliczia tartományában is napról-napra sűrűbben látunk, legalább ne követeljék meg a nemzet legszentebb jogainak gyakorlatánál, a választásoknál, a véráldozatokat. Pedig, t. képviselőház, ha ez országban előbb-utóbb a kúriai bíráskodás