Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-69

69. országos ülés 1897. m&rczins 12-én, pénteken. 37 előbb megkészíteni. Franciaországban mihelyt valami megérlelődik, vagy általános szükséggé lesz, nem várnak vele, hanem, — a franczia törvényhozás tanúskodik róla — esetről esetre, pillanatról-pillanatra rövid, kis törvényjavaslatot készítenek. Itt van: a 387. §. a) pontját képezi a büntető törvénykönyvnek, mely azt mondja: »A ki azt állítván, hogy hatóságnál, közhivatalnál vagy ezeknek közegénél befolyása vagy összeköttetései vannak, közbenjárásaira, vagy valamely kedvezmény kieszközlésére szükségesnek állított jutalom vagy megvesztegetés fejében pénzt vagy pénzértéket elfogad, maga vagy más részére köteleztet, — a mennyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény fenn nem forog: csalást követ el és a 383. §. szerint büntetendő«. (Helyeslés a szélső hátoldalon.) Ez nagyon szépen meg van indokolva abban a javaslatban, hogy már 1892-ben május 18-án, mikor benyújtották a javaslatot, azokat olyanoknak tartotta az igazságügyi kormány, hogy ezt a szakaszt bevette a novellába. És íme öt esztendő vagy több is elmúlt, az igazságügyi kormány visszavonta a javaslatot, de ezen fontos szakasznál törvényerőre emelésére máig sem gondol. Pedig méltóztassék elhinni, t. miniszter úr, a ki pedig az ő — elismerem — igen tartalmas kimagasló beszédében az igazságügy minden ágára kiterjeszkedett, méltóztassék elhinni, hogyha ez a szakasz életbe léptettetik, akkor az a nagy vita, mely most a közvéleményben és a sajtóban lefolyt, az ügyvédi és képviselői tisztesség közötti különbség megállapítása szempontjából, nézetem szerint, tökéletesen feleslegessé vált volna. (Úgy van! a - szélső baloldalon.) Mert ezen két karnak becsülete és tisztessége között különbség nem lehet. Egyformán kell azt ráruházni a törvényhozás tagjaira, a kiknek állása nagy és fontos épúgy, mint a közvédőre, a kire felette kényes, nagy és nemes hivatást ró a [törvény. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen azért azt hiszem, ha a t. miniszter úr az ügyvédi rendtartást is olyképen akarja megállapítani, hogy ezen karnak a saját kezére bízza a saját qualifikáczióját, és az autonómiának megbecsülésével oly institucziókat léptet életbe, hogy ne más testület legyen hivatva az ügyvédi kar becsülete felett dönteni, hanem az ügyvédi karnál marad a saját becsülete feletti őrködés, akkor azt hiszem, hogy a purifikácziót, a becsületnek és tisztességnek megtorlását az ügyvédi kar a maga hatáskörében mindig ngy mint eddig is, szigorúan gyakorolni fogja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És tessék elhinni a t. miniszterelnök úrnak, hogy nem egészen igazgágos volt az a tegnapi állítása, midőn azt méltóztatott mondani, hogy a sok pernek az ügyvédek az okai. (Felkiáltások : is!) De azt is hozzá tetszett tenni, hogy az ügyvédek szuggerálják a feleket az ő ügyüknek igazságos volta iránt. Hát kérem, ez igen fájó dolog az ügyvédi emberre, ha épen a törvényhozás termében és oly mérvadó helyről, az igazságügyi kormányzat vezetésétől hall ilyesmit. Az ügyvédi osztály nagyon érzi annak a küzdelemnek hatását, a melyet neki a közéletben folytatni kell, de egy megnyugvása azért van az ügyvédi osztálynak, hogy a mint a történelem is bizonyítja, a mint a közelmúlt idők is bizonyítják, mint egyes államok szabadságtörekvései is igazolják, mégis az ügyvédi osztály volt az, a mely legnagyobb küzdelme és kenyérkereseti dolgai közt egyéni függetlenségét és a közszabadsághoz való ragaszkodását meg tudta óvni és azért látjuk, t, ház, hogy bármily előítélet van az ügyvédi osztály ellen, azért egyes államok legkiváló szabadságférfiai, vezérei ezen osztályból kerültek ki, a melyre most azt a kicsinyes állítást mondja a miniszter úr, hogy ők szuggerálják a feleket, hogy perlekedjenek. Hiszen fegyelmi vétséget is képezne, (Ellenmondás balfelől.) ha az ügyvéd ezt tenné, hiszen a törvény egyenesen megtiltja, hogy alaptalan perekre rábeszélje a feleket, annál Inkább, ha a szuggesztiónak nagyon veszedelmes módjával eszközölné azt. Meg vagyok győződve, ismervén a t. igazságügyminiszter urnak felfogását egyébként, hogy ezzel bizonyosan nem oly súlyos ítéletet akart mondani, mint a minő szavaiból kitűnik és mindenesetre csak az állapotot akarja jelezni, hogy talán az ügyvédeknek e? a nagy 'sokasága inkább a népben kelti önkéntelenül azt a felfogást, hogy neki perlekednie kell, hogy neki a vélt jogot keresnie kell. A feltételes ítéletek is szóba hozattak a házban. Psik Lajos t. képviselőtársam igen helyesen mutatott rá, hogy a modern büntető jogszolgáltatás rá van utalva erre, különösen arra való tekintettel, hogy az erkölcsöknek fejlődésével ma — a mit szintén az említett t. képviselőtársam igen helyesen említett meg — a szabadságnak egyszerű elvonása, vagy egy legrövidebb tartamú szabadságvesztési büntetés is jobban bélyegzi meg ma az embereket a társadalomban és jobban keld fel — sajnos — az előítéletet ellenük, mint régen a legmegbecstelenítőbb nyilvános testi büntetések; ilyen időben tehát elérkezett az ideje annak, hogy Magyarország is követve a többi államok példáját, behozza a feltételes ítéletnek intézményét. Ez szintén be volt ékelve a novellába, a bűnvádi eljárás keretébe szintén be lehetett volna illeszteni; azonban ez sem történt meg, vissza is vonatott a novella, és míg egyes európai államok a legkitűnőbb eredményeket érték el ezen a téren és igen sok embert megtartanak a