Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

68. országos illés 1897. m&rciins 11-én, esütSrtOkSn. 19 tattak. És azt mondják — és ágy is van — hogy a polgári törvénykönyvnek ép azok a részei a legstílszsrtíbbek, melyek nem oly gyorsan készültek, hanem a régiből lettek átvéve. Hogy az államtanács mit használna, arra már ő exezellencziája megfelelt. Azt hiszem, a név nem változtatna a dolgon, és nem változtatna a szám felemelése sem. Ezek után még rámutatok azokra a panaczeákra, melyekkel Emmer Kornél t. képviselő úr hazánk igazságügyét javítani akarja. Ezek elseje az okirati kényszer. Hát én nem értem, mit akar ezzel? Oly értelemben veszi-e azt, hogy az okirat legyen az ügylet érvényességének feltétele, azaz hogy az ügylet nem érvényes, ha nem okiratba foglaltatott? Vagy úgy, hogy az okirat legyen a bizonyítás feltétele, hogy okirat nélkül ne lehessen bizonyítani ? És mily terjedelemben akarja ezt? Egyes nemű ügyletekre? Hisz erről lehet beszélni. Vagy csak általános magánjogi ügyekre, a kereskedelmiekre nem? Vagy bizonyos összegig akarja-e korlátozni? Az is kérdés, mily okiratokról szól? Hát, t. ház, e kellően nem méltatott javaslatban (Derültség jobbról.) van egy intézkedés a 43. §-ban, a mely így szól (olvassa): »Az egyszerű kölcsönt vagy hitelezési ügyletet tartalmazó okirat bizonyító erejéhez szükséges, hogy a kiállító azt egész terjedelmében irta és aláirta, vagy ha a szöveg más kéztői származik, hogy aláírása két előttemező tanú aláirása által hitelesítve legyen«. Egyszerű kölesönre vagy hitelezési ügyletre vonatkozólag kívánj okiratkényszert? Vagy a bonyolultra is, mert hiszen ez is hitelügylet. Emmer Kornél: Erről így is csinálnak okiratot! Plósz Sándor államtitkár: Persze, a hitelügylet mellett a kölcsönt általában kár volt felemlítem. A másik panaczea a békéltető eljárás. Erről a javaslat 109—113. §-a szól. Ha az ember Emmer Kornél képviselő úr beszédét olvassa, azt hihetné, hogy az is az o találmánya, hogy a békéltetésnek nem kell okvetlenül a tárgyalás elején történnie, hanem hogy az történhetik a tárgyalás folyamán is. Talán a t. képviselő' úr ezt maga sem gondolja komolyan, mert hisz tudni fogja, hogy a 68-iki perrendtartás szerint, bár ott csak a tárgyalás kezdetén való békéltetés volt kötelezőleg előírva, minden józan biró, tekintve hogy nem volt ettől eltiltva, a tárgyalás folyamán, valahányszor erre kedvező alkalom volt, megkisérlette a békéltetést. De a sommás törvényben ez meg van mondva egyenesen és ki van mondva a 85. és 93—94-iki perrendtartási tervezeteimben is. Ott ktilöuben még egyéb is ki van mondva; nevezetesen ki van mondva, hogy lehetséges eskü mellett is egyezséget kötni, továbbá ki van mondva — a miről, úgy hallom, hogy praktikusnak is bizonyult — hogy lehet az egyezséget úgy is megkötni, hogy egyes ténybeli vagy jogkérdés a bíróság eldöntésére bizatik, a mely azután az ítéletben az egyezséghez kell, hogy magát tartsa. Ezt pedig, t. ház, nem volt felesleges kímonda ii. Éu legalább fontosabbnak tartom, mint azt, a mi a 114. §-ban foglaltatik, tudniillik hogy: »A megkezdett tárgyalás a felek és a bíró szükséges pihenése czéljából félbeszakítható.« (Derültség a jobbóldalon.) T. ház! Azonban van a t. képviselő úr javaslata és a sommás törvény között még egy különbség, tudniillik a 110. §. azt mondja: »Az egyezségi kísérlet megtételével a bíró helyett bizalmi férfiú is megbízható. E tiszttel rendszerint a felekhez közel lakó, mindenesetre érdemes független és köztiszteletben álló honpolgár bízandó meg.« T. ház! Közellakó, lehetőleg szomszéd. Ez a viczinalizmus a perrendtartásban. (Derültség a jobboldalon.) Azt mondhatnám rá, ha oly módon akarnék kritizálni, mint Emmer Kornél t. képviselő úr, hogy ez kitűnő idea, mely a 114. §-t is feleslegessé teszi, mert hiszen a bíró, ha pihenni akar, egyszerűen elküldi a felet a szomszédba, a honnan, lehet, egy hónap múlva jön vissza s azután majd élűiről kezdhetik az egész eljárást. (Derültség a jobboldalon.) Legfontosabb, t. ház, a panaczeák közt a harmadik, a sürgősségi eljárás. Hogy mit kelljen ez alatt érteni, azt Emmer Kornél t. képviselő úr megmagyarázta, (Halljuk! Malijuk!) tudniillik azt kell alatta érteni, hogy ez olyan eljárás, a mely gyorsabb, de természetesen ennek megfelelőleg felületesebb is, tudniillik csak egyes pontokra szorítkozik, sőt azoknak csak valószínűsítését kívánja meg, — tehát olyanforma, mint a római sumsnatam cognoscere, — és a melyben hozott határozat nem végleges, hanem csak előzetesen végrehajtható. Hogy erre az eljárásra a franczia jogban szükség vau, ez nagyon természetes ; különösen szükség van rá a role-rendszer mellett, mert ott az ügyek feljegyeztetnek a jegyzékbe s azon sorban kerülnek tárgyalás alá, a melyben fel vannak jegyezve, ellenben minálunk nincs szükség rá, nincs szükség rá a szóbeliség mellett, mert hiszen a szóbeli eljárásnak épen az az előnye, hogy e mellett megvan a lehetőség arra, hogy rövidebb határidők tűzetnek ki és pedig egyaránt lehetséges lesz a rendes törvényszéki, mint a járásbírósági eljárás mellett, ha tudniillik a bírónak van 3*