Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

68. országos ülés 1897. márezina 11-én, csüt8rt8fc5n. !5 annyival kevésbbé, mert a támadás, úgy láttam, egyenesen ellenem van irányozva. Doktrinarizmus, germanizáczió vádja, ezek azok a hangzatos szavak, a melyekkel az én működésemet nem először támadják meg. Ismerem ezt a csatazajt és ráismertem volna akkor is, hogy kit ért az igen tisztelt képviselő úr, ha nem nevezte volna meg a sommás eljárásnak a szerzőjét, a ki, habár ez érdemet nem vindikálhatom egyedül magamnak, mégis leginkább én vagyok. T. ház! Megtámadtatott nemcsak az én kodifikaczionális működésem, hanem egyáltalában az az irány, a melyet én részint a katedrán és a tudományos irodalom terén, részint a törvényelőkészítés terén több mint egy negyed század óta képviselek, s a melyről meg vagyok győződve, hogy helyes, hogy hazám javára szolgál. Előre kijelentem, hogy én attól az iránytól, a melyet eddig követtem, nem fogok ezen támadás után sem eltérni. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy legtöbbet használok hazámnak akkor, ha felhasználva a külföld összes vívmányait, azokat teljesen asszimilálom, magyarokká teszem s azokon felemelkedve igyekszem tovább menni (Helyeslés jobbfelöl.) és így az ország részére olyat teremteni, a mi a külföld előtt is megállja a kritikát. Nem akarok, t. ház, hosszasabban az általánosságok terén mozogni; rátérek egyenesen a részletekre. (Halljuk ! Halljuk !) A vád, t. ház, mindenekelőtt az, hogy a kodifikáczió és nevezetesen a sommás eljárás német minta után indul. Nézzünk egy kissé közelebbről e vádnak a szemébe. Nézzük meg, miben követi a sommás eljárás a német birodalmi perrendtartást és miben tér el attól. Megegyezik a német birodalmi perrendtartással a szóbeliségben általában, megegyezik a szabad bizonyításban, megegyezik a teljes feljebb vitelben és megegyezik a harmadfokú jogorvoslatban, a revízióban. Ellenben eltér a jegyzőkönyvezésben, a mennyiben a jegyzőkönyvek úgy vétetnek fel lényegileg, mint az 1868-iki perrendtartás szerint, holott a német perrendtartás szerint a jegyzőkönyvbe az egész tényállás nem vétetik fel, eltér a szóbeliség keresztülvitelére nézve a felebbviteli eljárásban, a mennyiben a kötelező szóbeliségre alapított felebbezés mellett ismert nyilvános előadásos felebbezést, a hol a szóbeliség csak fakultatív; eltér a harmadfokú jogorvoslatnál a szóbeliség tekintetében, a mennyiben eltérőleg a német perrendtartástól, a mely a kötelező szóbeliséget ismeri a harmadfokon is, és megegyezőleg a franczia semmiségi panaszra nézve előírt eljárással, a fakultatív szóbeliségen alapúi; eltér, a mennyiben a felek esküjét mellőzi és e helyett angol mintára a feleknek eskü alatti kihallgatását akczeptálja; eltér az ügyvédi kényszerre nézve a felebbviteli eljárásban; eltér sok apróbb részletben, a melyek között nem egy fontos van, ilyen például az, hogy a tanú a birtokában levő okirat felmutatására is kötelezhető, a mely intézkedés szintén az angol jogban találja mintáját. Az eltérések tehát jóval nagyobb számúak, mint a megegyezések. De nézzük egy kissé ezeket a megegyezéseket; itt van a szabad bizonyítás, a bizonyítékok szabad mérlegelése. Ez — azt hiszem — épúgy franczia, épúgy angol, épúgy német, épúgy régi római, sőt épúgy magyar intézmény, legalább az újabbkori, a gyakorlat által megállapított bűnvádi eljárás Szerint; erre tehát lehetetlen azt mondani, hogy német minta után van felvéve, a teljes felebbvitel nóvumokkal, t. ház, franczia minta után van képezve, mert a németek is a francziáktól vették át. Azt hiszem, Eramer Kornél t. képviselő úr is tudja ezt, legalább tudnia kellene. (Mozgás és derültség a balés szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Itt van továbbá a szóbeliség; a mely szintén egy modern európai intézmény és nem pusztán a német perrendtartás sajátja. Eljutunk azonban a holt ponthoz, és ez a harmadfokú jogorvoslat. Itt kénytelen vagyok felolvasni azt, a mit a képviselő úr szíves volt elmondani (olvassa); »De itt van, t. ház, egy másik mestermű, a mely megvallom, olvasva gyönyörű, tetszetős, de a mely szintén holt pontokat tüntet fel: itt van a mi sommás eljárási törvényünk, (Halljuk ! Halljuk!) a mely túlzásával annak a főelvének, hogy a meggyűlölt írásbeliség helyéhe már most az annyira sürgetett szóbeliséget akarta állítani, természetes, hogy a harmadik fokon egy holt pontra ér, mert a harmadik fokon a közvetlenségnek és szóbeliségnek bizonyos nehézségeit látta fenforogni, az egész országból nem akarta a feleket fárasztani Budapestre, a mi igen költséges és az idővesztés tekintetében is aránytalan áldozattal jár, tehát konstruálta, illetve reczipiálta a tény- és jogkérdés el választhatását a harmadik fokon, a mi leírhatatlan visszásságokra vezet.« Hát, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) a két kérdés egyáltalában nem függ össze, tudniillik a tény- és jogkérdésben való felebbvitel és a szóbeliség; mert hiszen a jogkérdésben való felebbvitel mellett lehet tökéletes szóbeli eljárás, a mint ezt a német jog is konstatálja, és viszont a teljes felebbvitel mellett lehet írásbeli felebbvitel. Hogy a holt pont itt hol van, azt megvallom, nem értem. Hiszen kérem, ez a holt pont megvan a franczia jogban is ; hiszen onnan van ez átvéve, ott van a cour de cassation eljárása, a mely fakultatív szóbeli.