Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-74

J4, országos ülés 1897. márczins 19-éii, pénteken. 149 be is fogom válthatni. Méltóztatik abból is látni, hogy nem mellőztetett igazságtalanul Mezőtúr, hogy Fóíegyházán, a mely kétség kívül úgy népesség, mint a befolyó adópénzek tekintetében valóban egyike a legfontosabb adóhivataloknak, szintén csak most lehetett felállítani az adó­hivatalt. A mi a csornai, vasvári, dunaveesei és inezőcsáíhi adóhivatalokat illeti, kijelentem, hogy azok is kétségtelenül felvétetnek a jegyzékbe, de hogy mily sorrendben fognak azok felállíttatni, arra nézve ma nem tudok nyilatkozni. Attól függ, hogy az említett szabályok illetőleg elvek szerint mikor fog rájuk következni a sor. (Helyes­lés jobbfelől.) Polónyi Géza képviselő úr az adóhivatalnál alkalmazott tisztviselők érdekében szólalt fel. Ismeretes előttem különböző nyilvánulásokból az, hogy az adóhivatali tisztviselők körében, fájda­lom, egy nagy mozgalom, egy nagy izgatottság uralkodik, helyzetükkel elégületlennek és be­vallom, hogy azon jelenségek, a melyet felmerül­nek, arra engednek következtetni, hogy az az izgalom bizonyos mértékig mesterségesen van előidézve s az illetők jogosulatlan agitácziók által engedtek magukra befolyást gyakorolni, a mi abból is evidens, hogy oly nyilvánnlásokkal és nyilatkozatokkal találkozom, melyek sem a tisztviselői szubordinaczióval, sem a tisztességes hanggal össze nem egyeztethetők. Ez egy igen sajnos jelenség, és kétségen kivűl nagyon kel­lemetlen a kormányra, de végeredményében mégis csak az illetőkre esik vissza. Arra a kérdésre, hogy mennyiben hajtatott végre az 1893 : IV. törvényczikk az adóhivatalnokokkal szemben, bátor vagyok kijelenteni, hogy az 1893. évi IV. törvényczikk az adóhivataloknál alkalmazott tisztviselőkkel szemben épűgy végrehajtatott, mint az összes többi tisztviselőkkel szemben. 1893-ban megalkottatott egy törvény, mely hi­vatva volt az addig csakugyan dezolált állapo­tokon segíteni. Ez a törvény, tekintettel arra, hogy óriási új megterheltetést involvál magában, az állammal szemben úgy intézkedik, hogy az ne rögtönösen, hanem bizonyos idő alatt öt, illetőleg tíz év alatt lesz végrehajtandó. Mióta a pénzügyi tárczát kezelem, megindítottam ezen törvény fokozatos végrehajtását s az tényleg, csekély kivétellel a két legalsóbb fizetési osz­tályra, a XI. és X.-re, tehát ugyanazokra, me­lyekben az adótisztviselők zöme van, végre is van hajtva. Most azzal állani elő, hogy egy törvény, mely négy év előtt alkottatott, mely végre sincs hajtva, alapelveiben forgattassék fel, és kiszakít­sunk az összes tisztviselői kategóriákból egy branche-ot és annak külön privilégiumokat adjunk, a legnagyobb igazságtalanság volna a többi braoche-okkal szemben, a melyek ép úgy tart­hatnak igényt az állam kedvezményére, mint az adóhivatalnokok, (Helyeslés a jobboldalon.) ugyanoly qualifikáezióval bírnak, ugyanoly érde­meket szereztek az állami adininisztrá<;zió körűi, úgy hogy ily igazságtalanságra én vállalkozni képes nem vagyok. (Helyeslés a jobboldalon.) De másrészről is azt hiszem, hogy arra az állás­pontra, hogy egyik vagy másik, tisztviselői kategária előálljon és megállapítsa magának a fizetést, megállapítsa, hányat akar egyik vagy másik fizetési osztályban vagy fokozatban alkal­mazni, kik azok, kiket önmagával egy fizetési osztályban megtűr, kik azok, kiket onnan ki akar dobni, erre az álláspontra helyezkedni nem lehet, mert ez az autonómiának oly szokatlan, meg nem engedhető formája volna, mely rövid idő alatt az összes tisztviselői szervezet dekom­ponálására vezetne. (Igás! Úgy van! a jobbolda­lon.) Felemlítette a t. képviselő úr, hogy az adó­hivatalnokok legnagyobb része a XI,, tehát a legalsóbb fizetési osztályban van, 5—6—700 frt fizetéssel egyenlően beosztva s hogy ezeknek száma 793-at tesz ki a költségvetés szerint. Ez igaz ugyan, csakhogy ezeknek a tiszt­viselőknek legnagyobb része olyan, ki akkor jött ki a gimnáziumból, akkor tette le az érett­ségi vizsgát és igen sok esetben, majdnem min­den esetben 1—2 hónapi próbaszolgálat után definitív tisztviselővé neveztetik ki és jövője biztosítva lesz. Itt tehát nem nagy családú em­berekről van szó, hanem legnagyobbrészt fiatnl kezdőkről, a kiknek sem elméleti, sem gyakor­lati qualifikácziójuk még nincs. Igaza van a t. képviselő úrnak, hogy az 1883 : I. törvényczikk a dohánybeváltó tiszt­viselőkre kisebb qualifikácziót állapít meg, a fizetések pedig egyformák. Elismerem, hogy midőn a törvény megalkottatott, e hiba tényleg becsúszott, de a gyakorlat e hibát úgy orvo­solta, hogy 11 év óta, talán kettőnek kivételé­vel, e szakmánál sem alkalmaztatott olyan, a kinek legalább érettségi vizsgálata nem volt. A mi a szervezeti szabályzat azon intéz­kedését illeti, a melyet a t. képviselő úr fel­említett, hogy a pénztárnok minősíti az ellen­őrt, ez, elismerem, igen figyelemre méltó dolog és kész vagyok avval foglalkozni. Ha tényleg így áll a dolog, a mit most megállapítani nem tudok, kész vagyok ezen segíteni. A mi az üres állások betöltését illeti, igaz, hogy egyes állások pár hónapig is üresen álla­nak, de ennek az az oka, hogy a betöltés pályázat útján történik, a mi sokkal helyesebb, mert min­denkinek alkalmat ad arra, hogy konkurráljou és így kikerüli a kormány azt a látszatot, bogy egyeseket protekczióból nevez ki ide vagy oda. Míg kiírják a pályázatot, míg az lejár, míg az

Next

/
Thumbnails
Contents