Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-74

146 74. országos ülés 1897. márczins 19-én, pénteken. lóknál és adószedőknél elégséges az alreáliskola, illetőleg a négy osztályt igazoló képesítés. És mi történt az 1894. évi törvény életbeléptetése előtt? E hivatalnokok már 1894-ben nagy agitácziót indítottak meg, hogy helyzetükön segítve legyen. A mint 1894-ben a pénzügyminisztériumhoz benyújtott és kezeim közt levő emlékiratukban mondják, az akkori miniszter úr rendkívül kegyesen fogadta őket és Ígéretekben nem is fukarkodott, megigérte különösen, hogy igyekezni fog, hogy rövid idő alatt az adótisztek mind a X. díj-osztályba kerüljenek. Voltam bátor felolvasni azt a kimutatást, mely szerint nem csak nem váltatott be az Ígéret, de e 793 összlétszámból álló adótisztek ma is a XI. díj-osztályban vannak. Ez még kevesebb baj volna, de azon tisztviselőkre, kikre nézve, mint mondottam, a törvény megelégszik a négy osztálylyal, legnagyobb része a X. osztályba van sorolva, fizetésük maximuma sokkal több, mint a magasabb képesítéshez kötött állásúaké, a minimum pedig ezeknél 500 forint, amazoké pedig 600 forint. Hozzájárul még, hogy az 1889 : XXVIII. törvényczikk szerint, a mint méltóztatik tudni, az illeték kiszabási hivatalok funkcziói megszűntettetvén, ezek az adóhivatalok keretébe mentek át. E jó embereknek tehát a törvényhozás azt a jutalmat osztotta ki, hogy qualifikácziójukat felemelték, munkájukat tetemesen megszaporították, a mennyiben, ha igaz a panaszuk, — a mire nézve kompetensebb lesz a miniszter úr nálamnál — 10—12 órai munkaidőt kell betölteniök, fizetésök pedig nagyobbára kevesebb lett, mint előbb volt, és helyzetük, különösen a XI. díjosztályra való tekintettel, lényegesen hátrányosabbá vált, a kisebb qualifikáezióval bírókkal szemben is. A t. miniszter urat szeretem igazságos és méltányos embernek tartani; legalább ezt róla szívesen feltételezem; nem hiszem, hogy nagyobb kényszer nélkül ily állapotot fentartani maga is óhajtana. Czélom az, hogy a miniszter úr nyugtassa meg ezen annyi szerencsétlen családot az iránt, hogy miként gondolkozik a jövőt illetőleg s vájjon a törvény alapján nem helyes-e az az álláspontom, midőn követelem és kívánom azt, hogy a t. miniszter úr igyekezzék a törvény intenczióinak megfelelőleg a magasabb qualifikáezióval bíró emberekkel szemben az igényeket legalább azon mértékig érvényesíteni, mint a milyen mértékig az legalább a kisebb qualifikáezióval bíró emberekre fennáll. Van még egy megjegyzésem. Ez inkább szervezeti kérdés. Az adóhivatalokra vonatkozólag fennálló szervezeti szabályzat 8. §-a értelmében a minősítési jog a pénztárnokra nézve a pénzügyigazgatóságot, az ellenőrre nézve a pénztárnokot, az adóhivatid többi tagjaira nézve a főtiszteket közösen illeti meg. T. ház! Ebből rendkivtíl sok anomália származik. Szólok tisztán és kizárólag a pénztárnok vagy a mint nevezni méltóztatik, az adótárnok és ellenőr szerepéről. Az ellenőr hivatásánál s már elnevezésénél fogva is arra van hivatva, hogy a pénztárnok működését hatályosan, az állam érdekei szempontjából ellenőrizze. De igen tisztelt ház, az adópénztárnok főnöke az ellenőrnek, sőt mi több, a minősítése, tehát előléptetése attól a pénztárnoktól függ, a kit ő elleníiriz. Lehetetlennek tartom, t. ház, különösen ilyen fizetések mellett, hogy valaki hűen, helyesen, pontosan tölthesse be a reá váró ezen nehéz feladatot azzal a pénztárnokkal szemben, a kitől nemcsak saját exisztencziája, hanem családjának jövendője és mindene függ. Hugy lehet egy embertől várni azt, hogy ő igyekezzék nehéz, sokszor igen súlyos kötelességét pontosan és hűen teljesíteni, a ki ki van téve annak, hogy ha egy-egy diffikultása nem fogadtatik el, akkor a főnöke, a pénztárnok nemcsak üldözni fogja, hanem előléptetésében egyszerűen meggátolja. Nézetem szerint, t. ház, ez egyszerűen tarthatatlan állapot. Már most két dolog történhetik; vagy az, hogy mindkettő egymás mellé rendelt, koordinált állású legyen és mindettőjüknek közösen egy harmadik legyen a főnökük, a ki minősíti őket és az előléptetések tekintetében véleményt mond, vagy lehet egy második eset, s annak volna értelme, t. ház, ha a minősítő felebbvaló közeg ellenőrzi a másikat vagyis az ellenőr lenne az, a ki magasabb rangú, szóval cserélni kellene az állást; az ellenőrből tessék pénztárnokot csinálni s megfordítva, akkor legalább nem lesz meg az a furcsa anomália, hogy az által ellenőriztessék valaki, a kit ő minősít. Egyébként, t. ház, nem reám tartozik konkrét tervekkel előállani; reám csak az tartozik az ellenőrzés szempontjából, hogy figyelmeztessem a pénzügyminiszter urat is, a törvényhozást is arra, hogy e számtalan anomáliára vezet és semmiesetre sem helyes dolog, hogy úgy legyen az ellenőr alárendelve annak, a kit ő ellenőriz, hogy attól függjön egész jövője. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Figyelmeztetnem kell még a t. miniszter urat arra, bogy sűrűn merülnek fel panaszok a tekintetben, hogy épen ezen adótiszti létszámban és adóhivataloknál az interkalárékat nagyon bőségesen veszi igénybe a t. miniszter úr. Hónapokig be nem töltetnek állások s ekkor is rendszerint áthelyezések által. Már most, t. ház, még azt is meg kell említenem, hogy panaszként hangzik fel az is, hogy a mig a többé-kevésbbé qualifikált egyéneknél