Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-52
78 52. országos ülés 1897. február 18-án, csütörtökön. van elköltve, és ezen 89.000 hektár föld van megvásárolva, a mi körülbelül másfél százezer katasztrális holdnak felel meg. A mi telepítési törvényünk csak három éve áll fenn, és tekintva a telepítési alapnak csekély voltát, mégis azt mondhatni, hogy ezen a téren máris szép eredményt vagyunk képesek felmutatni, a mennyiben 4000 holdat meghaladó birtok van vásárolva ezen alapon; a többi telepeken öt és félezer ember ég három aldunai telepítvényen másfélezer telepes család él. Ha ehhez hozzáveszszük, hogy a telepítési alap a törvényhozás hozzájárulásával bármikor növelhető; ha ehhez hozzáveszszük, hogy a t. háznak akkori közgazdasági bizottsága ezt a törvényt csak »kezdeniényező lépésnek« tekintette: akkor meg vagyok nyugodva abban a tekintetben, hogy pénzügyeink javulásával e téren is hatalmas lépéssel megindulhat a telepítések ügye, és hogy párosulva a magyar fajnak 20 — 30 év óta tapasztalt nagyobb propagativ erejével, belső tényezőivel az elhódított területeknek egy részét visszafoglalhatjuk, de a megtámadott területeket mindenesetre megtarthatjuk. De hát, t. ház, az államtól várjunk-e mindent? Hiszen lígyis mindig az állami mindenhatóság tana ellen tiltakoznak a t. túloldalon. Nem várhatjuk-e meg a magyar társadalomtól, nem követelhetjük-e meg tőle, hogy vegye ki o is részét a nemzet ily életbevágó küzdelméből ? A magyar telepítési törvény számítani látszott a társadalom hathatós közreműködésére, a mennyiben a törvény első szakaszában a községeknek és a magánosoknak is fentartotta azt a jogot, hogy telepítéseket végezzenek. Miért ne indulhatna meg tehát nálunk a társadalomnak, a tőkének egy hazafias és hatalmas mozgalma abban az irányban, hogy nagyobb összegű tőke befektetésével, oly pénzintézet létesíttessék vagy a meglevő pénzintézetek valamelyike oly módon alakíttassák át, hogy aztán az is kivehesse részét a telepítés munkájából, és hogy ezt az ügyet az is előmozdíthassa. (Helyeslés jóhhfelöl. Halljuk! Halljuk!) Az angol, a frauczia vagy a németországi tőke nagyon sokszor megy be oly vállalatokba, a melyekbői, ha sikerülnek, tulajdonképen csak a nemzetnek van erkölcsi és politikai haszna. Ám, t. ház, nekünk nem kell idegen példákért mennünk e tekintetben; sokkal közelebb, épen az erdélyi részekben láthatjuk, hogy mily nagy eredményeket érhet el a társadalom pénze és akarata a fajpolitika szolgálatában. (Úgy van! jobb felől.) Köztudomású, hogy az erdély részi román pénzintézetek politikai missziót teljesítenek ; ők jól tudják, hogy a kié a föld, azé az ország; tervszerűen, czéltudatosan és mondhatom, t. ház, jelentékeny eredménynyel és sikerrel fáradoznak abban, hogy részint saját parasztosztályuknak könyörtelen letiprásával, de még inkább az eladósodott magyar kisbiríokosság romjain egészséges és fejlődésképes román birtokososztályt teremtsenek. (Úgy van! jobbfelöl.) Én, t. ház, nem vehetem ezt rossz néven tőlük, sőt a maguk szempontjából hazafias munkát teljesítenek, népük fejlődésének és jövőjének állanak szolgálatába. De hát a mit a sokkal kisebb, sokkal szegényebb román társadalom képes megtenni, miért ne tehetné meg azt a sokkal gazdagabb, sokkal fejlettebb és hatalmasabb magyar társadalom ? Én, t. ház, nem akarom hinni, hogy az o áldozatkészségük nagyobb miut a mienk. Nem akarom azt hinni, hogy a hazafiság érzete Őket jobban lelkesíti, mint bennünket. Nem akarom azt hinni, hogy a magyarságnál még mindig az a jelszó járja, hogy: Vitám et sangvinem, sed avenam non. Hentaller Lajos: A rubel utazik ott! Werner Gyula: A mi speczialiter a tőkét illeti, ha, t. ház, egyáltalában vannak bizonyos politikai áramlatok és politikai irányzatok, melyek a tőke ellen a külföldön és itt bent a hazában is hadjáratot indítanak, micsoda csodaerejű pajzs védelmezné a tőkét, ha — mint a telepítés — oly kiválóan hazafias és kiválóan nemzeti czélok szolgálatában látnánk az internaczionálisnak gúnyolt milliókat? Én, t. ház, nem akarom a magyar közvéleményt nyugtalanítani. Sőt ellenkezőleg örömmel hirdetem azt, hogy a legutolsó két évtized alatt a veszélyeztetett területeken, a magyar elem jobban megállta helyét és mint beszédem elején rámutattam, némileg terjeszkedett is. De, t. ház, ha ezt őszintén elismerem, el kell ismernem azt is, hogy ez a haladás engem még ki nem elégíthet, hogy ez csak arra jó, hogy megmérjük, mily hosszú út van még hátra, csak az 1821-iki állapotok eléréséig is; csak arra jó, hogy belássuk, mily kis részét végeztük el még a revindikálás munkájának, Magam érzem legjobban, tisztelt ház, a felvetett kérdésnek nehézségeit és kényes természetét Tudom azt, hogy a magyar nyelvterületek megtartásának nem egyedüli módja a telepítés; de mindenesetre szükséges az is. És szükséges, hogy a nemzetnek sok mindenféle nemes erői ennek a czélnak a szolgálatára harmonikusan közreműködjenek. (Helyeslés. Úgy van! jobbfelöl.) A mit én e kérdésben várok, az egy egészséges közszellem fejlődése, mely ezen kérdésnek megoldására, e kérdés megoldásának előkészítésére két irányban hathat. Egyik irányban, hogy a magyar fajt elfoglalt etnográfiai hadállásainak szívósabb védelmére nevelje, tanítsa és