Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-52

52. országos ülés 1S97. február 18-án, csütörtökön. 75 lehetőség szerint magyarokat telepítettek; akkor, nézetem szerint, bebizonyították, hogy a nagy nemzeti problémák nagy levegőnyomása alól, a melynek hatását mindannyian érezzük, magukat kivonni sem nem tudták, sem nem akarták és bebizonyították, hogy nemcsak a jelénnek pillanatnyi politikai pzükséglete iránt van eleven érzékük, hanem a jövő állam ama nagy föladatai iránt is, a melyek ma ugyan még nem kopogtatnak, nem kérnek sürgős bebocsáttatást a törvényhozás ajtaján, de künn a társadalomban, a magyar emberek világában, fogva tartják immár üdvös erővel milliók szívét, ösztönét és érzelmeit. Az 1890-ik évi, vagyis az utolsó népszámlálás adatai szerint, a magyarság általában mindenfelé terjeszkedett, holott a nemzetiségek arányszáma — legalább legtöbb helyen — alászállott. Ha tehát 15 vagy 20 esztendő statisztikai adataival beelégednénk, a magyarság örvendetes térfoglalásáról kellene beszámolnunk. De a magyarság térfoglalásának nem örvendhetünk annyira, ha a nagy magyar Alföld és a székelység közt elterülő vegyes lakosságú vármegyék népesedésének viszonyait, 76 esztendőnek a rendelkezésünkre álló adatai alapján vizsgáljuk meg. A II. József császár által elrendelt népszámlálást tudvalevőleg az erdélyi részekben, a nemességnek ellenállása folytán, nem hajtották végre. így tehát a megyék nemzetiségi viszonyai tekintetében különösen az 1821-iki összeírás adataira vagyunk utalva, a melyeket szakemberek szakszerűen és tudományosan földolgoztak. Régi statisztikai adatokról lévén szó, talán természetesnek fog feltűnni, hogy én ezen adatokhoz alkalmazkodva az erdélyi részek régi politikai beosztása szerint fogom ezen területeket vizsgálódásom tárgyává tenni és így első sorban az úgynevezett volt Királyföldnek, a régi szász székeknek, a mai szász megyéknek, lakossági viszonyait óhajtom feltüntetni. (Halljuk! Halljuk!) E vármegyék egyike-másika valódi sírbolt, a hol az erdélyi részeknek művelt, szorgalmas, jobb sorsra érdemes népfaja, a szász csaknem egy holt népnek mozdulatlanságával van bezárva az életnek, fejlődésnek, növekedésnek, nem mondom, hogy reménye és feltétele nélkül, mert hiszen szerintem az egészséges fejlődésnek minden feltételével rendelkeznének, hanem a szász köznép sajátságosan meggyökerezett téves, eddig kiirthatatíannak bizonyult felfogása folytán, mindenesetre a számbeli szaporodásnak minden igyekezete, minden törekvése, azt mondhatnám minden vágya nélkül. Ennek következtében nemcsak a megyékben vesztenek tért, nemcsak községeikben terjed el mindinkább a román elem, hanem ez szép, vagyonos, történetileg nevezetes városaikat is mind jobban ellepi. Szabad legyen ezen állításom igazolására néhány adattal szolgálni a t. háznak. (Halljuk ! Halljuk !) Az 1821-től 1869-ig terjedő időszakban Medgyesszéknek románsága, az összes lakosságot százalékos arányokban kifejezve, 9°/o-kaí növekedett; Szebenszéké szintén 9°/o-kal; Szászvárosszéké 5°/o-kal; Brassószéké 2°/okal; Kőhalom Segesvár- és Nagy-Sinkszéké pedig — ha ugyanis ezen felvételekbe nagy és lényeges hiba be nem csúszott — 20°/o-náí is nagyobb mértékben növekedett meg. Ezen adatok, beismerem, 1867-ig terjednek, de hiszen köztudomású, hogy — fájdalom — 1867 óta alig voltak képesek megállítani a szász nép rohamos hanyatlását. Ha, t. ház, az okait fürkészszük, azok különbözők, de mindenesetre elősegítette politikailag ezt a folyamatot az a különös körülmény, hogy szász testvéreink hosszú ideig ellenünk, természetes szövetségesük és támaszuk ellen harezoltak; holott főleg 1869 óta, a mióta különösen divatba jött a magyarság beolvasztó tendencziái ellen írásokban és beszédekben tiltakozni, — egyetlenegy szász falut, de egyetlen egy szász embert sem képesek felmutatni, a kit mi elmagyarosítottunk volna. Az ő balvégzetüket épen azért abban látom, hogy kisebb bajok elkerülésével vesződve, hogy idejük, erejük javát néha jelentéktelen, olykor talán képzelt sérelmek elhárítására fordítva, azalatt észrevétlenül nyakukra nőtt a nagyobb, az igazi, a komoly veszedelem. Most azonban helyzetüket világosan belátva, nem vagyunk többé pörös atyafiak. És én, a ki fiatal tisztviselő koromban a nemzeti ideálok szolgálatában állván, összeütközésbe jöttem velük, a ki tehát nem tarthatok igényt arra, hogy azon szűk területen, a hol utaink Összetalálkoztak, nevemet jó emlékezetükben tartsák; mégis én vagyok az, a ki az erdélyi részek politikai és kulturális szempontjából tiszta szivemből kivonok szerencsét és kitartást nekik, a megmaradt területek megoltalmazásának, az elvesztett területek visszaszerzésének, egy szóval az egész szász nép erőteljes újjászületésének hazafias munkájához. (Éljenzés jobbfelől.) T. ház! Lássuk már most (Halljuk! Halljuk !) azon vármegyék népesedési viszonyait, a hol a román elem a magyarokkal vegyül és érintkezik. Megjegyzem, hogy tekintve azt a körülményt, hogy 1869 után, 1876-ban, a vármegyék területének egy részét máskép osztották be, némelyik más elnevezést is kapott, néhol két megyét is egyesítettek: némely vármegyére vonatkozólag, a melyek eredeti területeiket meg nem tartották, csak az 1869-ig terjedő adatokkal szolgálhatok; ellenben azon vármegyékre nézve, a melyek máig megtartották régi törté10*