Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-67

454 67. országos ülés 1897. márczius 10-én, szerdán. előnyt, a konkréttel szemben; a csavartnak az egyenessel szemben; az összetettnek az egysze­rűvel szemben.« És ezzel ellentétbe oda állítja mintaképül Justinianus digesztáit, melyek annyira az életből merítvék, és a code Napóleont, mely óriási népszerűségét ép, egyszerű, természetes voltának és érthetőségének köszönheti. Az újabb német törvényhozások — úgy­mond — ebben messze mögötte állnak a fran­cziáknak és egyikük sem birt meghonosodni, egyikük sem terjeszkedett oly messze túl ere­deti területén, mint a Code, mely az egész föld­gömbön hódított, és még most sem vesztett hó­dító erejéből. Borzasztó gondolat az, t. ház, hogy a mi magánjogi kodifikácziónk abba a hibába eshet­nék, melyet az én szerzöm röviden bár, de eléggé jellemzett. Hisz imminens a veszély, hogy a mi jog­fejlődésünket, nemzetünknek ezt a drága kincsét, kötött kezekkel szolgáltatjuk ki a német kultur­óriásnak és e tekintetben feláldozzuk független­ségünket. A míg az egész vonalon küzdünk a germanizáczió ellen, íme, a jog terén az teljesen befejezi rajtunk a hódítását, ha az utolsó pillanat­ban össze nem szedjük erőinket, hogy azt meg­akadályozzuk. Ez, uraim, nem lehet sorsa a populus Werbőezyanusnak, hogy tisztán német' minták után induljon, hogy tisztán kopizáljon, vagy épen fordítson. Hisz tudjuk, azt hiszem nem lesz titok és nem követek el indiszkrécziót, ha bevallom, hogy a mi bíráink már ma is igen jól tudják, és a törvények kihirdetésétol fogva mindig tudják, melyik magyar paragrafusnak melyik német paragrafus felel meg, (tlgy van! Tetszés balfelöl.) a minek természetes következ­ménye azután az, hogy a német judikaturát ütik fel, és hogy ilyenképen a jogegységet Magyarországon a lipcsei »Eeichsgericht« sza­bályozza. (Úgy van! Tetszés a szélső baloldalon.) Nagyon természetes, hogy a kereskedelmi jog tekintetében mindez nem bír nyomatékkal, mert hiszen kimondott,bevallott tendencziánk volt,mikor a kereskedelmi törvényt megalkottuk, hogy az internaczionális legyen, s legalább is a német­hez hasonlítson — hiszen azután nagyon is hasonló lett ahhoz — (Úgy van! Derültség és tetszés balfelől.) és bizonyos fordítása történt a törvénynek, megint a paragrafusok áthelyezésé­vel, úgy, hogy csak a keresés van megnehe­zítve. (Derültség és tetszés balfelől.) A doktrinarizmussal pedig, a mit másképen úgy is lehetne kifejezni, hogy kodifikátoraink túlságosan hódolnak a deduktív módszernek, a mely az abstrakt elemekből épít, a helyett, hogy az induktív módszert kultiválnák, a mely az élet követelményeiből meríti a jogi alkotásokat, a doktrinarizmussal úgy járnak — mondom — mint a perpetuum mobile egykori feltalálói, a kik nem vették számba a súrlódást és kopást. Természetes, hogy így az ő szerkezeteik csak­hamar holt pontra értek és azon megakadván, szégyent vallottak a feltalálók. Ilyen holt pon­tokat, t. ház, akármennyit lehet feltalálni a mi törvényeinkben. (Egy hang a szélső baloldalon: A kiegyezési törvény! Derültség balfelől.) Az úgy­nevezett dead-lock ott sem fog kimaradni. Itt van mesterműve a deduktív módszernek, a rideg klasszifikácziónak ós konzequencziának, a mi büntetőtörvénykönyvünk, a mely az ő bün­tetési rendszerével, az ő mellékbüntetéseível és a 92. § nak korlátolt alkalmazhatóságával a legbámulatosabb visszásságokhoz vezetett, úgy, hogy immár sürgősen szükségessé vált annak alapos revíziója, nagyobb terjedelemben, mint az első javaslat volt; gondolom, már a második javaslat is elkészült. De itt van, t. ház, egy másik mestermű, a mely — megvallom — olvasva gyönyörű, tetsze­tős, de a mely gzintén holt pontokat tüntet fel: itt van a mi sommás eljárási törvényünk, (Hall­juk! Halljuk!) a mely túlzásával annak a fő­elvének, hogy a meggyűlölt írásbeliség helyébe már most az annyira sürgetett szóbeliséget akarta állítani, természetes, hogy a harmadik fokon egy holt pontra ért, mert a harmadik fokon a közvetlenségnek és szóbeliségnek bizonyos nehéz­ségeit látta fenforogni, az egész országból nem akarta a feleket fárasztani Budapestre, a mi igen költséges és az idővesztés tekintetében is aránytalan áldozattal jár, tehát konstruálta, illetve reczipiálta a tény- és jogkérdés el választhatását a harmadik fokon, a mi leírhatatlan visszássá­gokra vezet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hisz nincs ma napirenden a polgári per­rendtartás; ha napirenden lesz, bátor leszek én is egész jóakarattal és teljes tisztelettel annak szerzője iránt, előterjeszteni aggályaimat, hanem már most is jelzem, hogy legalább háromnegyed részben azok az ügyek, a melyek felülvizsgá­latra kerülnek, egy egészséges semmiségi el­járásban megoldásukat lelnék s hogy arra a megmaradt egynegyed részre a magyar felfogás­nak inkább megfelelő teljes felülvizsgálatot kel­lene megállapítani, mert ez a mostani eljárás csak feszélyezi a bírót; csak azt eredményezi, hogy tőle judicziumot kérnek, és öt mégsem hozzák abba a helyzetbe, hogy az ügyet egé­szében felkarolja. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Van egy kis antológiám a hazai törvények terminológiájára nézve is; de az idő annyira előrehaladt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a t. házat ettől megkímélem, mert nekem ennél még fon­tosabb előterjesztem valóm lesz, a mi szivemen

Next

/
Thumbnails
Contents