Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-66
400 66. országos Illés 1897. mArczlus 9-én, kedden. Mócsy Antal: T. házi Harminczhat esztendőt töltöttem a népoktatás terén, meg fogja tehát engedni a t. ház, sőt természetesnek találja, hogyha a költségvetés ezen tételénél és a tanítóképzés tételénél még kérem a ház becses türelmét és figyelmét. Az elemi népiskolák nagy fontosságáról nem akarok beszélni, a t. háznak minden tagja tisztában van azzal. Mindnyájan egy ezél felé törekszünk, hogy a népnevelés, a nemzeti művelődés érdekében minél jobb legyen, csak az utak és eszközök tekintetében van eltérés. A vitatkozás czélja az, hogy az ellentétek lehetőleg kiegyenlítessenek és hogy a közjó érdekében győzzön a jobb. A néptanítótól, attól az egyszerű 300 forintra utalt tanerőtől, korunk felette sokat kíván. Tudjuk, hogy jártasnak kell lennie az ismeretek minden ágában, legalább az elemiekben. Azontúl már a tanítóképzőben az ügyességeknek oly sokféle ágában kell magát gyakorolnia, a menynyiben semmiféle intézet növendékeinek sem kell értenie a zenét, az éneket, a hegedűt, a zongorát és az orgonajátékot, értenie kell a rajzoláshoz, a testgyakorláshoz, a gazdasági, kertészeti gyakorlatok vezetéséhez, a méhészethez, selymészethez, stb. A viták során felmerültek itt még oly kívánalmak is, melyek szerint a tanítónak még a tűzoltás terén is ügyesnek, jártasnak kell lennie, sőt alkalom adtán rögtöni segélyt is kellene nyújtani tudnia; szóval a tanítónak rendkívül sokoldalúnak kell lennie. Épen ezért erre a pályára a közügy érdekében a legjobb szívű és legtehetségesebb embereknek kellene vállalkozniok. Fájdalom, az anyagi eszközök hiánya miatt ez nem így van. A nemzetiségi vidékeken azonfölül még az állami nyelvnek, a magyar nyelv terjesztésének, gondozásának terhe is vállaira nehezedik. És itt legyen szabad, t. ház, csak igen röviden az állam nyelve, a magyar nyelv kérdéséről szólani. (Halljuk!) Az erre vonatkozó több izben történt felszólalásoknál mindig azt tapasztaltam, hogy mindnyájan az állam jogáról és hatalmáról beszéltek. A nemzetiségekkel szemben azt mondják, hogy az államnak joga van megkövetelni azt, hogy az állampolgárok megtanulják az állam nyelvét. (Iga$! a szélső baloldalon.) Nem vonom ezt kétségbe, én is azon meggyőződésben vagyok, de figyelmeztetek arra, hogy az államnak ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. Az államnak köteleBsége alkalmat adni arra, hogy állampolgárai az állam nyelvét megtanulhassák. Kötelessége különösen azért, mert törvényünk szerint közszolgálatot csak az vállalhat, a ki az állam nyelvét bírja. Azt hiszem, hogy ha az igen t. urak, a kik hazafiúi lelkesedéssel, de sokszor eró'szakolást is sürgetve a nemzetiségi vidékeken mindig az állam jogát hangoztatják az államnyelv tekintetében, inkább azon iparkodnának, hogy felvilágosítsák az illetőket, hogy: »nektek tulajdonképen akkor lenne jogotok és okotok kifogásra, hogy ha az állam nem gondoskodnék arról, hogy ti az állam nyelvét megtanulhassátok« vagyis ha a kapaczitáczió terére lépnének, sok esetben a czélt elérnék. Nem állhatom meg, t. ház, mint az ellenzéki pártok egyik árnyalatához tartozó, hogy azt a megjegyzést ne tegyem e tárgygyal kapcsolatosan, hogy csodálatos, hogy épen azon a vidékeken állunk a magyar nyelv tanítása dolgában legrosszabbul, a melyek úgy a múltban, mint a jelenben is mindig kormánypárti képviselőt küldenek. Ennek okát és aa összefüggést nem akarom kutatni. Szóltam mindjárt beszédem elején arról, hogy annak a tanítónak mennyi sok a teendője, mennyi mindenféle ismerettel és ügyességgel kell bírnia. Kétszeresen, sőt mondhatom sokszorosan fokozódnak a tanítónak kötelességei teljesítése és eredményes működése körüli nehézségei a falvakban, a hol osztatlan iskolák vannak. A t. kultuszminiszter úr első beszédjében rámutatott azon visszásságra, hogy az úgynevezett többtanítós és az egy-tanítós iskolákban közös a tanterv. Csak az utóbbi időben jöttek arra, hogy az egy-tanítós, vagy osztatlan iskolákban lehetetlen a több-tanítós iskolák számára előírt tanterv szerint tanítani és haladni. Nem bocsátkozom itt szakszerű fejtegetésekbe; de hogy a t. ház tagjai mégis némi fogalommal bírjanak ama roppant nehézségekről, a melyekkel a falusi tanítónak, a ki maga működik egy iskolában, küzdenie kell, bátorkodom egy hasonlattal a dolgot megvilágítani. A középtanodákból veszem a hasonlatot, a mi a t. ház előtt kétségkívül inkább ismeretes lesz. Képzeljük azt, hogy a gimnáziumnak 1, 2, 3, 4, 5, 6-ik évfolyamát egy tanteremben kell egy tanítónak tanítania ugyanegy időben. Méltóztatnak belátni, hogy akkor az ilyen gimnáziumban az a tanterv, de meg azok a tankönyvek sem lesznek használhatók, a mely tanterv és tankönyvek használhatók az oly gimnáziumokban, hol az egyes évfolyambéliek külön-külön osztályban taníttatnak. Már pedig ez az eset a falusi osztatlan iskoláknál. Egy tanítónak egy teremben, egy időben kell 6, 7, 8, 9, 10, 11 éves gyermekeket tanítania. Világos tehát, hogy azt a tantervet és azokat a tankönyveket ezen iskolákban nem használhatják, a mely tanterv és tankönyvek a többtanítós iskolákban egészen megfelelők. A falusi osztatlan iskolai tanítóknak a dolgát még azon körülmény is igen nehezíti, például az előbb említettem gimnáziumi tanárok feladatához képest,