Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

342 ö3, országos ül^s 1897. márczius 5-én, pénteken. eebb és sokkal hazafiasabb politika, mint az, a mely ily esetekben visszavonul és belsőleg viseli el e dolgokat, mert mi igenis azt akarjuk, hogy hazánk törvényei és vallásunk törvényei ne álljanak egymással ellentétben. (Úgy van! a báloldal hátsó padjain.) Hanem elismerem azt, t. ház, hogy van e két fogalomnak: vallás és politika, oly összeköttetése, a mely igenis káros, és az államra nézve veszélyes, ez pedig az, a midőn a politikát viszik bele az egyházba, a vallási kérdésekbe. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) És sajnos, ezt tapasztaljuk már régóta, mert bizony meg kell vallanunk, hogy egyházunk belügyei kezelésénél, a javadalmak betöltésénél ez a politika igenis nagy szerepet játszott, még pedig épúgy hazánknak, mint egyházunknak ártalmára. (Úgy van ! a baloldal hátsó padjain.) És, mondom, t. ház, ez az a szempont, a mely minket arra kényszerít, hogy a katholikus autonómia sürgetésétől el ne álljunk. T. ház! Lehetetlen a katholikus autonómiáról szólni, hogy ez alkalommal meg ne emlékeznénk a legfelsőbb kegyúri jogokról. Nos, magam részéről ebben nem látok nehézséget, sőt ellenkezőleg azt tartom, hogy éz a katholikus egyház szabadságának egyik legerősebb biztosítéka. (Ügy van! a baloldal hátsö padjain.) És én azt tartom, hogy a létesítendő autonómiának e köré a jog köré kell csoportosulnia, a legfőbb kegyúri jog kell, hogy képezze a leendő autonómiának a gerinczét, a csontvázát. De épen azért, mert mi e jogot fontosnak tartjuk, nem lehet közönbös ránk nézve azon mód, a melyen e jogot gyakorolják. És e tekintetben legyen szabad megjegyeznem azt, hogy én e jog ma divó gyakorlatát nem tartom törvényszerűnek, hanem a törvénynyel ellenkezőnek és a kathokua egyházra sérelmesnek; mert az 1848 : III. törvényczikk 7. §-a ez ügyekre vonatkozólag azt mondja, hogy azok egyenesen ő Felsége személyét illetik és csak az illető miniszter ellenjegyzését köti ki, holott a többi összes kormányzati ügyeket a 6. §-ban az összminiszterium által elintézendőnek mondja. Már pedig manap sajnosán tapasztaljuk, hogy a legfőbb kegyúri jogok gyakorlatára nézve nem csak az illető szakminiszter, a kultuszminiszter úr, hanem az összminiszterium s az annak mögötte álló kormánypárt nagyon is nagy befolyást gyakorol. (Úgy van! bál felől.) Én azt tartom, t. ház, hogy a katholikus autonómia útján lehet egyedül e bajon segíteni; azt tartom, hogy az van hivatva egyházunk szabadságát megvédelmezni és azért kérve kérem a miniszter urat, hogy ne tartózkodjék ennek sürgetésétől, mert az izgatottság — szerény nézetem szerint — csak akkor veszélyes, ha az nem talál alkotmányos, törvényes intézményeket a maga I nyilvánulására. De hogy ha megvan az ily intézmény; ha ott a létező bajok és panaszok orvoslása iránt föl lehet szólani : akkor, azt hiszem, ez a le-biztosabb és legigazságosabb út ezen izgatottság csillapítására. Az, t. ház, hogy az autonómia minő legyen; milyen legyen annak belszervezete, nézetem szerint, nem tartozik ide, mert az a katholikus társadalomnak s a katholikus egyháznak tisztán magánügye; mi csak ismételve kifejezhetjük és hangoztathatjuk kívánságunkat, és én is ismételve kérem a miniszter urat, hogy fontolja meg a dolgot és ne tartózkodjék ezeknek keresztülvitelétől. És most legyen szabad beszédemet egy idézettel berekeszteni. (Halljuk ! Halljuk !) Nem Platóból veszem; hanem a t. kormánypárt oszlopos tagja mondta ezeket, az igen t. előadó úr; ő ugyanis még régebben — azt hiszem — még ellenzéki korában . . . (Mozgás és zaj a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk!) ezeket mondotta . .. (Olvassa.) »Elég azonban az a jelzés, hogy mi katholikusok ma kérjük az autonómiát. A t. kormánytól függ: megadja-e, vagy nem. De kijelentem, hogy ma még kérünk és a kormányt, mely mindig hangoztatni merte azt, hogy a vallások között békét akar, kérem, iparkodjék mielőbb ő Felségétől az elaborátum szentesítését kinyerni, mert ha ma még kérünk is, de holnap már követelni fogunk.« (Élénk helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Josipovich Géza jegyző: Gróf Teleki Sándor! Gr. Teleki Sándor: Midőn a t. ház azzal a tárczával foglalkozik, mely az ország kulturális erejét gondozza, érdemes végig tekinteni azokon a dolgokon, melyek egy nemzet életföltételeit biztosítják, a nemzetnek maradandóságát teszik. Érdemes foglalkoznunk elsősorban azzal, hogy az európai nagy népek ilyen érdekekből mit tesznek. Európa népei akkor, mikor jelenüket fegyveres erővel biztosítani igyekeznek, jövőjök érdekében minő irányban haladnak? Tudjuk azt, hogy kultúrájukat konszolidálják, de konszolidálják egy teljesen új irányban. Nem elégszenek meg azzal, hogy szellemi munkásokat, hogy jeles tisztviselői kart, magasan gondolkozó papokat és tanárokat, de még azzal sem, hogy egy irni és olvasni tudó népet képezzenek, hanem egész erejöket arra fordítják, hogy az egész nemzet összeségét produktív képességében is fejleszszék, (Élénk helyeslés jobbfelöl.) és nem átalják kimondani, mint például az angolok azt, hogy egy nemzetet megélhetés czéljából is qualifikálni kell. Azt hiszem, senkisem kétkedhetik abban, hogy egy nép életében i az iskoláztatás és a megélhetés között szoros