Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

334 88

« országos ülés 1897. márcziu* 5-én, pénteken. felvenni a teljes összeget. (Helyeslés a szélső haloldalon.) A jövő év szeptember havában, a mint már említettem, az egyházaknak 50 forintot kell fizetniök ötödéves korpótlék ezímén. Azt hiszem, hogy a t. miniszter úrnak azon intézkedése, hogy ez irányban nyilatkozatra hívta fel az egyes egyházakat, azt czélozza, hogy a mely egyház nem lesz képes e pótlékot fizetni, ott az állam fogja teljesíteni, hát én előre jelezhetem, hogy ha az állam ezen korpótlékokat nem fogja fizetni, akkor az egyházak inkább oda adják a gyermeket: az iskolát, mintsem hogy az anyát: az egyházat hagyják elpusztulni. Éti azt hiszem, hogy ezen korpótlékok fizetésére egyetlen egy egyház sem képes, sem a szegényebbek, sem a nagyobbak és azért jő lesz, ha az igen tisztelt miniszter úr előre számításba veszi, hogy csaknem az összes tanítói állások után járó korpótlékokat az államnak kell majd viselnie. A protestáns egyházak, a mikor az államnál segélyért jelentkeznek, nem várják azt, hogy valami nagy segélyt vagy nagy javadalmat kapjanak az állam részéről, mert ha az ország búzaés bortermő földjének úgyszólván egy ötödrésze már az elsőszülöttnek adatott oda, a protestáns felekezetnek már annyit nem adhat, de megköveteli a két protestáns egyház, hogy szolgálatai, érdemei és hívei számának aránya szerint az állam részéről ő is a jogegyenlőség és az igazság elvei szerint segítségben részesüljön. (Helyeslés a baloldalon.) Megköveteli ezt, — és méltán követelheti meg, — mert már erre nézve törvény is van, az 1848 : XX. törvényczikk, a melyet csak végre kell hajtani, a mely nem csak meghozatott, hanem a gyakorlatban alkalmazásba is vétetett. Csak nemrégen olvashattuk, hogy ezen törvény alapján az osztalékot a református lelkészek már 49-ben fölvették; a mezőkeresztesi egyház lelkésze nevezetesen már 1849. júniusától januárig felvett ezen a cdmen 34 forint 12 krajczárt. Ez annyit jelent, és csak azért hozom fel, hogy az 1848 : XX. törvényczikk már életbe is volt léptetve. Ne legyen ez örökké csak kívánalom, mert — a sok, a folytonos kívánalom eredmény nélkül illuzóriussá teszi az egész dolgot — hanem igenis azzal matassa meg az állam kormánya, azzal mutassa meg a t. miniszter úr, hogy igenis segíteni akar a jogegyenlőség és az igazság mértéke szerint az egyházakon: akkor aztán majd mi is szívesen elfogadjnk a költségvetést, de addig visszautasítjuk azt, és az e tekintetben megkívántató javításokat élénken sürgetjük, követeljük! Ezen okoknál fogva én kérem az igen tisztelt miniszter urat, hogy legyen szíves megfontolni ezeket a bajokat, és igyekezzék segíteni a szerint, a mint azt az igazság kívánja. Rátkay Lásztó t. képviselőtársamnak a tanítók fizetésének 400 forintra leendő emelésére vonatkozó határozati javaslatát elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még csakis egyetlenegy tételére akarok kitérni a költségvetésnek, nevezetesen a tanfelügyelőségekre. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a tanfelügyelők az iskolákat látogassák. Ebben nagy igazsága van és annak valami gyakorlati haszna is lehetne, kivált a nemzetiségi iskoláknál. Én a népnevelés és egyházi pályán már 20 esztendő óta szolgálok, de tanfelügyelőt még csak négyszer láttam. Egyszer láttam Szentesen tanfelügyelőt, akkor is úgy, hogy mikor nem győztük várni, hogy hova lett a tanfelügyelő, a »Szentes és vidéke* czímtí lapban egy ily czímíí vezérczikk jelent meg: »Hol vagy Ádám ?« És Ádám ezt a szózatot meghallotta és Hódmezővásárhelyről 24 óra alatt Szentesre jött. Akkor láttam először tanfelügyelőt. Azután láttam Biharmegyében egy másik tanfelügyelőt, a ki üres óráiban eljött 15 esztendőben kétszer épen az én községembe is. Iskolaszéki elnök és egyházmegyei tanügyi bizottsági elnök lévén, tudnom kell, hogy mikor és hol jelenik meg a tanfelügyelő és mit csinál? Megjelent egyszer a tanfelügyelő községünkben egy óvónői állás betöltése alkalmából. Az óvónői állást a község már rendszeresítette idejében és a pályázati határidőt január 31-ére tűzte ki. (Zaj jöbbfelől.) Érdekes. Legyenek szivesek ide hallgatni. (Halljuk! Halljuk.

1

) Beadatott 37 pályázat. Mi azt gondoltuk, hogy az állást februárban betöltjük és a tavasz elején megnyitjuk az óvodát. De a tanfelügyelő csak hallgatott. Egészen júliusig nem töltötte be, daczára minden sürgetésnek. Ekkor eljött, és a 37 pályázón kívül ajánlotta a segédtanfelügyelő sógornőjét, azt mondván: ez lesz a jó, friss erő, épen május végén kapta meg az oklevelet, hogy óvónő lehessen; ezt kell megválasztani. Ennek az oklevele hiánya volt hát a halogatás oka. Mi természetesen megsajnáltuk a 37 pályázót, mert azoknak okmányai egy fél évig le voltak kötve, sehová se pályázhattak. Egymást érték a panaszos levelek, hogy adjuk vissza azokat. De nem adhattuk vissza, mert azok közű), akartunk választani és meg is választottunk egyet, a kinek 14 tantárgyból kitűnő bizonyitványa volt. A tanfelügyelő úr azt mondja a választás után: No, nem baj. Egy ilyen nagy, 6000 lakossal bíró községbe két óvónő dukál. Majd előállítjuk azt is. De most nézzük meg az óvoda helyiségét. Akkor építtettük fel ezer forint költséggel. Megnézte először szemmértékkel, azután, méterrel s 40 centi-