Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

334 88 « országos ülés 1897. márcziu* 5-én, pénteken. felvenni a teljes összeget. (Helyeslés a szélső hal­oldalon.) A jövő év szeptember havában, a mint már említettem, az egyházaknak 50 forintot kell fizetniök ötödéves korpótlék ezímén. Azt hiszem, hogy a t. miniszter úrnak azon intézkedése, hogy ez irányban nyilatkozatra hívta fel az egyes egyházakat, azt czélozza, hogy a mely egyház nem lesz képes e pótlékot fizetni, ott az állam fogja teljesíteni, hát én előre jelezhetem, hogy ha az állam ezen korpótlékokat nem fogja fizetni, akkor az egyházak inkább oda adják a gyer­meket: az iskolát, mintsem hogy az anyát: az egyházat hagyják elpusztulni. Éti azt hiszem, hogy ezen korpótlékok fizetésére egyetlen egy egyház sem képes, sem a szegényebbek, sem a nagyobbak és azért jő lesz, ha az igen tisztelt mi­niszter úr előre számításba veszi, hogy csaknem az összes tanítói állások után járó korpótlékokat az államnak kell majd viselnie. A protestáns egyházak, a mikor az állam­nál segélyért jelentkeznek, nem várják azt, hogy valami nagy segélyt vagy nagy javadalmat kap­janak az állam részéről, mert ha az ország búza­és bortermő földjének úgyszólván egy ötödrésze már az elsőszülöttnek adatott oda, a protestáns felekezetnek már annyit nem adhat, de meg­követeli a két protestáns egyház, hogy szol­gálatai, érdemei és hívei számának aránya szerint az állam részéről ő is a jogegyenlőség és az igazság elvei szerint segítségben részesüljön. (Helyeslés a baloldalon.) Megköveteli ezt, — és méltán követelheti meg, — mert már erre nézve törvény is van, az 1848 : XX. törvényczikk, a melyet csak végre kell hajtani, a mely nem csak meghozatott, hanem a gyakorlatban alkal­mazásba is vétetett. Csak nemrégen olvashattuk, hogy ezen törvény alapján az osztalékot a re­formátus lelkészek már 49-ben fölvették; a mező­keresztesi egyház lelkésze nevezetesen már 1849. júniusától januárig felvett ezen a cdmen 34 fo­rint 12 krajczárt. Ez annyit jelent, és csak azért hozom fel, hogy az 1848 : XX. törvény­czikk már életbe is volt léptetve. Ne legyen ez örökké csak kívánalom, mert — a sok, a foly­tonos kívánalom eredmény nélkül illuzóriussá teszi az egész dolgot — hanem igenis azzal ma­tassa meg az állam kormánya, azzal mutassa meg a t. miniszter úr, hogy igenis segíteni akar a jogegyenlőség és az igazság mértéke szerint az egyházakon: akkor aztán majd mi is szívesen elfogadjnk a költségvetést, de addig visszauta­sítjuk azt, és az e tekintetben megkívántató ja­vításokat élénken sürgetjük, követeljük! Ezen okoknál fogva én kérem az igen tisz­telt miniszter urat, hogy legyen szíves megfon­tolni ezeket a bajokat, és igyekezzék segíteni a szerint, a mint azt az igazság kívánja. Rátkay Lásztó t. képviselőtársamnak a tanítók fizetésé­nek 400 forintra leendő emelésére vonatkozó határozati javaslatát elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még csakis egyetlenegy tételére akarok kitérni a költségvetésnek, nevezetesen a tan­felügyelőségekre. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a tanfelügye­lők az iskolákat látogassák. Ebben nagy igaz­sága van és annak valami gyakorlati haszna is lehetne, kivált a nemzetiségi iskoláknál. Én a népnevelés és egyházi pályán már 20 esztendő óta szolgálok, de tanfelügyelőt még csak négy­szer láttam. Egyszer láttam Szentesen tanfel­ügyelőt, akkor is úgy, hogy mikor nem győztük várni, hogy hova lett a tanfelügyelő, a »Szentes és vidéke* czímtí lapban egy ily czímíí vezér­czikk jelent meg: »Hol vagy Ádám ?« És Ádám ezt a szózatot meghallotta és Hódmezővásár­helyről 24 óra alatt Szentesre jött. Akkor lát­tam először tanfelügyelőt. Azután láttam Biharmegyében egy másik tanfelügyelőt, a ki üres óráiban eljött 15 esz­tendőben kétszer épen az én községembe is. Iskolaszéki elnök és egyházmegyei tanügyi bi­zottsági elnök lévén, tudnom kell, hogy mikor és hol jelenik meg a tanfelügyelő és mit csinál? Megjelent egyszer a tanfelügyelő községünkben egy óvónői állás betöltése alkalmából. Az óvó­női állást a község már rendszeresítette idejében és a pályázati határidőt január 31-ére tűzte ki. (Zaj jöbbfelől.) Érdekes. Legyenek szivesek ide hallgatni. (Halljuk! Halljuk. 1 ) Beadatott 37 pályázat. Mi azt gondoltuk, hogy az állást februárban betöltjük és a tavasz elején megnyitjuk az óvodát. De a tanfelügyelő csak hallgatott. Egészen júliusig nem töltötte be, daczára minden sürgetésnek. Ekkor eljött, és a 37 pályázón kívül ajánlotta a segédtan­felügyelő sógornőjét, azt mondván: ez lesz a jó, friss erő, épen május végén kapta meg az ok­levelet, hogy óvónő lehessen; ezt kell meg­választani. Ennek az oklevele hiánya volt hát a halogatás oka. Mi természetesen megsajnáltuk a 37 pályázót, mert azoknak okmányai egy fél évig le voltak kötve, sehová se pályázhattak. Egymást érték a panaszos levelek, hogy adjuk vissza azokat. De nem adhattuk vissza, mert azok közű), akartunk választani és meg is vá­lasztottunk egyet, a kinek 14 tantárgyból kitűnő bizonyitványa volt. A tanfelügyelő úr azt mondja a választás után: No, nem baj. Egy ilyen nagy, 6000 lakossal bíró községbe két óvónő dukál. Majd előállítjuk azt is. De most nézzük meg az óvoda helyiségét. Akkor épít­tettük fel ezer forint költséggel. Megnézte elő­ször szemmértékkel, azután, méterrel s 40 centi-

Next

/
Thumbnails
Contents