Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-62
62. országos ülés 1897. márczins 4-én, csütörtökön. 321 őseinket a keresztény hitre áttérítette. Ez a keresztény katholikus Magyarország élt és virágzott dicsőségesen egészen a mohácsi vészig. De addig is, uraim, hallgassunk csak a történelem kritikájának szavára, azt találjuk, hogy az államfentartó eszme, a mely Magyarországot annyi vész között fentartotta és megmentette, talán még sem egyedül a katholiczizmus volt. Az államfentartó eszme Magyarországon az állami alapszerződésből ered, abban van egy nagy elv kimondva. Mi ez a nagy elv? Egy részről a fejedelem jogidnak és kötelezettségeinek, másrészről a nemzet jogainak és kötelezettségeinek kölcsönössége és viszonossága. Ennek szimbolnma a magyar szent korona, ez az államfentartó eszméje Magyarországnak. 1848-ig nálunk rendi alkotmány volt. (Igaz! Úgy van! Élénk derültség a baloldal hátsó padjain.) Hát bíráljuk az addigi állapotot, hogy az országon minden talpalatnyi föld a szent koronához tartozott és senki egy talpalatnyi földet nem szerezhetett, csak a korona jogán. De mihelyt egyszer valaki azt a talpalatnyi földet megszerezte, és ezáltal a rendi alkotmány értelmében közjogosítványokat élvező magyar állampolgárrá, magyar nemes emberré lett, beszélt légyen magyarul, németül, oláhúl, tótul vagy horvátul, és vallott légyen akárminő hitet: büszkén nevezte magát a szent korona tagjának és vérét és életét áldozta fel a szent koronáért és a szent koronához tartozó minden talpalatnyi földért. Meszlény Lajos: Most meg 200.000 koronáért ! (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Kola János: íme az államfentartó eszme nek egyik pregnáns kifejezése; ezen nincs mit nevetni. Elmondhatnám továbbá, t. ház, hogy bizony a történelem a szent István korabeli állapotokat a mohácsi vésztől fogva nagyon megváltoztatta. Ez a mohácsi vész Magyarországot majdnem végveszélybe és enyészetbe döntötte. Belátták ezt a mi czircumspektus őseink és jónak látták szövetségest keresni védelmükre, hogy magukra maradva el ne sodortassanak a török hódító áradat által. Ekkor történt, hogy ők Szent István koronáját az akkor leghatalmasabb dinasztia, a Habsburg-ház fejére tették, de nem meghódolással, hanem szerződéskötéssel. Rakovszky István: Ki kapott províziót ? Kola János: A szerződés mindamellett nem respektáltatott kölcsönösen, és ez egy három százados küzdelemre vezetett a dinasztia és nemzet közt. (Zaj a szélső baloldalon.) Mi volt ennek az oka? Az, hogy a dinasztia örökös tartományaiban korlátlan hatalommal uralkodott, tehát Magyarországot is korlátlan hatalma alá igyekezett hódítani. És akkor a szegény Magyar- I KÉPVH. NAPLÓ. 1 896 - 1901 IV KÖTET. országnak ezt a kettős élet-halálharczot kellett vívnia: egyik oldalon a török hódító hatalom ellen, noha támogatva a szövetséges által, a másik oldalon védeni kellett a maga alkotmányát, önállóságát és függetlenségét a saját dinasztiája ellenében. (Helyeslés a szélsH baloldalon.) Ez történeti tény. (Egy hang szélső baloldalon: Most is így vagyunk!) Ez a kettős ádáz harcz még komplikálódott a vallásháborúkkal is. Tudjuk, hogy a mohácsi vész után a reformáczió egész Európában, és Magyarországon is elterjedt. A história igazolja, hogy Magyarország a XVI. század végén már majdnem egészen reformálódott. Az osztrák dinasztia a protestantizmus ellen irtóháborút folytatott. Csehország példája mutatja, hogy teljes sikerrel. Ezt az ádáz harczot Magyarország ellen is megindította, és bizony erre Magyarországon kész szövetségeseket talált. így fejlődött ki az a kettős harcz. Emlékezzünk csak vissza. Erdélyország Magyarország testéből elszakadt, Önálló fejedelmei voltak. Ezek az erdélyi fejedelmek sokszor a maguk dicziójába kerítették Magyarország nagyalföldi részeit, némely részeken, a Kárpátok mentén, még a felföldet is. Ezeken a területeken a protestáns vallás terjedését nemcsak megengedték, de pártolták is. Uraim! Midőn ezek a dicső emlékű erdélyi fejedelmek, az a hősBocskay, az a nagy Bethlen, az a Rákóczi »pro patria et libertate« a zászlót fölemelték, az ő harczaik mindannyiszor egyszersmind Magyarország állami önállóságának és függetlenségénuk karczai voltak. Olvassák meg az 1604 iki békekötést, majd a linzi, a nikolsburgi békekötéseket, végre a szatmári paczifikácziót, melylyel II. Rákóczi Ferencz harőzai végződtek. De ezzel a viszályok még nem szűntek meg. Nem akarom a többi részleteket felsorolni, (Halljuk! Halljuk!) csak az i791-iki országgyűléshez kapcsolom az eddig elmondottakat. Ott alaptörvények hozattak. Ezek egyikében el van mondva: »Hungária est regunm liberum nulli alteri regno vei populo obnoxíum ete.« A következő törvényczikkben pedig a protestánsok vallásszabadsága van biztosítva. A t. néppárt emberei, nem tudom, ismerik-e az 1790/91-iki országgyűlésnek a diáriumait, ajánlható, hogy azokat olvassák, úgy az 1840. és 1844. évi orszsggyűlés diáriumait is. Az új idők ébredő szelleme nemcsak a protestánsokat, a katholikusokat is arra indította, hogy a szabad valiásgyakoríat mellett ép oly hévvel harczoljanak, mint harczoltak maguk a protestánsok. Áz 1848-iki vívmányok betetőzték ezeket. Jöttek az 1868-iki törvények, a melyek ezek folytán keletkeztek. Az 1868-iki törvények végrehajtása a t. katholikus papságon akadt fenn. A história be fogja bizonyítani, ez volt az oka annak, hogy 41
