Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

222 58. országos ülés 1897. feJjruár 25-én, csütörtökön. irányát és katonai politikáját. Már pedig csakis ezeknek teljes ismerése esetében lehetne megbírálni azt, vájjon ennek az intézménynek az önálló magyar állam érdekében van-e missziója. (Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Az én véleményem szerint csak ezekből lehet felismerni, vájjon érdemes-e azért lelkesülni és azért oly nagy költségeket áldozni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha nem ugyanazon czél vezette az intéző köröket és a nemzetet az 1868: XLI. törvényezikk megalkotásakor, akkor azok a nagy kiadások, melyeket a nemzet már megtett és azon hozandó áldozatok, melyekre a jövőben elkészülve kell lennünk, erre a nemzetre előnyt nem rejtenek magukban. Ha nem ugyanazon czél vezette a nemzetet és az intéző köröket a honvédség felállításánál, akkor legyünk tisztában azzal, hogy minden újabb intézkedés, minden újabb alkotás kizárólag csak a terheinket fogja növelni. Egy oly intézmény, melynek irányát, szellemét és politikáját más czél vezeti és irányítja, mint a nemzet czélja, az a nemzetre áldásos nem lehet. A huszonnyolcz év alatt előállott tények, fájdalom, bizonyítják, hogy két, homlokegyenest ellenkező czél volt az, mely az engedélyt megadta a honvédségi törvény megalkotására és az, mely a nemzetet vezette, midőn a törvényt megalkotta. (Úgy van! a szélső baloldalon) Bizonyítani lehet, fájdalom, bizonyítani lehet, hogy nem a nemzet czélja dominált a honvédség szervezésében, kiképzésében és vezetésében. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, kötelességet teljesítek, ha rámutatok és bebizonyítani törekszem azt, hogy a honvédség mai állapotában szervezeténél, kiképzésénél és különösen szelleménél fogva nem alkalmas arra, hogy azt a nagy nemzeti ezélt, a melyért felállítottuk, megvalósíthassa, Kötelességet teljesítek, ha felvilágosíthatom a nemzetet, hogy az a remény, melyet a honvédség intézményéhez kötünk nem teljesülhet, hogy a nemzet lelkesűltsége jogosulatlan és a mi a legfontosabb, azok a nagy áldozatok, melyeket a nemzet, a honvédség érdekében hozott, a nemzet czéljával ellentétes érdekekre használtatnak fel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn a nemzet 1868-ban a honvédségről szóló törvényt megalkotta, a nemzet czélja csak az volt, hogy ez az intézménz jövőben magva legyen annak az önálló magyar hadseregnek, melyet a bölcseségbe bújt kishitűség elalkudott. (Igaz! Úgy van ! a szélsöbaloldalon). Azért vállalkozott a magyar nemzet a honvédség felállítására, mert azt hitte, hogy addig is, míg a magyar hadsereget felállíthatjuk, mely egy önálló országnak egyedül képes az önállóságát biztosítani, ezen intézmény már létezésénél fogva a mi önállóságunk és függetlenségünk kifejezője, mert azt hitte, hogy addig is, míg a magyar hadsereget felállítjuk, a honvédség szervezeténél, kiképzésénél és szelleménél fogva hatalmunknak lesz tényezője. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Cmk ilyen magasabb czél vezethette a nemzetet és semmiesetre az a kicsinyes feladat, melyet az 1868 :XL. törvényezikk a honvédségre ró, hogy tudniillik a honvédség háború esetében támogatja a közös hadsereget, békében pedig kivételesen a belrend és biztonság őre. Ezért a czélért ugyan nem vállalkozott a nemzet a honvédséggel járó óriási költségek elvállalására; hanem vállalkozott azért, hogy addig is, míg a »mag kikél«, ez intézmény tényezője legyen a magyar nemzet önállóságának, s hatalmának. Ez állításomat könnyű bizonyítani. (Halljuk! Halljuk!) Nem hiszem, hogy e házban, vagy az.egész hazában volna oly együgyű ember, a ki azt mondaná, hogy azt a kontingenst, melyből most a honvédség alakíttatik, be nem soroznák a közös hadseregbe akkor is, ha honvédség nem léteznék. Csakhogy akkor az a kontingens, melyből az 1868 : XL. törvényezikk értelmében, a honvédség áll s mint ilyeu a közös hadsereget háború esetén támogatja s a belrendet védi, mint a közös hadsereg kiegészítő része teljesítené, e feladatot. Csakhogy akkor annak terheit csak a quóta arányában viselnők, tehát 31 százalékot, míg most egész 100 százalékát viseljük, megtoldva azzal, mibe a honvéd-parancsnokságok és a készletek beszerzése kerülnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha csak az lett volna a nemzet czélja, a mi a törvényben benn van, akkor terheinket ily czélra 31 százalékról 100 százalékra emelni, meg nem bocsátható könnyelműség lett volna. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Meggyőződésem, hogy azokat az intéző köröket, melyek létezését sokszor tagadják, de mi keserűen érezzük minden alkotásunkban, más czélból, a nemzet czéljával ellentétes czéllal egyeztek bele a honvédség felállításába. A czél, beszéljünk nyíltan, az volt, hogy a nemzet hiúságát, könnyenhivőségét felhasználva, fölebb emelhessék a véderő meghatározott számát és annak terheit egészen a nemzetre hárítsák. Politikai konczesszió volt ez Elaltatták a nemzetet, hogy a magyar hadsereget ne követelje és azt higyje már van intézmény, a mely oda fog fejlődni, a mely által már kezdetét veszi jogosult aspiráczióinak megvalósulása. E két ellentétes czél eredménye az lett, hogy a honvédség a kitűzött czélnak

1 megfelelhessen: azok az intéző körök mindent elkövettek, hogy az az intézmény valahogy meg ne izmosodjék, önálló akczióra képessé ne fejlődjék. Bár sok reményt fűzött a nemzet a kezdet nehézségeivel küzdő intézményhez, de a levérmesebb