Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-57

210 57. országos ülés 1897. február 24-én, szerdán. ebben nem egy panaczeáját, nem egy kizárólagos gyógymódját látom annak, a mit gyógyítani akarunk; de egy újabb faktorát a versenynek. És azt hiszem, hogy ezzel is úgy járunk, mint nagyon sok eszmével, ha a maga természetes rendeltetési helyéből kiszakítjuk, ha túlfeszítjük, hogy akkor a legegészségesebb eszme is beteges, veszélyes rögeszmévé válik. (Úgy van! Úgy van! jobbfelőL) Ezzel a beteges és veszélyes rögeszmével szemben mi fel fogjuk venni a keztyfít, nem törődve azzal, hogy minő magyarázattal, minő jelzéssel illetik eljárásunkot. (Helyeslés és tetszés jobbfelöl) És ha erre t. képviselőtársam azt mondja, hogy óva inti a gazdákat a báránybőrbe öltözött farkasoktól, ezt a figyelmeztetést avval kell kiegészítenem, — és ezt abszolúte nem értem t. képviselőtársamra, — hogy vigyázzon a gazda bizonyos oroszlánbőrbe bájt indi viduumokra is. (Tetszés jőbbfelöl.) Végäl megemlékezik t. képviselőtársam egy, általam a közelmúltban kiadott könyvecskéről is, és azt mondja, hogy ő annak egy részével, tudniillik mindazzal, a mi a vámokkal és a közös vámterülettel függ össze, egyetért, de a magyar gazda bajainak panaczeáját ebben nem látja. Hisz ebben ismét teljesen egy véleményen vagyok t. képviselőtársammal, és ha ő már könyvem czímét figyelemre méltatta volna, észre vette volna, hogy ott kizárólag az árdepresszió okairól és orvosszereiről beszélek, vagyis kizárólag azt vizsgálom, vannak-e állami intézkedések és minők azok, a melyek az árképződésre közvetlen befolyást gyakorolnak. Mint ilyeneket én csak a védvámokat vélem a mai viszonyok között alkalmasoknak. De ez nem teszi és sohasem tette azt, hogy egész széles mezeje ne lenne az intézkedéseknek, melyek, gazdáknak árdepresszió által okozott súlyos helyzetét javítják. Ide tartozik a hitelügynek egész mezeje és számos más intézkedés. Tehát csak konstatálni kívánom, hogy a védvámokat és a közös vámterületet csakis mint az áralakulás befolyásolására szolgáló direkt eszközt tartom az egyedüli komoly állami intézkedésnek. De t. képviselőtársam szt is felhozza, hogy én magamat nagy agráriusnak tekintem. Itt ismét az a bizonyos nonchalance ragadta el t. képviselőtársamat, mert sem ezt, sem ehhez hasonlót soha nem mondtam. Sőt tovább megyek. Még azt is megmondom t. képviselőtársamnak, hogy soha nem is fogom magamat agráriusnak neveztetni. Nem pedig egyszerűen azért, mert irtózom mindenféle jelszótól. (Tetseés jobbfelőL) Minden jelszónak megvan az a veszélye, hogy ki-ki azt érti alatta, a mit akar; különböző körökben és helyeken annak más és más interpretácziót lehet adni, így vagy amúgy. Ezt sem egyéni felfogásommal, sem a közérdekkel összeegyeztetni nem tudom. De ha azt érti ez alatt t. képviselőtársam, hogy én magyar gazdának tartom magamat, akkor igaza van. Azt hiszem, annyi joggal tarthatom magamat magyar gazdának, mint bárki más ebben az országban. És ha mindig lappangva, de több-kevesbb nyilvánossággal minduntalan felhozzák ezzel szemben, hogy én az utóbbi években a közgazdasági élet más terein is dolgoztam, és hogy anyagi segélyforrásaim egy része is nem a mezőgazdaság köréből való, ebben a t. képviselő uraknak tökéletesen igazuk van. De ezzel szemben csak arra utalok, hogy életem boldogabb esztendőit kizárólag a mezőgazdaság szolgálatában, és ha talán nagyon szerény körben is, de nem minden eredmény nélkül töltöttem. Ezen évek munkásságára és küzdelmeire életem utolsó perczéig örömmel fogok visszagondolni. És meg kell jegyeznem, hogy, habár a legutóbbi években munkásságom egy részét a közgazdaság más ágazatai vették is igénybe, s anyagi segélyforrásaimat részben ezen tevékenységemből merítem, anyagi helyzetem és érdekeim súlypontja a mai viszonyok között is a mezőgazdaságbanfekszik. Tehát sem anyagi érdek, sem gyermek- és ifjúkori emlékek, sem felfogás szempontjából nem ismerhetem el senkinek azt a jogát, hogy kifogásolja azt, hogy én is mint magyar gazda beszélek. De ha magyar gazda vagyok is, t. ház, és ha elismerem is, hogy a jelen pillanatban, mikor a mezőgazdaság bajai a legsúlyosabbak, első sorban a mezőgazdák bajával kell foglalkoznunk, épúgy, mint elismertem más körülmények között, midőn más gazdasági faktorok bajai voltak a legakutabbak, hogy azokkal kell foglalkozni; azt ismét belső meggyőződéssel állíthatom, hogy ebbe semmi elfogultságot és egyoldalúságot épen a saját magunk érdekében bele vinnünk nem szabad. A magyar gazdától nem oktalan nagylelkűség volt, hogy politikai, társadalmi és közgazdasági szempontból lehetővé tette azt a nagy haladást, a szabadság alapján. A rideg önzés szempontjából is ez volta leghelyesebb politika. Hogy nézne ki a magyar gazda helyzete ma, ha a régi, hagyományos, elmaradt viszonyok közt, mint egy szegény kolóniának lakosa találná ma szemben magát a nemzetközi árfejlődés összes csapásaival ? (Úgy van! jobbfelöl.) Hogy ma ezzel szemben nem kell feladnunk a küzdelmet; hogy ha ezzel szemben, ha súlyos viszonyok, súlyos gondok között is, de kétségbeesés nélkül nézünk a jövőbe: ezt elsősorban annak az általános fejlődésnek köszönhetjük, a melynél fogva ma egy emelkedő, fejlődő, fogyasztó képességében növekvő országnak általános fejlődése, általános ereje jöhet a mezőgazdának segítségére. (Úgy van! jobbfelöl.)